Villáminterjú Popa Ilonával: Sosem elég az idő

Valósággal „belenőtt” a civil szférába, tizenhárom évesen lett először civil szervezet tagja, ma már második évtizede tevékenykedik ezen a területen. 2013-ban volt először a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábort szervező csapat tagja, nyolc éve ő a rendezvény főszervezője. Ilike a kincses városban él férjével, de néha még a magyarsárosi nyarakkal álmodik. Ezúttal őt kértük, válaszoljon a Proust-féle kérdésekre.

Fotó: Popa Ilona archívuma

– Hogyan indul a reggeled?

– Hétkor kelés, gyors készülődés, munkahelyen kávé, és azzal indulhat is a nap.

– Mi a legkedvesebb időtöltésed?

– Nagyon szeretek utazni, kirándulni, új helyeket, kultúrákat, embereket megismerni.

– Hát a legjellegzetesebb tulajdonságod?

– Nagyon ölelkezős vagyok. Szeretem ilyen formában üdvözölni az embereket, elköszönni, ezáltal kifejezni a szeretetet, a törődést, a támogatást, vagy épp az együttérzést. Úgy érzem, hogy az ölelésekből töltekezem.

– Hol élnél a legszívesebben?

– A legjobb helyen élek.

Szerintem azért születik az ember épp oda, ahová, mert azon a helyen van feladata.

Minden helynek megvannak a nehézségei és szépségei, a tengerparton élők például vágynak a hegyek közé, s ez fordítva is igaz.

– Kik a hétköznapi hőseid?

– A férjem és a barátaim.

– Mi az a tulajdonság, amit leginkább helytelenítesz önmagadban?

– Nagyon nehezen hozok döntéseket. Sokat vacillálok, teszem-veszem a dolgokat, mérlegelek. Sokkal hamarabb kellene dönteni.

– Mi a legnagyobb félelmed?

– Általában félek a változásoktól, még akkor is, ha azok jó dolgokat hozhatnak.

– És mit bánsz a legjobban?

– Úgy gondolom, nem tudok elegendő időt szánni a kapcsolataim ápolására.

Nem töltök elég időt a családdal, keresztgyermekekkel, barátokkal.

Bár, lehet, hogy bármennyit töltenénk együtt, akkor is egy hiányérzet lenne bennem, mert sose elég ez az idő.

– Milyen tulajdonságot értékelsz leginkább egy férfiban?

– Az őszinteséget.

– És egy nőben?

– Az őszinteséget.

– Mikor és hol voltál a legboldogabb?

– Szülőfalumban, Magyarsároson, gyermekkoromban.

korábban írtuk

Székely Kinga Réka: Asszonylét – Éhség
Székely Kinga Réka: Asszonylét – Éhség

Harangoztak. Felült az ágyban, s mintha kelni készülne ki belőle, félrehajtotta magáról a paplant. Ránézett száradt kóróként heverő lábaira, de a szívéből induló lendület még csak a gyomráig sem ért el, nemhogy a térdéig.