A Vezércsel című Netflix sorozat óta hirtelen feléledt az érdeklődés a sakk iránt. Tavaly év végén több tízezren vettek sakktáblát, regisztráltak online sakk-oldalakra, kezdtek el játszani tanulni. Beth Harmon, és az őt megtestesítő Anya Taylor-Joy megmutatták, hogy a sakk érdekes, izgalmas, sőt szexi. Sógor Árpád családterapeuta, református lelkész szerint pedig a sakk nemcsak jó agytorna és szórakozás lehet, hanem terápiás célokra is használható. Hogyan is működik? – erről beszélgettünk.
– Kezdjük ott, hogy te kifejlesztettél egy újfajta terápiát. Hogy történik az ilyesmi, hogy jött az ötlet?
– Egy családterápiás képzés alkalmával, egy írországi szupervizorral folytattunk beszélgetést többek között arról, hogy a terapeuta, hogyan tud feltöltődni a hobbija által. Ennek kapcsán mesélte el, hogy érdekes lehet, ha a terapeuta bevonja a hobbijába a klienst – az ő esetében a golfozásba. Elmesélte, hogy ez gyümölcsözőbbé teszi a terápiát. Akkor kezdtem el gondolkozni, hogy nekem mi a hobbim, és hát eszembe jutott, hogy nagyon szeretek sakkozni – bár nem vagyok jó játékos. És arra gondoltam, hogy a hozzám forduló kliensekkel sakkozhatnék a terápia elején. És akkor még frissiben leírtam, hogy miről beszélgethetnénk a játék során, a játékot követően. Persze, ezután elkezdtem olvasni a dologról. Gazdag irodalma van ennek, mások is használták, de azt merem állítani, hogy a sakkterápia nevet, és a módszert, ahogyan én használom nem használták előttem.
– És akkor miről is szól, hogyan zajlik a sakkterápia?
– A lényeg az, hogy játszunk egy partit a klienssel, annak rendje és módja szerint órával, és lejegyezzük a lépéseket. A játék végén pedig újból felállítjuk a bábukat, és elemezve a játékot, illetve a játék során felmerülő témák segítségével párbeszédet folytatunk az életről.
Eredetileg ez volt a címe ennek a projektnek, hogy Párbeszéd az életről a sakk segítségével. Sokáig gondolkoztam, hogy megfelelő lesz-e a sakkterápia elnevezés, mivel emlékeztet a sokkterápia kifejezésre, és nem akartam, hogy erre asszociáljanak. De végül is emellett döntöttem,
ugyanis a szóban van egy Krisztus-monogram is, és hát én a terápiában sem tagadom meg, hogy lelkész vagyok. A lelkész mivoltom miatt vallom azt is, hogy míg zajlik a beszélgetés a sakktábla felett horizontális síkban, addig zajlik egy vertikális, illetve transzcendens párbeszéd is. Az idők folyamán persze finomítottam a módszeren. Egy-egy játék rengeteg témát a felszínre hoz, mintákat, döntéseket, félelmeket.
– Akkor ezt úgy kell elképzeljük, hogy miután vége a játszmának megbeszélitek a klienssel, hogy milyen következtetéseket lehet levonni abból, hogy mennyit gondolkodott egy-egy lépésen, taktikázott-e, milyen stratégiát használt, és ezeket hogyan lehet párhuzamba állítani az életével?
– Alapvetően megadom a szabadságot, hogy ő mesélje el, hogy lát-e valami kapcsolatot. Ha igen, akkor jó, és beindul a beszélgetés, ha azt mondja, hogy nem, akkor én segítek további kérdésekkel. Kezdetben a diákjaimmal próbálgattam a módszert, és ott volt olyan eset, hogy valaki azt mondta a játék után, hogy nincs semmi kapcsolat, majd egy év után visszajött és azt mondta, hogy igen, mégis, most már érti, és köszöni a beszélgetést.
A sakkterápiát egy eszköznek tartom a terápiában, szerintem elősegíti a beszélgetést.
– A sakkterápia során sok jó tapasztalatom volt, például, hogy a játék közben rákérdeztem, hogy hogyan áll egy bizonyos dologgal, és a kliens teljesen meglepődött, hogy honnan tudom. Mondtam, hogy nem tudom, csak a játék során merült fel a kérdés.
