Mindezekhez többeknél kapcsolódik még az a vágy, hogy a családban mindenki elégedett legyen, ne legyenek viták, konfliktusok és sértődések, vagy hogy illendően, a családi hagyományoknak megfelelően viselkedjünk akkor is, ha a szokásokkal mi magunk már nem tudunk azonosulni. Ennek érdekében pedig képesek vagyunk elviselni olyan kényelmetlen helyzeteket, amelyek fárasztóak, bántóak, csalódást okoznak vagy egyszerűen csak nem illenek az értékrendünkbe.
Ha felismerted magad a fentebbi sorokban, vagy ha már több hónappal karácsony előtt rettegsz amiatt, hogy idén hogyan fogsz megbirkózni az összes feladattal, akkor érdemes már karácsony előtt vagy a nyugodtabb, ünnepek közötti időszakban jobban megvizsgálnod magadban a megfelelési kényszert és az én-határaid tartásának képességét,
hiszen ez a lelki működés sok esetben nem csak az évnek ebben az időszakában nehezítheti meg az életedet, hanem a hétköznapjaidra is rányomhatja a bélyegét.
Az ünnepi megfelelési vágy leküzdésében megfontolásra várhat a kérdés, hogy mi a számodra igazán értékes az ünnepben? Van, akinek a közvetlen családjával töltött idő, a meghitt beszélgetések, az elvonulás jelenti az ünnepi hangulatot. Van, akinek fontos, hogy összejöjjön a tágabb család, rokonság, örül a zsibongásnak, a közösség energiája dobja fel. Van, aki ragaszkodik a hagyományokhoz, a közös étkezéshez, kántáláshoz, éjféli miséhez. Van, aki ehelyett inkább a baráti társaságot részesíti előnyben. Bárhogy legyen is, a kérdés az, hogy tudod-e mi az értékes a számodra és meg tudod-e mutatni, mersz-e „látszani” a magad nézőpontjával, értékeivel azok között, akikkel élsz. Akkor válik hitelessé az ünnep, ha ezeket fel tudod vállalni és meg tudod teremteni a magad számára.
Érdemes számolni azokkal a mintákkal is, amiket a családból hozunk az ünnepekkel kapcsolatban. Talán azt mondjuk magunknak, hogy az édesanyánk vagy a nagymamánk képes volt megbirkózni az otthoni karácsonyi és újévi teendőkkel, és ettől elbizonytalanodunk, megkérdőjelezhetjük saját háziasszonyi, anyai képességeinket.
Gondoljuk végig, hogy régen a családanyák többsége nem dolgozott, sőt több generáció élt együtt, így megosztoztak a készülődésen is. Ma viszont a nők többsége a munkahely és a hétköznapi teendők mellett egyedül (jobb esetben a társa segítségével) kell helytálljon az ünneppel járó összes élethelyzetben. Persze, egészen biztosan van, aki élvezi a készülődést és felpörgetik az adventi tennivalók, de nem árt észben tartani, hogy semmi nem kötelező, mint ahogy azt sem, hogy az ünnep mindenkié, nem csak a gyerekeknek és a vendégeknek jár belőle.
Végig gondolhatjuk azt is, hogy hajlamosak vagyunk-e elhanyagolni magunkat ebben a periódusban? Ha igen, mit tudunk ebből tanulni, mit kell tennünk saját magunk érdekében, hogyan, mivel ajándékozhatjuk meg önmagunkat is, szeretteink mellett? Azzal is tudatosabbá tehetjük a készülődést és legyőzhetjük a karácsony körüli feszültségeket, ha jó időbeosztást készítünk és segítséget kérünk a családtagjainktól, hogy a közös ünneplést a közös előkészületek tegyék lehetővé.
Ha évről évre stresszesnek éljük meg az ünnepet, talán a legnagyobb önismereti kérdés, hogy mi tart benne a megfelelés csapdájában?
Ez voltaképpen azt feltételezi, hogy nem fejezzük ki saját igényeinket, nem tisztázzuk, hogy milyen viselkedési szabályokat várunk el másoktól önmagunkkal szemben és nem merünk nemet mondani. Ezért érdemes körbejárni a kérdést, hogy hogyan lehetünk hűek a saját határainkhoz az ünnepek ideje alatt (és az év egyéb időszakában is). Több típusú én-határt is megkülönböztetünk: fizikai, érzelmi, intellektuális, szexuális, anyagi, idővel kapcsolatos. Karácsonykor a fizikai én-határunkhoz tartozhat, hogy annyi testi érintést fogadjunk el családtagoktól, barátoktól, amennyi számunkra kényelmes. Vannak olyan személyek, akik odavannak a testi közelségért, de vannak olyanok is, akik nem. Ezt pedig kölcsönösen fontos tiszteletben tartani. Ide tartozhat a takarításban, főzésben kiszabott én-határunk, de fizikai határ az is, hogy képesek legyünk nemet mondani, ha vendégségben nem esik jól már, amit kínál a házigazda. Idővel és érzelmekkel is kapcsolatos határ lehet az ünnepek alatt, hogy annyi meghívásnak tegyünk eleget és annyi vendéget fogadjunk, amennyi az időnkbe, az energiánkba és az érzelmi befogadóképességünkbe belefér. Az anyagi határok körébe tartozik az ajándékozás.
Tisztázzuk magunkban, hogy karácsonykor (is) rendben van nemet mondani arra, amit túl soknak ítélünk, ami nekünk nem esik jól, vagy amitől konkrétan rosszul érezzük magunkat, ugyanakkor ne feledjük, hogy a körülöttünk lévőknek ugyanígy vannak én-határaik és ezeket nekünk magunknak is tiszteletben kell tartanunk. Ezért ne bántódjunk meg, ha egy családtagnak nincs igénye ugyanannyi együttlétre, mint amennyire nekünk lenne, másként értelmezi a karácsonyi szokásokat, más módon képzeli el az ünneplést.
hanem azzal is, ha őszinték vagyunk egymással és arra törekszünk, hogy a saját határaink megtartása mellett tudjunk örömet szerezni másoknak. Így szorongások sorától kímélhetjük meg magunkat, és a karácsony valóban a szeretet ünnepévé válik. Az egészséges én-határok megőrzése visszaigazolás arra, hogy rendben vagyunk önmagunkkal. Ha ennek az érzésnek a birtokában vagyunk, könnyebb lesz meghitten, békében és jó hangulatban együtt lenni az ünnepek alatt.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Csodavárás vagy csalódás? – Vegyük észre a meghitt pillanatokat!
Eszeveszetten közlekedő, ideges embereket látunk mindenhol, véget nem érő nagytakarításban, ajándékkeresésben vagyunk, és túlórázunk a munkahelyen. Ebben a feszült, stresszes történetben kellene rátalálnunk a karácsonyi csodára. Van erre esélyünk?
