Laikusok számára a nimfománia még a múlt század közepén is a szexuálisan túlzottan aktív és ezért erkölcstelennek minősülő, bűnös nő kategóriáját jelentette, akit akkoriban csonkító módszerekkel „gyógyítottak”. Később elmegyógyintézetbe zárták az erre hajlamos nőket, mert veszélyesnek tartották a viselkedésüket, ma már „csak” megbélyegzik a túlzottan csábító, szabadosan viselkedő nőket, és a címkét leginkább akkor illesztik az illetőre, ha a partnerei szexuális igénye kisebb, mint az övé.
A valóság ehhez képest az, hogy a nimfománia – vagy ahogy ma szakszerűen hívjuk, a hiperszexualitás vagy kényszeres szexuális viselkedés – egy viselkedészavar, aminek legfőbb jellemzője a túlzott mértékű szexuális vágy, és ennek kielégítését célzó kényszeres, kontrollálhatatlan viselkedés.
Ugyanakkor, ha a szót pszichológiai (és nem a köznyelvi) értelemben használjuk, több férfi betegről tudunk, mint nőről. Pontosan nem tudni, mennyi embert érint ez az állapot, de becsült adatok szerint a felnőtt lakosság 3-6 százalékánál van jelen. A hiperszexualitást a szakma egyelőre nem ismeri el külön pszichés zavarként, ezért nem jelenik meg a mentális zavarokat összesítő kézikönyvben. A terápia során úgy tekintenek rá, mint a kényszerességhez, a függőséghez és az impulzuskontroll zavaraihoz kapcsolódó állapotra, amely legalább hat hónapon keresztül tart. Akkor merül fel, hogy az egyén ilyen irányú pszichés megbetegedéssel küzd, ha az egész életén eluralkodik a vágy, a szexről való gondolkodás, tervezgetés, és a késztetések mielőbbi levezetésének is meg kell történnie, aminek semmi sem tud gátat szabni, azaz az egyén nem tud a munkájára, a feladataira, az életben betöltött szerepeire koncentrálni.
Ezek a jellemzők többféle viselkedésben és érzelmi állapotban mutatkoznak meg: ismétlődő gondolatok és vágyak a szexualitás témájában, nehézség abban, hogy csökkentse vagy megállítsa a viselkedését, a szexuális aktust megküzdési stratégiaként alkalmazza. Tettei következtében megjelenik a szorongás és depresszió, valamint a szégyen és a bűntudat érzése, a viselkedés folytatása akkor is szükségessé válik, ha ezzel magának vagy másoknak árt (pl. szexuális úton terjedő betegségek, fontos kapcsolatok veszélyeztetése vagy megszégyenülés). A nimfomániás személynek túl sok szexuális partnere van, ezek állandóan cserélődnek, ismeretlenekkel, prostituáltakkal is létesít szexuális kapcsolatot, hiányzik az érzelmi elköteleződés és az intimitás megélése. Jellemző az internetes szexuális szolgáltatások igénybevétele és a pornográf tartalmak fogyasztása, valamint a túlzott igény az önkielégítésre.
Háttérbe szorul az aktus során a másik személy jelenléte, a nimfomániás számára nem szükséges az intimitás és a kötődés megjelenése, csupán a vágy kielégítése. Jellemző az is, hogy a csábítást és az aktust követően nagyon gyorsan az újabb élvezeteket keresi. Bár sokan közülük tartós kapcsolatban vagy házasságban élnek, valójában az érzelmi intimitás fenntartása nehéz. Az ördögi kör, amelyet nem tud megszakítani, abból a vágyból ered, hogy a szexuális együttlét elhozza számára a beteljesülést és az önértékelés növelését. Ezt rendszerint nem tapasztalja meg, így minden aktus kudarcba fullad, és az életét újra és újra kiüresedettnek, értelmetlennek érzi. Az újabb próbálkozások csak egyre kétségbeesettebbé teszik az egyént, aki újrakezdi a csábítások tervezgetését, a leendő aktusról fantáziál, majd újra megpróbálja a beteljesülés megélését.
A szexuális aktusok ismétlődő igénye mögötti mozgatórugó lehet még a stresszlevezetés, a problémák előli elmenekülés, unaloműzés vagy éppen az előbb említett önértékelés és ürességélmény miatti szorongás.
Mivel a nimfomániát nem tudták egyértelműen besorolni valamely pszichés betegség kategóriába, a kialakulásának okai sem egyértelműek. Az egyik vélhető ok a stresszes, traumatikus életesemények megjelenése, ezek közül is a gyermekkorban megélt traumák a legjellemzőbbek.
A gyermekkorban átélt egyéb, komoly lelki sérülések áldozatai (fizikai bántalmazás, súlyos érzelmi elhanyagolás) is válhatnak szexfüggővé. A hiperszexualitással élő szélsőséges módon próbálja kompenzálni a gyermekkorból származó hiányokat és ezáltal növelni az önbecsülését.
Léteznek olyan mentális vagy neurológiai betegségek, melyeknek tünete a hiperszexualitás, ilyenek például a sclerosis multiplex, az epilepszia és a demencia. Ezek esetén az agyban bekövetkezett változások a szexualitásra is hatással lehetnek és kiváltják a hiperszexualitást. A Parkinson-kór esetén használt dopamingátló gyógyszerek is kiválthatják, valamint az agyban jelen levő neurotranszmitterek is közrejátszhatnak a nimfomániában. Kutatások kapcsolatba hozzák továbbá a bipoláris depresszióval és a borderline személyiségzavarral is.
vagy ha huzamosabb, erős stresszt okoz a szexuális viselkedés az egyénnek vagy a környezetében élőknek. Ha félő, hogy másokban vagy magában kárt tesz, ha a késztetések miatt nem működnek kiegyensúlyozottan más életterületek. Ha az egyén úgy érzi, hogy el kell rejtenie a késztetéseit mások elől, és ha a viselkedése egyre extrémebb módozatokat ölt. Terápiás szempontból a viselkedés leépítését vagy legalább kordában tartását célozzuk. Ehhez elsősorban a nyitott beszélgetés lehetőségét kell megadni a kliensnek, melyet egy biztonságos és ítélkezésmentes környezetben meg tud élni. Fontos szerepe van a szexuáledukációnak, ami segíti a szégyen és a stigmatizálódás érzésének csökkentését és annak tudatosítását, hogy mit nevezünk egészséges szexuális viselkedésnek.
Emellett megkeressük az egyén egészséges megküzdési stratégiáit, és azokat a tényezőket, amelyeken az életében változtatnia kell. Fontos a probléma családi, gyermekkori gyökereit is megtalálni és oldani, így a traumákkal, az önbizalom és önértékelés helyreállításával is gyakran foglalkozunk. Súlyos tünetek esetén, vagy ha a terápia nem bizonyul kellően hatékonynak, pszichiáter bevonása is javasolt.
korábban írtuk
Ilyés Ágota patológus: Engem az élet érdekel
Ilyés Ágota számára a mikroszkóp egy kapu a test és lélek megértéséhez. A patológus pályaválasztásról, szakmai kihívásokról, és arról mesélt, miként segíti a mentálhigiéné és a gasztronómia, hogy még teljesebben kapcsolódjon az emberekhez – és önmagához.
