ARCHÍV „Hit nélkül nem lehet, vagy nem is érdemes élni” – B. Fülöp Erzsébet és Bob Mikós belső útkeresései

Óriási útkeresésen vannak túl mindketten. A marosvásárhelyi B. Fülöp Erzsébet (Bözse) színésznő és állatorvos férje, Bob Miklós sokáig nem találták azt, amire szükségük volt, végül a keleti filozófia felé fordultak. Ma már keresztény buddhistáknak vallják magukat, és úgy vélik, érdemes nyitottnak maradni, mert azzal gazdagítjuk magunkat, és nem azt jelenti, hogy hűtlenek vagyunk saját hagyományainkhoz. (Cikkünk a Nőileg magazin 2024. januári lapszámában jelent meg.)

Fotó: B. Fülöp Erzsébet archívuma

– Mit jelent számotokra a hit?

Bözse: – Hit nélkül nem lehet, vagy nem is érdemes élni. Ez nagyon erős kijelentésnek tűnik, de úgy gondolom, muszáj hinnünk valamiben, különben a materiális létnél fogunk leragadni, és az nagyon unalmas. Másrészt, amikor elmélyülsz a hitben és találsz magadnak egy szellemi vezetőt – nevezhetjük mátrixnak, egy felsőbbrendű transzcendens lénynek, bárminek –, akkor valahogy sokkal könnyebben működnek a dolgok, vagy jobban rendeződnek. És ha az univerzumot kutatod, akkor rá kell jönnöd, hogy az anyag keletkezését, létrejöttét vagy épp szétesését energia mozgatja. Én ebben hiszek, valamiféle felsőbbrendűségben, transzcendenciában. Hogy aztán ezt hogyan személyesíted, közelíted meg, az a saját utad, útkeresésed.

Miki: – Fiatalabb koromban nagyobb hitem volt. Most már a hitem kezdett átváltani meggyőződésbe. Tehát az, hogy milyen tapasztalásaim vannak akkor, amikor a tudatomat használom, többnyire arra, hogy megfigyeljem magam, és kezdjem megérteni a tudatom működésének a mechanizmusát, akkor lesznek olyan tapasztalások, amelyek megerősíthetnek egyfajta hitben.

Az a hit, amit általában itt a nyugati világ gyakorol, az számomra kicsit megfoghatatlan. Én nagyon sokat foglalkoztam a Bibliával, Jézussal.

Gyerekkoromban jártam templomba, kerestem, hol tud létrejönni ez a kapcsolat, és mindig nagyon közelinek éreztem magamhoz Jézust. De nem értettem, nagyon mesebeli, ellentmondásos volt számomra. Miután kezdtem elmélyülni a buddhista filozófiában, a keleti filozófiában, akkor kezdtem megérteni Jézus tanításait. És ez megerősített engem sok mindenben, mondhatnám azt is, hogy egyfajta hitemben.

– Hogyan találkoztatok a keleti értékekkel, a buddhizmussal?

Miki: – Gyakran mondják, hogy az emberek a spiritualitást akkor kezdik el, amikor nagy megrázkódtatás éri őket. Én nem így voltam. A harmincas éveimben nagyon jól ment a dolgom, nem voltak problémáim, csak úgy, spontán gondolkodni, keresgélni kezdtem, mert nem értettem, hogy bár az ember egy jóságos lény, mi az, ami kibillenti ebből az állapotból. Miért ilyen ez a világ? Kezdtem utánanézni, de az óriási információdömping után még jobban összezavarodtam. Olyan érzésem volt, hogy minden, amit addig tudtam, az egy nagy hazugság. Semmi sem volt igaz, semmi sem volt valós.

Hosszú ideig keresgéltem, úgy 13-14 éven keresztül, aztán rájöttem, hogy igazából az egészből a kiút az a belső út. Ezután találkoztam a buddhista hagyománnyal, és mélyültem el benne, amennyire csak tudtam. Teljesen áthatotta a személyiségemet.

Érdekes, hogy akkor kezdtem megérteni Jézus tanításait is, a tanításai mélységét. Ez nekem nagy örömet jelentett. Arra is rájöttem, hogy Jézus tanítása az egyszerű embereknek szól, ám akinek van egy kis képessége, adottsága arra, hogy megfelelően, saját magán átszűrve tudjon levonni következtetéseket, kezd másképp viszonyulni az egészhez. Ez a belátás nagyon fontos, mert meg tudja erősíteni a hitet és motiválni tud abban, hogy a hited továbbfejleszd. Mert a hit nem csak annyiból áll, hogy hiszek vagy nem hiszek. A hittel foglalkozni kell. Bármilyen spirituális utat választunk, mindegyikkel dolgozni kell.

– Ezt gyakran halljuk. De nem mindegy, hogyan tesszük ezt.

Miki: – Egyszerűen megfigyeled a dolgokat, és többnyire saját magad, nem a környezetedet. Sajnos, ha az embereket megkéred, beszéljenek magukról, pár perc után már nem tudnak, mit mondani. Ám ha a szomszédról vagy a barátjáról kell beszélnie, három napig tudna. Szóval, az önmegfigyelés által el tudunk jutni egyfajta tisztasághoz, ami nem a pokolba vagy a mennyországba vezet, hanem meghaladja ezeket.

– Bözse, a te útkeresésed mikor kezdődött?

Bözse: – Azt hiszem, már eleve úgy születünk, hogy hordozunk egy plusz késztetést a fejlődésre, így érkezünk a földre. Gyermekkoromban annyira oda voltam Szent Erzsébetért, hogy anyám azt mondta, lehet el kellene vinnie orvoshoz, mert éjszakákon át vele álmodtam, beszéltem hozzá hangosan. Aztán jött a nagy útkeresés, mert nem találtam a helyem, a templomban is hiányérzetem volt, voltak jó tisztelendőink, hittanórák, voltak jó beszélgetések, de nem találtam azt a belső dolgot, amire szükségem volt. Nem voltam szép lány, és úgy voltam vele, hogy nekem más irányban kell keresgélnem, mint a többieknek. Valamit meg kell találnom, ami több, mint az, hogy a fiúk csapják a szelet.

Sokáig tartott ez a keresgélés, sok filozófustól olvastam könyveket, végül a férjem révén kerültem kapcsolatba a buddhizmussal.
Valószínű, ha magam folytatom a keresgélést, akkor is ide lyukadok ki, mert a nagy színházi szakemberek is kelet felé fordultak: Peter Brook, Barba, Antonin Artaud, Brecht, Sztanyiszlavszkij, Grotowski. De egy mondatban válaszolva az eredeti kérdésedre: egy betegség irányított minket a keleti tanok felé. Volt egy helyzet, amikor valaki a családból beteg lett, majdnem fél éven keresztül nem tudott járni, és nem találták az okát. Egy csettintésre, mondhatni, öt perc alatt, energiával hozta helyre egy buddhista gyógyító. Ekkor gondolkodtam el azon, hogy akkor most mi van ezzel a nagyon kézzelfogható, empirikus világunkkal? Nem tudunk semmit róla. Mik ezek az energiák? Engem egy ilyen, konkrét tapasztalás vezetett efelé.

Fotó: B. Fülöp Erzsébet archívuma

– Az itteni, erdélyi közösségünkben, hogyan tudjátok megélni a hiteteket?

Bözse: – Nagyon jól lehet ötvözni a kereszténységgel. Amikor őszentsége a Dalai Láma Budapesten járt, ő mondta, hogy nem kell hitet változtatni, nem kell buddhistába átvedleni, beöltözni tibetinek, ezt felejtsük el. Mindenki maradjon meg a saját születése által átörökölt hagyományban, de keresgéljen, találja meg az egyéni útját, építsen be olyan technikákat, amit úgy érzékel, hogy jól használható az elmélyülésben. A tibeti hagyomány sokáig megmaradt eredeti formájában, mert csak későn jutottak fel a Mount Everest tetejére, míg a többi vallási hagyományt addigra szétcincálta a civilizáció.

Vannak olyan technikáik, amelyek nagyon jól használhatóak. A gyógyítási technikáról nem is beszélve, amihez egy másik élet kellene, hogy tanulmányozhassuk, mi van az anyagon túl, és ezt mi hogyan tudjuk működtetni.

Ismeritek a Szerzetesek a laboratóriumban című dokumentumfilmet? Érdemes megnézni. Nem véletlen, hogy a legnagyobb kísérletek buddhista tanítókkal történnek, hiszen olyan tudatossági szinten vannak, ahol a fegyverlövést sem érzékelik, pedig egy ilyen impulzustól a legelemibb reakciónk jön elő, megrebben a szemünk, összerezzenünk. Az övéké nem. Nem véletlenül tanulmányozzák ezt a tudósok, és fejlesztik tovább a neurológiai kutatásaikban.

– Említetted Miki, hogy megváltoztatta az egész életszemléleted. Hol, miben éreztétek ezt a változást?

Miki: – A változás, az mindig történik, ez egy természetes folyamat. De ahogy rátaláltam az utamra, kezdtem belelátni abba, amit éveken keresztül keresgéltem, és kezdtem megérteni azt a fajta tapasztalást, amit egy bizonyos keleti filozófia által nyújtott gyakorlás tud adni a nyugati embernek. Ezek a gyakorlások teljesen ismeretlenek voltak számomra, megközelítik ezt energetikailag a hatha jóga, yantra jóga vagy általános jóga gyakorlatok, de a tudati szinten történő gyakorlatok, a vizualizációs gyakorlatok és a tudat fegyelmezettségét kifejlesztő gyakorlatok, azok teljesen más hatással vannak egy emberi tudatra. Ezt csak hosszú ideig tartó gyakorlás során lehet megtapasztalni, és azáltal a tapasztalás által eljutni a tudat működésének a velejéig. Ez nagyon fontos dolog számomra, mert szerintem a tudaton kívül nem létezik majdnem semmi. Mindent, ami létezik, azt a tudat hozza létre.

Bözse: – Például ami engem jó értelemben megváltoztatott, az az, hogy sajnos vehemens a környezetem, és azt hiszem, én is ezt a sémát örököltem, ami nekem mindig problémát okoz. Türelmetlen vagyok és vehemens egy idő után. Főleg, amikor nagy a tétje a színészi munkának, amikor elmélyülten dolgozunk és nem tudom eléggé kontrollálni magam. A gyakorlatok által most már többé-kevésbé sikerül.

A buddhistáknak olyan gyakorlataik vannak, amelyekkel a saját mérgező, romboló érzelmeidet féken tudod tartani.

Persze előbb mindezt tudatosítanod kell, és meg kell ismerned, hogyan működsz. Nagyszerű érzés, amikor észre tudom venni, hogy most kezd belépni ismét egy negatív érzés, és akkor tudom fegyelmezni magam.

– Ehhez óriási önismeret szükséges.

Bözse: – Nem mindig sikerül nekem sem, megnyugtatlak. De amikor sikerül, az valami hihetetlen jó érzés. És nem hagyom magamból a mérgeket kiömleni a környezetemre. Az nagyszerű dolog, ha nem mérgezem a környezetemet és önmagamat.

Fotó: B. Fülöp Erzsébet archívuma

Miki: – A vallás alapjában véve arról kell szóljon – és arról is szól –, hogy az ember jobb emberré váljon, legyen az bármelyik vallás.

Bözse: – De valahogy a keletiek jobban gyakorolják, mint a nyugatiak. Mindenki, aki visszajön keletről, csodálkozik, hogy ott micsoda alázatos, szeretetteljes emberek élnek. Én nem tudom, mi mit rontottunk el, de azt gondolom, nagyon felületesen élünk. Pontosan ezt érzékeltem kamaszként, ezért volt hiányérzetem, és nem találtam a módszert.

– Úgy szoktatok fogalmazni, hogy keresztény buddhisták vagytok.

Bözse: – Tulajdonképpen ez a fajta nyitottság az, ami a buddhizmusra jellemző, hogy mindenkit és mindent elfogadni. Mert ettől színes és ettől szép a világunk, és nem kiközösítő semmilyen formában. Mi ünnepeljük az újévet szilveszterkor is és tibeti újévkor is.

Miki: – Sok keleti emberrel ismerkedtem meg, és megkérdeztem tőlük: te buddhista vagy? Visszakérdeztek, hogy az mi? Hát, mondom, egy vallás. Ők nem így gondolkodnak. Mindenki azt mondta, ők tulajdonképpen egy filozófiát követnek, amit úgy lehet leegyszerűsíteni, hogy „ahogy a dolgok vannak”. Vagyis azt megismerni, ahogy a dolgok vannak. Tehát

nincs buddhizmus, egy filozófia van, egy látásmód, egy tapasztaláson nyert belátás.

Igazából a tudatunk, az emberi vagy állati tudat ugyanúgy működik, és megvannak a képességei, csak az adottságai nincsenek meg. Az állatnak az agya nem annyira komplex, hogy olyasmiket fel tudjon ismerni, mint az ember. De igazából az állat, a bogár, a hangya, az ember is a boldogságot keresi, és emiatt egyre egocentrikusabbá torzulnak. És az egoizmus teljesen eltávolít mind a hittől, mind pedig a vallástól.

Bözse: – Ott van például a Tibeti Halottaskönyv, amely leírja folyamatában, hogyan hal meg az ember, lépésről lépésre, mit érzékel, milyen látomása van, stb. Pár hónappal ezelőtt ugyanezt láttam a kutyámnál is, ugyanúgy halt meg, ahogy le volt írva. Kérdezik sokan, honnan tudják ezt ennyire pontosan. De akik ezt leírták, olyan magas szintű mesterek, akiknek haláluk pillanatában eltűnik a testük, és csak szivárvány marad utánuk.

Ezek a mesterek hogy ne ismernék a születés és a halál rejtelmeit, miután tudatosan mennek végig ezeken a folyamatokon, és tudatosan visszaszületnek a földre?

Visszatérve, ha időnk engedi, érdemes más vallásokat is tanulmányozni, megkeresni a saját utunkat, metódusok után kutatni, ha pedig erre nem futja, akkor legalább próbáljuk úgy alakítani már most az életünket, pozitív cselekedetekkel, nagylelkűséggel, empátiával, amelyek révén felkészülhetünk a halálra. Szóval, azt gondolom, érdemes nyitottnak maradni, mert azzal magunkat gazdagítjuk, és nem jelenti azt, hogy hűtlenek vagyunk a saját hagyományainkhoz.

korábban írtuk

Talán ennyi az élet: apró örömök füzére
Talán ennyi az élet: apró örömök füzére

Szinte láthatatlanul szemerkél a májusi eső, méretes csiga cipeli az udvar egyik végéből a másikba a házát. Az albérlet ablakából gyermeki kíváncsisággal figyeljük, ahogy gurulnak az esőcseppek az almafa bingyóiról.