Fodor Emese: Start után csak versenyző vagyok

Fodor Emese sokszoros román bajnok hegyikerékpáros, ugyanakkor 2019 óta Európa-bajnok terepduatlonos. Emese szerint a hegyikerékpár – a lenyűgöző táj, a csend, a folyton változó évszakok szépsége mellett – az erőnlét, a koncentráció és a technikai tudás együttes játéka. Augusztusi lapszámunkban a mára mondtunk igent, annak minden hozadékával. Ezúttal a roppant fegyelmezett székelyudvarhelyi sportolót kérdeztük: mit mond neki a carpe diem, és mikor él igazán a pillanatban?

„Első osztályos koromtól versenysportolok, a kerékpár előtt kézilabdáztam, föl sem merül bennem, hogy például sört kérjek ilyenkor” – magyarázza a székelyudvarhelyi sportoló, miközben cukormentes limonádét próbál rendelni magának. „Ahhoz, hogy elérjed a célod vagy a sikert, szerintem ez alap” – avat be az önmegtartóztató és mértékletes életmódjába Emese. „De múlt héten, verseny előtt két nappal például megittam egy barna sört. De azt is „szakmailag”. Mert elernyedsz tőle, az izmaid, elbágyaszt, kilazít. Este, lefekvés előtt direkt vittem be a szervezetembe, hogy egy jót aludjak. De csak egyet, és az finom legyen, ne akármilyen”. 

Nem habzsolja a mának élés kulináris élvezeteit sem Fodor Emese: nagyon tudatosan táplálkozik, tudja már, szervezetének mikor mire van szüksége. 

„Cukrot elvileg vihetnék be, de nem eszem már nagyon sok éve, mert nem jó a szervezetemnek. Bizonyos dolgokat az egészségemért vagy a fittségemért csinálok. A versenysportban nagyon számítanak a kilók is, és csak az élelemmel tudsz „játszani”. Most például két kilóval zsonglőrködtem. Az étkezési adagokkal tudsz spórolni. Keveset eszel, és megnézed, hogy mennyi kalória. Vagy például nem eszem meg a töltelékes káposztát péntek este, ha szombat reggel versenyem van. Vagy verseny előtt nem eszem uborkát, mert nagyon nehezen dolgozza föl a szervezetem, sem hagymát, mert sok vizet kíván. És akkor a szervezeted a vízfeldolgozzásal van elfoglalva” – magyarázza a hegyikerékpáros. 

Józan mértéktartás a sikerért és nem csak

És bár telenként megengedhetne magának némi „bűnözést”, amikor síoktatóként dolgozik, ő akkor is önuralmat gyakorol, ami az étkezést illeti. „Reggelente a Hargitán, amikor én előveszem a müzlimet, mindenki kacag, hogy hová mész te egy marék müzlivel? S mindenki kipakol ugyanarra az asztalra még tizenkilenc finomságot, házi szalonnát, kenyeret, illatos kolbászokat stb. Nem versenyzem, de úgysem megyek fokhagymás lehelettel oktatni. Vagy ugyanígy, gyakran hív a kliens, hogy igyak meg vele egy sört vagy egy fél decit. 

Ma már nem esik nehezemre nemet mondani. 

Szárított gyümölcsöket teszek a müzlibe és mézet. Magozott hecserlit, kökényt szedek, az emberek többsége nem is ismeri. Nagyon-nagyon finom és egészséges.  Ilyennekel babrálok egy ideje” – meséli a mindig kedves síoktató.

Minden téren fontos az energiatakarékosság

Mint magyarázza Emese, sosem volt tékozló típus, de az évek csak rásegítették a mértéktartásra. „Én elég szegény családból származom, és nálunk sosem volt habzsolás, egészen kicsi koromban megtanultunk a kenyérrel bánni, a kenyér ugye egy szent dolog. Most kidobunk két szelet kenyeret, vagy odaadjuk a disznóknak, mert már a kutya se eszi meg, régebb ilyen nem volt. És ez így kialakult bennem. Ma, ha egy táborban lekapcsolom a villanyt abban a helyiségben, ahol senki sincsen, a tízéves kikacag, s azt mondja, úgy csinálsz, mint nagyanyám. Vagy például a Hargitán, ahol felnőttünk, ahol alig van víz, ott megtanulod a takarékos vízhasználást. 

Vagy Cipruson, kőkemény eurókért vettem a vizet, kannával, a ciszternás autóból – ezek azok a tapasztalatok, amikor rájössz, hogy véges az erőforrás. Szerintem ez a mértéktartás.”

Ugyanakkor a sportban is nagyon fontos az energiabeosztás. „A kézilabdában is két félidő volt, de utána jött a triatlon, ott háromfelé kellett osztanom az energiáim, amikor meg elkezdtem hegyikerékpározni, 42 km fölé tolták a maratont, 70–80–100 kilométeren nagyon kell tudj tartalékolni. És ezért kell ismerned is a szervezetedet. A kárpáti kalandtúrákon volt olyan, hogy 38 órából másfél órát aludtunk, gyalogoltunk, eveztünk, ereszkedtünk szikláról – ilyenkor jössz rá, hogy kell tartalékolni. Olyan állapotba tudsz kerülni a fáradtság stb. miatt, hogy nem vagy magadnál. Csak mesélik, hogy mi volt ezelőtt két órával, és nem hiszed el. Ennyire el tudsz fáradni” – meséli az erőn felüli erőbedobás kihívásait Emese.

Start után a pillanatban

„Amikor megadják a startot, ott valami más állapotba kerülsz. Sokszor nézem a pulzusmérőm kijelzőjét, a start előtt 3 perccel, már fel van szaladva 180-ra, ha az egész verseny átlagát nézem, olyan 160 körül jön ki. Állsz egy helyben, a lábad között a bicikli, fogod a kormányt, és az az izgalom még nem jön ki a testeden, de a műszer már mutatja. Start után csak versenyző vagyok” – magyarázza a versenyek itt és mostját, a pillanatban élés tapasztalatait Emese.

Mint hangsúlyozza, az adott pillanatnyi teljesítmény is fontos, de rengeteget készül fejben is a versenyekre: feltérképezi az ellenfeleket, erősségeiket és gyengeségeiket, statisztikákat készít, és ha teheti, lejárja a verseny útvonalát. „Mindig úgy állok hozzá, hogy bármi történhet, még ha elvileg jobb is az ellenfél nálam: lehet rossz napja, bármije elszakad, kilikad, vagy egyszerűen megunja, és bemegyek előtte a célba. Volt ilyen a pályafutásom alatt. Ezt kell tudni: hogy van erre példa, és ha van önbizalmad, bármi lehetséges”.

[embed]

korábban írtuk

]