Jobb idejében elindulni a változás útján. Akár apró szokások átalakításán, akár teljes újrakezdésen törjük a fejünket, korábbi tapasztalataink miatt is felmerülhet a kérdés, hogy miért adjuk fel olyan könnyen, miért nehéz változásokat elérni a viselkedésünkben, szokásainkban.
Nagyobb rugalmasságra lenne szükség
Talán a legjellemzőbb gátló tényező a régi szokásaink ismétlődő felbukkanása és a hozzájuk járuló rugalmatlan gondolkodásunk. Ezek akadályozó szerepén nem is kell csodálkozunk, hiszen ha egy gondolat vagy meggyőződés évekig jelen volt az életünkben, az lenne a meglepő, ha rövid idő alatt változtatni tudnánk rajta. Érdemes tudni, hogy egyszerűbb új szokások kialakítása is legalább 3-4 hétig tartó folyamat, míg a komplexebb pl. teljes életmód-átalakítás eléréséhez 3 hónapra is szükségünk lehet.
Az új szokások kialakításában meghatározó időszak az első néhány hét, amíg elkezdjük felismerni a megváltozott élethelyzet pozitívumait.
Éppen ezért érdemes türelmesnek lenni saját magunkhoz, jó, ha tisztában vagyunk vele, hogy ebben az első időszakban könnyen kibillenhetünk az új ritmusból, hiszen az agyunk még nem alkalmazkodott a helyzethez. Ha ez megtörténik, fontos vigyázni arra, hogy a csalódottságunk ne vezessen vissza a régi életünkbe, egyszerűen fogadjuk el, hogy becsúszott egy baki, könyveljük el pillanatnyi gyengeségnek, de menjünk tovább az eredetileg eltervezett úton. Ne kapkodjunk, és ne várjunk azonnali eredményt.
Egy másik igen gyakori nehézség a szüleinktől kapott mintákban rejlik. Ezek a sémák sokkal mélyebben gyökereznek bennünk, mint a felnőttkorban kialakított esetleges rossz szokások.
Automatikusan indulnak be, éppen ezért legyőzésük komoly akaraterőt, tudatosságot, olykor külső segítséget is igényel. A bennünk élő mintákat érdemes felismerni, megnevezni. Ezt követően végiggondolni, hogy melyek azok a sémák, amelyek működőképesek, és amelyekért hálásak is vagyunk a szüleinknek, ezeket elkülöníteni a számunkra nem hasznosaktól. Ez azonban még mindig nem elég ahhoz, hogy az átalakulási folyamatban ne okozzanak gondot. Végig kell gondolnunk azt is, hogy a régi mintákat mivel cseréljük le, ezeket pedig ki is kell próbálni, megfigyelni, hogy beválik-e az az új szemléletmód, érték vagy szokás.
Rossz tapasztalatok hatalma
Elképzelhető, hogy az előző változtatási próbálkozásunk kudarcba fulladt, ezért nem kétséges, hogy gátló tényező lehet a múltbéli rossz tapasztalat vagy az a félelem, hogy most sem fog sikerülni.
Ha például valaki már próbált lemondani a dohányzásról korábban, de újrakezdte, természetes, hogy tart a jelenlegi próbálkozás végkifejletétől. Érdemes ilyenkor elemezni a korábbi kudarcunk okát
és végiggondolni, mit kell most másképp tennünk, hogy ezúttal sikeres legyen a változtatás.
A komfortzónánkból való kilépés, a bátorság, a kitartás vagy a motiváció hiánya is megnehezítheti a próbálkozásokat. A motiváció hiánya akkor is jelentkezhet, ha nem saját ötlettől vezérelve kezdünk neki egy új szokás kialakításának vagy egyéb változásnak, például ha a párunknak vagy a szüleinknek akarunk megfelelni, anélkül hogy mi magunk hinnénk benne, hogy ez számunkra pozitív változást hoz majd. Olykor a külső megfigyelő jól látja, hogy fontos lenne változtatni valamit a szokásainkon, mondjuk sportolnunk kellene, hogy fenntartsuk az egészségünket, de ha mi magunk nem látjuk be a problémát, akkor kevés az esély a változásra. Érdemes tehát a számunkra fontos személyeknek a véleményét, jóindulatú megjegyzéseit sértettség nélkül végiggondolni és megfogadni azt, ami hosszútávon a javunkra válhat. Olykor azzal lövünk öngólt magunknak, ha nem kérünk vagy nem fogadunk el segítséget.
A változás fájdalmas is lehet, és mint ilyen félhetünk az átalakulás következményeitől. Az újdonság érzelmileg megterhelő. Egy nagyobb változást, pl. munkahelyváltást megakadályozhat a döntésünk következményeitől való félelem. Ez teljesen normális, jó, ha tudatában vagyunk, hogy a változástól való félelem az élet része és elkerülhetetlen. Számolhatunk még a szégyenérzettel vagy a megbélyegzéstől való félelemmel, ha olyan változtatást tervezünk, ami másoknak szemet szúrhat, vagy az ő igényüket nem szolgálja.
Ha például egy családanya úgy dönt, hogy ezentúl eljár edzőterembe, annak ellenére, hogy korábban minden idejét és figyelmét a családjára fordította, hirtelen szembe találhatja magát a hozzátartozói rosszallásával, ami először szégyenérzetet válthat ki, elbizonytalaníthatja az illetőt abban, hogy valóban joga van-e az énidőhöz.
Könnyen meglehet, hogy mindössze a kényelmünk feladása jelenti a problémát vagy elképzelhető, hogy van egy olyan rejtett előnye az eddigi életvitelünknek, aminek talán nem is vagyunk tudatában, és emiatt mégsem olyan sürgető a változás. Erre ismét többnyire a környezetünk vagy a pszichoterápiás ülések tudnak legkönnyebben rávilágítani.
Ami előre visz
A változás bekövetkezését segítheti, ha céljainkat a lehető legpontosabban fogalmazzuk meg, ugyanis ha túlzottan általános vagy távoli a célunk, a lépések, amelyeket meg tudunk tenni túl aprók a végcél szempontjából, ami demotiváló lehet.
A nagy terveket mindig érdemes részcélokra bontani.
Fontos lehet a változás ideje alatt észben tartani, hogy ne ragaszkodjunk görcsösen az átalakuláshoz. Próbáljuk meg minél jobban érezni magunkat a folyamat során, apróbb jutalmakat kijelölni és élvezni az utat, amin járunk. Szintén érdemes időnként emlékeztetni magunkat arra, hogy miért fogtunk bele a változásba. Ez akkor lehet fontos kapaszkodó, amikor az út elején járunk, de akkor is, amikor elcsüggedünk a változási folyamat során. Ilyenkor jó átgondolni, hogy mit remélünk ettől a változástól, milyen lesz az életünk, ha meg tudjuk változtatni az adott szokást, ha végre tudjuk hajtani a kitűzött célt.
Ha tartós átalakulást szeretnénk elérni, akkor ne törődjünk bele a számunkra nem megfelelő helyzetbe. Próbáljuk meg elfogadni azt az alapigazságot, hogy önmagunk megváltoztatása – bár komoly kihívásnak tűnik – a leghatékonyabb megoldás a jóllétünk szempontjából, ugyanakkor, ha képesek vagyunk önmagunkon alakítani, akkor ez a környezetünkre is hatással lesz, ott is beindulhatnak pozitív változások.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Nézni, hogy lesz lánykából nő, aztán meg néni…
Ezt a címben megidézett Kispál és a Borz nótát 14 évvel ezelőtt tanultuk meg, azóta a kislányokból nagylányok lettek, és a harmincasok is bő negyvenesek már. Hej, de szeretnénk, ha a testünkben zajló változásokról is ilyen könnyed dallamban beszélhetnénk! Tartunk tőle, hogy a korai nővé válás és a változókor beköszöntése nem táncmuzsika. (Cikkünk a 2019-es Nőileg magazin novemberi lapszámában jelent meg.)
