„Mielőtt gyermekem született volna, mindig elborzadtam, ha vendégségbe mentünk, és láttam, hogy vannak olyan gyermekszobák, ahova szinte be sem lehet menni, annyi játék hever a földön, polcokon, dobozokban. Fiatalon úgy gondoltam, hogy na ez nálunk egészen biztosan nem fog megtörténni.
mert a klasszikus rendrakásra már semmi esély nem mutatkozik” – eleveníti fel Miklós Csongor pszichológus. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan megtelik néhány négyzetméter szebbnél szebb és izgalmasabb játékkal, amit aztán a gyermekeink a másodperc töredéke alatt megunnak, egyezünk meg.
Van, hogy túl sok a játék
A témában mélyebbre kutatva, a szakember úgy véli: valamelyest egyeznek a gyermeke viselkedésében tapasztaltak azzal, amit a témában jártas kutatások igazolnak. Kim John Payne világhírű pszichológus-pedagógus elhíresült könyvében, az Egyszerűbb gyermekkorban praxisából vett példákkal is rámutat arra, hogy
arra a tempóra, amire szükségük van az ideális fejlődéshez, meséli. Hogy értsük: az egyszerűsítés arról szól, hogy kivonjuk az életéből mindazokat a tényezőket, amik megzavarják a nyugalmukat. A sok játék, a képernyő (telefon, tablet, televízió) mind olyan tényezők, melyek akadályozzák az elmélyülésben, a fantáziaviláguk kibontakozásában.
Az alábbi idézetet kiemelve
„A saját kislányomon tapasztaltam, hogy hiába kapott a harmadik születésnapjára nagyon sok érdekes és izgalmas játékot, ő napokig egy két-három centiméteres nagyságú kiscsibével volt elfoglalva, vele kelt és feküdt, vele beszélgetett, és úgy óvta, mintha a személyisége része volna” – meséli Csongor.
Ha kis önreflexiót tartunk, talán ráébredünk:
„Sok esetben érkezik haza apa vagy anya egy hosszú üzleti útról, egy túlórával teli hétről, és valahol mélyen azt érzi, hogy majd egy drága ajándékkal valódi örömöt és boldogságot csalhat a gyermek arcára. A kicsi természetesen örül a meglepetésnek, már-már követeli a rituálévá, rutinná vált ajándékozást, de valójában neki az érzelmi kapcsolatra lenne szüksége ebben a korban, nem játékokra” – figyelmeztet a szakember.
Kell a fejlesztő játék?
Nem, vagy legalábbis nem feltétlenül, szögezi le a pszichológus. „Tévhit, hogy gyermekeinknek szüksége van fejlesztő játékokra. Nem állítom, hogy nincsenek olyan játékok, amelyek bizonyos készségeket ne fejlesztenének, de az erőst túlzás, hogy ezek nélkül ne fejlődnének a gyermekeink.
és ha nincs valamilyen genetikai rendellenesség a háttérben, akkor elkezdi végezni azokat a mozgásokat, amire igénye, szüksége van a természetes fejlődéshez” – magyarázza. Gondoljunk bele, teszi hozzá: amikor megszületik egy csecsemő, és az édesanya hasára van téve, akkor, ha engedjük, megtalálja édesanyja mellét és próbálkozik a szopással. Mondhatni ez belénk van kódolva, mint megannyi más, nem racionálisan kigondolt tevékenység. A probléma épp akkor szokott lenni, amikor jó szándékkal közbeavatkozunk: időnap előtt akarjuk megtanítani járni, de akár rajzolni, építgetni, írni vagy olvasni a kicsit.
A „digitális bébiszitter”
A képernyő, a „digitális bébiszitter” az egyik legveszélyesebb dolog, állítja Miklós Csongor. Vekerdy Tamás is úgy fogalmazott: a külső kép blokkolja a belső képet, tehát a gyermek fantáziavilágát „visszafojtjuk”, egy olyan passzivitásnak tesszük ki, ami szembemegy a valódi igényeivel a fejlődő szervezetnek. Az idegrendszer egészséges fejlődésnek kell a spontán játék, a szabad mozgás és a fantáziavilág „beindulás”, a világ felfedezése.
Van rossz játék?
Határozottan igen, mondja a szakember: sokkal több olyan játékot és tevékenységet tudunk felsorolni, amely inkább gátolja, mint fejleszti a fiatal szervezetet és pszichét. „Egészen kis korban például fölösleges könyveket adni a gyermek kezébe, mert a kész képek kioltják a fantáziát. Jobb mesélni nekik, ahol ők maguk képzelhetik el a világot. Nagyon sok mesés vagy képes, rajzos könyv van, ahol olyan figurák vannak, amelyekkel sosem fognak találkozni a valóságban. Ha mégis könyvek, akkor olyanok legyenek, amiben valóságos tárgyak, állatok vannak” – javasolja a szakember. Ugyanígy
„A puzzle izgalmasnak tűnik, de hétéves kor előtt nem ajánlott, ugyanis eddig a korig a gyermek élete arról szól, hogy egységben élje meg a világot. A későbbi években alakul ki benne a felismerés, hogy a nagy dolgok kisebb részekből állanak” – tudjuk meg. Ugyanígy a memóriát sem kell fejleszteni külső segítséggel, memóriakártyákkal, mert ez is önmagától fejlődik, párhuzamosan azzal, ahogy a gyermek tapasztalja és érzékeli a világot.
A távirányítós játékok jó mókának tűnnek, de valójában nagy passzivitásra ösztönzik a gyermeket. Egy gombnyomásra minden működik. Valójában az élet nem ilyen. Ugyanez a helyzet az elemes játékokkal is. Kiveszik a gyermeket a „képletből”.
Barbie: a torz kép
A különböző Barbie-babákkal az a probléma, hogy a gyermekek minden játékbabában önmagukat élik meg, ezek az említett babák pedig felnőttek, kifejlett fizikummal, mondhatni kész nők. A gyermek jobban tud azonosulni egy korabeli varrt, kézzel készített anyagbabával. A plüssökkel is részben hasonló a helyzet, felnőtt szemmel
– magyarázza Miklós Csongor. Azt javasolja: ha mégis ragaszkodunk a plüss állatokhoz, akkor érdemes olyant választani, amit valaki megköt, meghorgol, és az leginkább olyan állatra hasonlít, amellyel a valóságban is találkozhatunk.
Megvezetés, átverés, marketing
A legfontosabb azonban szülőként azt szem előtt tartanunk, hogy jól kigondolt marketingstratégia mentén, nagy részében a játékipar megrendelésére készülnek a rajzfilmsorozatok, hogy aztán milliárd dolláros bevételekhez juttassák a forgalmazót, mert a gyermekek érzelmileg el vannak már köteleződve egy-egy karakter iránt.
– emeli ki újfent a szakember.
Summázásként tehát: nem minden játék ördögtől való. Ha mégis választani kell, akkor az egyszerű, fából készült játékok mellett döntsünk. Tartsuk szem előtt, hogy minimális számú játékra van szüksége a gyermeknek, hogy optimálisan fejlődjön. Érzelmi biztonságra van igénye, egy olyan környezetre, ahol nem érik fizikai sérülések, s ahol a szülő érzelmileg elérhető, ha „baj” van. A gyermekek eszközök nélkül is kialakítják maguknak a spontán játékteret, fantáziájuk nagyobb, mint gondolnánk. Bízzunk bennük, és bízzunk magunkban is!
korábban írtuk
Gyermekünk és a kütyük – Hogyan szabjunk határt? (VIDEÓVAL)
Az autizmushoz hasonló tüneteket okoz a túlzott képernyőhasználat, kütyüfüggőség a gyermekeknél – hangzott el a Nőileg magazin által szervezett, a Gyermekünk és a kütyük nevű panelbeszélgetésen az Udvarhely Napokon.
