Az előző részben arról volt szó, hogy melyik életszakaszban milyen érzelmek jelennek meg a gyermek fejlődésében, és hogyan vesz részt ezeknek tudatosításában a szülő. A bizalom kialakulása olyan meghatározó képesség, mely a gyermek (és a későbbi felnőtt) önmagába vetett hitének és a környezetével való együttműködésének az alapja.
A bizalom kialakulása
Milton Erikson szerint az egyéni fejlődés egy életen át tartó folyamat, a bölcsőtől a sírig. A fejlődés során létrejött konfliktusokat meg kell oldani, ám ezeket fejlődési krízisek előzik meg. Kedvező kimenet esetén az egyes szakaszokat a személy sikeresen teljesíti, ez kompetencia-érzéssel társul – amennyiben viszont nem tudja megoldani, akkor alkalmatlanság-érzést él meg. Minden szakasz végén két egymással ellentétes kimenetel lehetséges, a krízisen való túljutás pedig nem más, mint egy egyensúly megtalálása a két végpont között.
Az amerikai terapeuta pszichoszociális fejlődéselmélete rámutat arra, hogy a 0–2 éves életkor az ősbizalom versus ősbizalmatlanság, az érzelmi biztonság megalapozásának időszaka. Amennyiben az első fejlődési szakaszban a gyermek érzéseit a bizalom uralja, megerősödik benne a remény, hogy vágyai megvalósulhatnak, amennyiben a kimenetel kedvezőtlen, akkor ez az ősbizalmatlanság érzéssel társul.
Például, ha az anya kikerül a gyermek látóteréből, majd visszatér, az a biztonság élményével társul, és a többszöri, rutinszerűen ismétlődő helyzetek hatására kialakul a bejósolhatóság, azaz a csecsemő megtanul bízni az őt gondozó személyekben, és ezáltal önmagában is.
Az anya-gyermek kapcsolat minden más emberi viszonynak ősmintájává válik, ebben tanuljuk meg, hogy mennyire lehet bízni a másik személyben, mennyire vagyunk szerethetőek és értékesek.
Mit jelent az ősbizalmatlanság?
Amikor a csecsemő olyan bánásmódot tapasztal meg, ami kiszámíthatatlan, szervezetlen, bejósolhatatlan, a világ fenyegető káoszként jelenik meg számára. Amennyiben az anya érzelmileg és testileg nem áll rendelkezésre, a hiányos biztonság esetén az elhanyagoltság és reménytelenség érzése jelentkezik a csecsemőnél, ilyenkor kialakul az ősbizalmatlanság. Ennek hatására a gyermek később nehezen fog kötődni és kevésbé fog megbízni az embertársaiban.
Az ősbizalom hiánya az „elhagytak” érzését aktiválja a gyerekben. Ebben a kezdeti időszakban az énerő alapja a remény, az alapvető bizalom élménye, az hogy bízhat másokban, hogy vágyai teljesülhetnek.
Ha az énerő negatív, mert az elutasítás van túlsúlyban, a gyerek nem tud megbízni másokban.
A szülői gondatlanság következtében létrejött alapvető bizalmatlanság pszichés zavarokban, szenvedélybetegségek formájában jelentkezhet a későbbiekben.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
