Velünk, nőkkel az esetek többségében egyszerűen megtörténik a csoda: kisbabánk világra jöttekor egyből ott feszül kettőnk között az eltéphetetlen kötelék. Amiről tudjuk, hogy létfontosságú, hiszen az emberkölyök szerető gondoskodás nélkül életképtelen. A kutatók évtizedek óta boncolgatják ezt a csodát. És bizony sok érdekes dologra világítottak rá a – gyakran eléggé fura – kísérletek.
Apró nyári ludak követik a szakállas tudóst. Az osztrák Nobel-díjas etológusról, Konrad Lorenzről készült fotót sokan ismerik, az imprintignek, bevésődésnek nevezett jelenséget már kevesebben. Lorenz az 1930-as években kutatta és írta le azt az elméletet, mely szerint a fészekrakó madárfiókák a kikelésük pillanatában először meglátott mozgó „objektumot” fogják követni. Ez általában az anyjuk szokott lenni, de a modern etológia atyjának tartott tudóssal bizony megtörtént, hogy ő lett az „első” néhány frissen kibújt nyárilúd-fiókának. Lorenz rájött, hogy a bevésődésnek jól meghatározott ideje van, azaz a korai egyedfejlődés során létezik egy élesen körülhatárolható, viszonylag rövid, különösen érzékeny időszak, amikor ez megtörténik. Vagy nem (közeli, mozgó objektum hiányában).
Na jó, de mi nem ludak vagyunk… Mégis izgalmas kérdésnek tűnt anno, hogy vajon az anya-gyerek kapcsolat kialakulásának is van-e egy ilyen „kitüntetett” időszaka. És ha éppen akkor nem vagy nem úgy találkozik egymással az anya és kicsije, akkor már soha nem lesz olyan „igazi”, biológiai megalapozottságú a kötődés?
Szőranya, drótanya
Kiderült, hogy a bevésődés bizony nemcsak a madaraknál, hanem a fejlettebb emlősállatoknál is tetten érhető, csak komplexebb szinten. Végeztek kísérleteket kutyákkal, de talán a leghíresebbé Harry Harlow kismajmokkal történő kutatása vált (1960-as évek). Az amerikai pszichológus az anyukájuktól elválasztott majomkölyköket a ketrecben két „laboratóriumi műanya” jelenlétében „nevelte”. Az egyik drótból készült, amelyben meg is lehetett kapaszkodni, sőt cumisüvegből táplálékot is „adott”. A másik nem adott tejet, viszont puha, bolyhos anyag borította. A kísérlet során azt figyelték, hogy a kismajmok melyik „anyát” részesítik előnyben. Azt látták, hogy a drótanyánál épp csak az étkezés idejére álltak meg, jóval többet tartózkodtak a szőranyánál.
Később ismeretlen környezetbe helyezték a majmocskákat, hogy lám, a félelmet gerjesztő körülmények között hová menekülnek. Ismét a szőranya lett a támasz. Következtetés: a felsőbbrendű emlősök kicsinyei esetében a táplálék mellett alapvető szükséglet a testi érintkezés, az odabújás szükséglete is! Ami viszont szomorú, hogy amikor az ily módon nevelt kismajmokat társaik közé visszahelyezték, finoman fogalmazva nem remekeltek a beilleszkedésben. A picikorukban izoláltan nevelkedő állatkák nem tudtak játszani, agresszív vagy éppen passzív viselkedést mutattak. Sőt később anyaként is teljes kudarcot vallottak.
Harlow úgy látta, hogy a kismajmok esetében az első 3–6 hónap a kritikus periódus: ha az etetésen túl nincs megfelelő anyai gondoskodás, akkor tartós változás lép fel az állatok viselkedésében, fejlődésük is lassulhat, sőt felnőttkorukban is jól látható a zavarodottság, a kötődésre való képtelenség.
Emberkölyök anya nélkül
Emberpalántákkal ilyen kísérletet épeszű ember nem végez(het), de – sajnos – az élet produkál olyan helyzeteket, amikor az emberszabásúak tanulmányozása során szerzett információk minálunk is bizonyítást nyernek. René Árpád Spitz magyar–osztrák származású amerikai kutatónak a második világháború során kórházba jutott, szüleiktől tartósan elszakadt gyermekek fejlődését volt alkalma vizsgálni. Ő írta le a hospitalizáció jelenségét, amely arról szól, hogy a különböző intézetekben (kórház, nevelőotthon) szülők nélkül nevelkedő csecsemőkön szerencsésebb kortársaikhoz képest már komoly fejlődésbeli lemaradások észlelhetők. Anya nélkül testi-lelki regresszió figyelhető meg: érdektelenség, eltompultság a környezettel, társakkal szemben, különböző pótcselekvések gyakorisága mind bejön a képbe.
Edward John Mostyn Bowlby angol pszichiáter és pszichológus hosszú időn át tanulmányozta a gyermekeken az anyjuktól való tartós különélés szomorú következményeit. Kötődéselmélete megkerülhetetlen a pszichológiában. „Ahhoz, hogy mentális egészségben nőjön fel valaki, gyerekkorában tapasztalnia kell a meleg, intim és folyamatos kapcsolatot az édesanyjával (vagy az állandó gondozójával), amelyik mindkettejük számára kielégítő és örömteli” – írta Bowlby, aki szerint a kötődésre való késztetés velünk születik. Elmélete hangsúlyozza a kölcsönösség fogalmát: egyik oldalon tehát ott a kapcsolatot elementáris szinten „akaró” gyerek, vele szemben az anya (vagy gondozó), akinek a válaszkészségétől, a kicsi megnyilvánulásaira adott reakciótól függ, hogy kialakul-e a biztonságos kötődés, vagy sem. Bowlby úgy vélekedett, hogy az emberi egyedfejlődés során is létezik olyan kritikus periódus (ma már inkább szenzitív, azaz különösen érzékeny időszakokról írnak), amikor kialakul(hat) ez az aranykötelék, de ez nem annyira behatárolható, mint a kislibák bevésődése.
Korai párbeszéd sírás-nyelven
Szóval az alap az embernél is ugyanaz, mint az állatkáknál: újszülöttkorban nem elég a táplálék, hanem erős, biztonságos kötődés is szükséges, mert megnöveli a túlélés esélyeit, elősegíti a fejlődést, mert csak a biztonság érzetével képes elkezdeni a kicsi a világ felfedezését.
Ma már jól tudjuk, hogy a megfelelő anya-gyerek kapcsolatért rengeteg veleszületett, az evolúció során kialakult folyamat felelős, amely az intenzív anyai gondoskodást biztosítja az élet első néhány hónapjában, évében. Például a baba nemcsak akkor sír, ha éhes, hanem így próbálja befolyásolni anyja viselkedését, adott esetben a még több simogatás, ringatás, közelség eléréséért.
Vannak kutatók, akik szerint már az élet első néhány napjában jól elkülöníthető három típusú – az alap, a fájdalmas és a dühös – sírás.
Kulcsfontosságú, hogy az anya „megtanulja” ezek értelmezését, mert a csecsemő akkor kapja meg azt, amire igénye van, és így virágozhat ki benne az a mindent átható érzés, hogy értenek engem, és ez a világ biztonságos hely.
A biztonságos kötődésért
Van tehát a kötődés, annak pedig a kicsi életének első hónapjaiban ki kell alakulnia. Igen ám, de nem mindegy, hogy milyen lesz ez a kötődés! A fentiekből már sejthető, hogy ideális a biztonságos korai kötődés „abszolválása” lenne. Mary Ainsworth kanadai pszichológus azonban négy kötődéstípust különített el. Ha az anya képes biztonságot nyújtani, érzékeny a gyermek szükségleteire, jelzéseire, és meg tudja nyugtatni őt, akkor születik meg a biztonságos kötődés.
A titok abban rejlik, hogyan reagál az anya a kisbabára
Ha viszont érzelmileg bizonytalan, elutasító, depressziós, nehezen megközelíthető, hol ilyen, hol olyan, akkor elkerülő, ambivalens vagy dezorganizált kötődés alakul ki. Ezek nyomán viszont nem szökken szárba az erős biztonságérzet a babákban, aminek olyan „tünetei” lehetnek, mint amikor a kicsi ugyanúgy viselkedik idegenekkel is, mint az anyjával, nem keresi a kapcsolatot vele, vagy éppen gyakran, látszólag ok nélkül sír, nehezen nyugtatható meg, nem mozdul az anyja mellől stb.
És van korunk trendje, a kötődő nevelés. Ez többek között az ebben az írásban is említett tudományos eredményeken alapszik, a babahordozás – igény szerinti szoptatás – együttalvás szentháromságával sematikusan leírható nevelési stílus célja pedig – mi más is lehetne? – a szülő és gyereke közti érzelmileg stabil, biztonságos kötődés kialakulása. Egyszerűenk tűnik, és mégsem az. Mert kiderült, hogy önmagukban ezek a tevékenységek mégsem juttatnak el automatikusan a célhoz.
Egy kutatás például rávilágított: egyáltalán nem biztos, hogy az igény szerint szoptatott babák között több lesz a biztonságosan kötődő, mint a tápszerrel, cumisüvegből etetett babák esetében. A hordozás is lehet nyűg, az együttalvás sem jelenti feltétlenül azt, hogy az anya érti, érzi a gyereke szükségleteit. Vissza is kanyarodhatunk tehát a már leírtakhoz: a varázsszó abban rejlik, hogyan reagál az anya a kisbabára. Ha képes ráhangolódni csecsemőjére, együtt rezdülni vele, akkor a kicsi is egyre hatékonyabb lesz jelzéseiben, könnyen megnyugtatható, ami megerősíti az anyát kompetenciájában, még jobb „válaszokat ad”, és kiegyensúlyozott, örömteli érzéseket sugároz magából. És igazából ez, ez az önmagát erősítő kör építheti a biztonságos kötődést.
Források:
Gyermeklélektan (Mérei Ferenc – V. Binét Ágnes)
Pszichológia (Richard C. Atkinson - Ernest Hilgard)
mindset.co.hu
szoptatasportal.hu
Fotó: Pixabay
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2018. májusi lapszámában jelent meg.
