Sok mindent nem tehetünk meg az elkövetkező hónapokban, de sok mindent megtehetünk, amire eddig nem jutott idő. Érdemes a fókuszt áthelyezni, mert még az is lehet, hogy hosszú távon jól jövünk ki belőle. Mire gondolok?
Hatalmas apróságok
1. Sokszor megfogalmazzuk, hogy mennyit rohanunk, milyen zsúfolt az életünk, hogy nem jut idő a legfontosabbakra, szeretteinkre, magunkra, feltöltődésre. Azt is érezzük, hogy ez hosszú távon tarthatatlan. Ha nem figyelünk testi-lelki szükségleteinkre, előbb-utóbb rámegy az egészségünk, a családunk, a gyermekeink lelke. Hát itt a nagy lehetőség.
Soha máskor nem adatik ennyi idő, hogy törődjünk a gyermekeinkkel, párunkkal, barátainkkal, önmagunkkal.
Mint minden új helyzet, ez is felborítja a rendet. Ha napi két óra helyett hirtelen huszonnégyet vagyunk együtt, szinte borítékolhatóak a negatív érzelmek, konfliktusok. Ne ijedjünk meg tőlük. Ez szinte törvényszerű, de ez csak egy fázis. Túlléphetünk rajta, ha az a cél lebeg a szemünk előtt, hogy együtt megoldjuk.
2. Bár a járványhelyzet folyamatosan durvul körülöttünk, fontos, hogy tudatosítsuk, igazából nem vagyunk veszélyben. Igen, elég nagy esély van rá, hogy elkapjuk a vírust. És igen, nagy esély van rá, hogy meggyógyulunk belőle. És arra is van esély, hogy észre sem vesszük, soha nem is tudjuk meg, hogy átment rajtunk.
Ha veszélyben érezzük magunkat, gondolkodásunk is beszűkül, torzul.
Ismerkedjünk meg a kognitív torzításokkal: a katasztrofizálással, az túláltalánosítással, a negatív szűrő alkalmazásával, a mindent vagy semmit gondolkodással és a többiekkel. Ha jó ismerőseink lesznek, nem fognak kontrollálatlanul hatni ránk. Tanítsuk meg nagyobb gyermekeinknek is: életük végéig hasznát veszik majd!
3. Gyerekes családokban, de máshol is, különösen fontos a napirend, hetirend, a tervezés, az időbeosztás. Megtanulhatunk az idővel gazdálkodni.
Eddig struktúrát adott a napoknak az oviba, iskolába, munkába járás, a délutáni programok. Az otthonülés hosszú heteit is be kell osztanunk, hogy ne torkolljon káoszba a kényszer bezártság.
Jusson idő tanulásra, szabad játékra, közös együttlétre, öngondoskodásra, házimunkák elvégzésére. Az is fontos, hogy lehetőleg ne boruljon fel a cirkadián ritmusunk, ezért jó, ha ragaszkodunk a lefekvés és felkelés fix idejéhez.
4. Itt a nagy lehetőség új, jó szokásokat kialakítani a családban. A hosszú otthonlét ideje alatt ezek a szokások meg tudnak szilárdulni.
Eloszthatjuk például méltányosabban a házimunkát
– a gyerekeket feltétlenül vonjuk be –, figyelhetünk a digitális tudatosságra, elmélyülhetünk valamiben, amire eddig nem jutott idő, megtanulhatjuk – ha eddig nem tettük – a szelektív szemétgyűjtést és az indulatkezelést (igen, ez is tanulható). Jut idő testmozgásra, szabad levegőn sétálásra/rohangálásra.
5. Azokban a családokban, ahol mentális betegségek, neurológiai jellegű fejlődési eltérések vannak jelen, különösen megterhelő lehet ez az időszak annál is inkább, mert hagyományos módon terápiára, fejlesztésre egy ideig nincs lehetőség. Szorongásos zavaroknál, depresszív állapotoknál, OCD-nél felerősödhetnek a tünetek.
A felborult rendet különösen nehezen viselhetik az ADHD-s és az autizmussal élő gyerekek.
Nekik különösen fontos az átlátható, vizuális napirend, valamint a rajzos, szociális történetek által való elmagyarázása a helyzetnek. Ezek a módszerek tulajdonképpen minden kisgyereknél jól működnek. Amennyiben lehetőség van rá, folytatódjon a terápia, a tanácsadás, a fejlesztés virtuálisan.
6. Talán soha nem éreztük át eddig, ennyire az együttműködés, szolidaritás fontosságát.
A vészhelyzetek arra is figyelmeztetnek, hogy mennyire össze vagyunk kapcsolódva mi emberek és mennyire hatással vagyunk jó és rossz értelemben egyaránt egymás életére.
Arra is jó lehet ez az idő, hogy megtanuljuk az egyéni érdekeket háttérbe szorítani, olyan embertársainkra is figyelni, akikre nem szoktunk, felhívni azt, aki magányos, aki vélhetően nehezen boldogul. Remélhetőleg, ezt a gyakorlatot saját példánkon keresztül át is adjuk a gyermekeinknek.
7. A krízisek, válsághelyzetek hosszú távon sokféle nyomot hagyhatnak a családokon.
Az egyáltalán nem baj, ha a gyermekek szert tesznek olyan élettapasztalatra, hogy néha nehéz az élet.
Feltéve, ha a körülöttük lévő felnőttek nem veszítik el a kontrollt, és megtanulnak a megváltozott körülményekhez alkalmazkodni. A nehézségek legyőzése, vagy együttes túlélése erősebbé tesz egyént, családot, társadalmat egyaránt.
Andrá tutto bene – minden rendben lesz – üzenik hatalmas szivárványos rajzaikkal az olasz gyerekek. Ne okozzunk nekik és sajátjainknak csalódást!
Kiemelt kép: Shutterstock
