Válni nem jó, de néha szükséges

Ahány válás, annyi történet, de a kimondott NEM csak akkor lesz boldogító, ha végigjárjuk az újjászületéshez vezető kálvária minden stációját a döntéstől az újjászületésig. Fáj, de megéri.

„Nem volt egyszerű döntés a válás. Ezért a házasságért elhagytam egy országot, egy szakmát, a családomat, minden barátomat. Férjes asszonyként hosszas gondolkodás után jöttem rá: ha egészséges, boldog és a körülményekhez képest kiegyensúlyozott életet szeretnék teremteni a kisfiamnak, akkor kénytelen vagyok megtenni ezt a nehéz lépést, és szembe kell nézni minden nehézséggel, ami ezzel jár” – meséli több mint tíz évvel ezelőtti válását a 38 éves Enikő. A fiatal nő 26 évesen, kezében egy 11 hónapos gyerekkel egy idegen országban ügyvédet keresve végérvényesen felnőtté vált. Hazaköltözni Erdélybe nem tudott, mivel ahhoz az apa beleegyezése is kellett volna.

„Utólag visszagondolva, a nagy lelkierő mellett a sors is nagyon sokat segített. Találtam albérletet, lassan munkát is, és a kiadások után megmaradt fizetésemet ügyvédre költöttem.

Egy év után mondták ki a válást, de ekkor már se pénzem, se energiám, se önbizalmam nem maradt, ennyivel indultam neki az útnak.

Az élet viszont engem igazolt, és most már tudom, hogy ennél jobban nem dönthettem volna” – fogalmaz Enikő. Aki persze tudatában van annak, hogy a fia nem egy kerek családban fog felnőni, de elképzelni sem tudja, hogyan dolgozhatta volna fel azt a rengeteg feszültséget, ami a szülei között volt, azt, hogy az egy fedél alatt a két szülő homlokegyenest mást akar, mást gondol, másra oktatja őt. „Most is fennáll ez a helyzet, a volt férjemmel folyamatosan mást akarunk, de a távolság biztonságából sokkal könnyebb közelíteni a célpontokat, mint az állandó feszültségben – jegyzi meg a fiatal nő. – Nagyon nehéz volt, de sokat kaptam és tanultam ettől a tíz évtől. Megtanultam becsülni és szeretni önmagam. Elfogadni a hibáimat, a kétségbeeséseimet és helyén kezelni mindezeket.

Most már nem akarok mindenkinek megfelelni, tökéletes lenni, nem akarok mindent azonnal megoldani.

Rájöttem, érdemes néha az időre bízni bizonyos dolgokat. Büszke vagyok, hogy volt bátorságom megtenni ezt a lépést, és nem adtam fel önmagam. A nehéz évek világossá tették, hogy több fronton is meg tudom állni a helyemet, hogy a kitartásom előrevisz.”

Enikőben is sok sérelmet, űrt hagyott a válás. „Nagyon szerettem volna átélni, hogy milyen megosztani egy társsal a gyermekszületés örömét, egy családként élni, érezni, hogy összetartozunk és biztonságban vagyunk. Hogy nem egyedül kell minden apró-cseprő és nagy dolgot megoldani, hogy esténként valaki odabújik hozzánk, és büszke ránk. Ez mind kimaradt. Azt azonban biztosra tudom, hogy

nem bántam meg, hogy férjhez mentem, még ha nem is nekem való társat választottam, nem bántam meg, hogy született egy gyerekünk, nem bántam meg, hogy elváltam.

Minden döntésem, ha jó, ha rossz, hozzám tartozik, én vagyok – mondja. – Ha van kitartásunk, erőnk, akaratunk, újra visszatalálunk az értékeinkhez, és minden egyes probléma, amit egyedül oldottunk meg, újabb erőt ad a továbblépésre, a felépülésre, a gyógyulásra, és egyszer csak azon kaphatjuk magunkat, hogy ott vagyunk, ahol lennünk kell, egy olyan társ mellett, akivel öröm együtt lenni, és a gyerekünk boldog.”

Mit tesz az emberrel a válás?

„Elsősorban az önértékelést csorbítja, az egónk kerül vészhelyzetbe, és mivel éppen személyiségünk alapja sérül, a krízis az élet minden területére – magánéletre, munkahelyre, szülői működésre, a magunkhoz és más emberekhez való viszonyulásunkra – kihatással van. Értéktelennek érezzük magunkat, hogy nem vagyunk fontosak, nem számítunk senkinek” – mondja Tófalvi Beáta pszichológus.

A válás utáni állapot izolációhoz, elmagányosodáshoz vezethet, és ha nem sikerül a lelki egyensúlyt visszanyerni, betegségek is jelentkezhetnek

– szögezi le a szakember már beszélgetésünk elején. Sokan mondják, hogy a válás egy kissé a gyászhoz hasonló állapot. Ezt megerősíti Beáta is, sőt, előnyösnek is tartja, ha megengedjük magunknak a gyász szakaszainak megélését, mert ez az út vezet el a trauma feldolgozásához.

„Sajnos gyakran az első reakció az elmenekülés az érzelmektől, sokan temetkeznek ilyenkor bulizásba, intenzív sportolásba, munkába” – figyelmeztet a pszichológus.

A válás utáni gyász bizonyos szempontból durvább is lehet, hiszen egy élő személy elvesztésével kell valamit kezdeni, miközben még nagyon erős a kötődés.

Akár két-három évig is elhúzódhat a gyászfolyamat, amit megzavarhat az is, ha az egykori társ jól van, az is, ha nincs jól, ha valahol meglátjuk őt. Az elején semmi nem jó, az sem, ha még tudunk beszélni egymással, s az sem, ha nem.

Az idő a gyógyír

Ebből az állapotból kell kikecmeregni és elindulni az újrakezdés felé. Beáta szerint nem ajánlott „spórolni” ezen, azaz hagyjunk időt magunknak (ha van családunk, a gyerekeknek is!), és ne meneküljünk el a nehéz percek elől. Mert megéri.

„Azáltal, hogy feldolgozzuk a történteket, az érzelmeinket, önismeretre is szert teszünk, egy magasabb szintre tudunk lépni, nő az önértékelésünk, tudatosabbakká válunk.”

Aki megélte, tudja, hogy a hullámvölgy feneke, ahol ilyenkor „találja magát” az ember lánya/fia. Egyedül. Elhagyottan. „Mivel alapvetően társas lények vagyunk, nagyon fontos a támaszkeresés, vegyük igénybe a család, a barátok, adott esetben szakember segítségét.

A férfiak például ebből a szempontból nehezebb helyzetben vannak, mert ők nem szeretnek panaszkodni, nem figyelnek az érzelmeikre, nem mernek azok mélyére tekinteni, ezt az állapotot is racionálisan akarják »kezelni«.

Segítséget végképp nem szívesen kérnek, tehát az ő esetükben még jelentősebb a barátok, családtagok szerepe a krízis idején. Meg kell próbálni kiráncigálni őket a magányból, ott kell lenni, ha látjuk, hogy pótszerekhez nyúlnak. Férfiként, nőként jó, ha van, akivel kibeszélhetjük a történteket, hiszen azáltal, hogy újra és újra átéljük, sok minden tudatosodhat, és elindulhat az öngyógyító folyamat” – hívja fel a figyelmet a pszichológus.

Elváltam, szülő vagyok

Több szempontból is nehezebb a krízis, ha gyerekek is vannak a körben. „Szülőként is támasz nélkül maradunk, bizony nehéz figyelni a gyerek(ek) igényeire, és – legyünk őszinték – kissé el is hanyagoljuk őket ilyenkor érzelmileg. De miközben (leggyakrabban) az anya úgy érezheti, hogy minden az ő nyakába szakadt, mégis neki van, akit megsimogatni, akihez odabújni, akitől szeretetet lehet kapni. Érdemes tehát más szemszögből is megnézni ezt a helyzetet és átkeretezni a dolgokat.” Tófalvi Beáta kiemeli, hogy ilyenkor mennyire

fontos odafigyelni a gyerek(ek)re, észrevenni, mikor van szükségük segítségre. Főleg a kisebbek, a nyolc év alattiak gyakran élik meg úgy, hogy összedőlt a világ, és biztos miattuk váltak el a szülők.

„Nagyon fontos tudatosítani bennük, hogy ez nem így van, ők nem hibásak ebben, ugyanakkor határozottan káros lehet, ha a gyerekeknek panaszkodunk nagy bánatunkban. Minél kisebbek, annál kevésbé értik a felnőttek dolgait, nem bírják el ezt a terhet, és eléggé manipulatív, ha a másik szülőről rosszat mondunk, akár el is idegeníthetjük tőle” – figyelmeztet a pszichológus.

Régiből ki, újba be

Súlyosbíthatja a helyzetet, de mindenképp bonyolultabbá teszi, hogy sokan akkor válnak, amikor már bele is ugrottak egy új kapcsolatba. Mint kiderül, ez a valódi továbblépésben nem segít, főleg, ha gyerekek is vannak. A szakember hangsúlyozza: jobb, ha időt adunk magunknak a „soraink” rendezésére.

„Képzeljük csak el, nem elég a gyerekeknek a nagy veszteségélményt feldolgozni, hanem még új, számukra idegen személyek (új pár, esetleg annak gyerekei) megjelenésével is kezdeniük kell valamit. Erre fel kell készíteni őket – mondja Bea, majd hozzáteszi:

– Szerintem az eszével mindenki tudja, hogy nem érdemes túl gyorsan új párkapcsolatba lépni, mégis megteszik.

Az ideális az lenne, ha erre akkor kerülne sor, amikor a magunk számára már tiszta lenne, hogy miért pont azt a férfit/nőt választottuk, miért fulladt kudarcba a kapcsolatunk.” Így könnyebben elkerülhető lenne az az eléggé gyakori „cseberből vederbe” típusú helyzet, amikor rövid idő alatt az új párkapcsolatban is kiderül, hogy hasonló „hibái” vannak a másiknak, és majdnem ugyanazokat a köröket futjuk, mint az előző házasságban. Beáta emlékeztet, hogy a választásban nagyon erős a családi minta hatása is (olyat választok, mint az apám/anyám volt, vagy olyat végképp nem), amit otthonról hozunk – hacsak nem válik bennünk tudatossá, eléggé determináló tud lenni.

„Eleddig kétszer házasodtam és kétszer váltam már. Jó atyám szerint már nem férjhez megyek, hanem férjhez járok… Szerencse, hogy a halványuló stigmák korában élek, két-három generációval ezelőtt vége lett volna a világnak emiatt – kezdi történetét a 37 éves Anita. – Hogy miért történt ez így? Nem igazán tudom. Az biztos, hogy hiányzik belőlem a szakadatlan tűrés képessége.

Ha nem jó nekem valahol, akkor én onnan elmegyek. Persze előtte kínlódom és félek, próbálom menteni a menthetőt, alkudozom magammal és a másikkal, szakítok és békülök, de végül csak elmegyek.”

Anita bevallja, hogy rossz egyedül, rossz látni, ahogy mások bezzeg igen, te meg nem, rossz egyedül enni a szülőknél a vasárnapi prézlis húst, hallgatni a tapintatlan kíváncsiskodók bicskanyitogató „Majd neked is eljön az igazi!”, vagy „Szülni kéne már, lassan lejár a szavatosságod” típusú jó tanácsait, és rossz látni, hogy a korosztályodban már mindenki bebetonozta magát az első személy többesszámba: mi ügyesen kakálunk, mi már tudunk járni, mi megyünk a nagyihoz, és mi már csak bankjegykiadó automatának tekintjük aput. „Ami azonban ennél sokkal rosszabb számomra, az egy rossz házasság. Lélekrontó alkuk szakadatlan sora, melyben minden nap egy korty halál” – summáz Anita. Később elmeséli, megtanulta, hogy több lábon kell állni.

Szerinte bármilyen egyszerű is belecsúszni a közös ház, közös élet, közös gyermek, közös munka csapdájába, ne tegyük!

„Tartozol magadnak és esetleges gyermekeidnek annyival, hogy bármi történik, meg tudsz állni a saját lábadon. Légy képes önálló egzisztenciát teremteni. A munka, amit szívvel-lélekkel csinálsz, a legjobb terápia: sikerélményt, bátorságot, önbizalmat ad. Valóban van élet a válás után – ez Anita határozott véleménye. – A válás egy új esély. Ha biztosan érzed, hogy a házasságod menthetetlen, hogy a »mi« már nem létezik, akkor legyen benned annyi kurázsi, hogy kinyitod az ajtót, amin besétálhat a számodra megfelelőbb és békésebb valóság.”

Lehet újjászületés is a válás?

A pszichológus válasza: igen. „Nemcsak a válásból, minden traumából újjá lehet születni, újra lehet építkezni, sőt többé, erősebbé válhatunk. Főleg, ha – ismétlem – időt adunk magunknak, betartjuk a feldolgozás lépéseit.

Első, hogy ne zárkózzunk be, tegyünk valamit magunkért, kérjünk segítséget, továbbá ne meneküljünk el az érzelmeink elől, ne féljünk megélni a dühöt, a haragot, a depressziót, a bánatot, szomorúságot, értéktelenséget, kiszolgáltatottságot, ne próbáljuk kompenzálni ezeket valami mással.

Következő fontos fázis megvizsgálni, hogy mi a saját felelősségünk abban, hogy házasságunk idáig jutott.

A feldolgozás során el kell jutnunk odáig, hogy nézzünk szembe saját hibáinkkal, azzal, hogy mit rontottunk mi el, túl kell jutni azon, amikor a másikra hárítunk mindent.

Ha sikerül megtalálni a válaszokat, máris többet tudunk magunkról, gazdagodik a személyiségünk, fejlődünk, és képesek leszünk teljes életre, kapcsolatokra, tudatosabb választásokra.”

Enikő és Anita története is azt bizonyítja, hogy valóban van, aki igazából egy válás után talál magára. „Gyakori, főleg a fiatalon kötött házasságoknál, hogy önmagukat még nem igazán ismerő, kiforratlan személyiségek, de közben érő, változó emberek kerülnek össze.

A válás krízise vagy már az ide vezető út felszínre hozhatja az önálló személyiséget, akinek vannak saját álmai, tervei, vágyai és elég ereje, képességei is ezek megvalósítására.

Önállóan, akár társ nélkül is. Nem könnyű ez az út, hiszen a mi kultúránkban a nő férfi nélkül nem sokat ér, de ha végigmegyünk rajta, hihetetlenül meg tud erősíteni.”

Ha viszont már testi tüneteket kezdünk produkálni, anélkül, hogy ezek mögött szervi bajok állnának (evészavar, alvászavar, furcsa, megmagyarázhatatlan rosszullétek, szívritmuszavar, allergiák stb.), akkor megrekedtünk valahol a feldolgozás folyamatában. Ezeken a tüneti kezelés nem segít, csak ideig-óráig. Az állandósuló depresszió is jelzés, akárcsak az, hogyha már-már mániákusan kezd valaki sportolni, szórakozni, nőzni/pasizni.

Van, akinek egyedül is megy az újraépítkezés, de ha úgy érezzük, hogy a hétköznapjaink megélése is már kemény akadályokba ütközik, akkor kérjünk segítséget az egyensúly helyrebillentéséhez

– figyelmeztet Beáta. „Ha eljutottunk már oda, hogy nincs bennünk düh, harag, a hibáztatáson, a bűnbakkeresésen is túl vagyunk, amikor már el tudtuk engedni mindazt, amit a válás jelentett számunkra, azt jelenti, hogy elfogadtuk a helyzetet, és készek vagyunk az újra.”

Közreműködött: Lázár Emese

korábban írtuk

Megbocsátok, önmagamért – Elengedem a haragomat, és nem engedem, hogy az többet bántson

Álltam a koporsó mellett, kerestem magamban az évek alatt felgyülemlett dühöt. Furcsa, milyen kicsi helyre kerül a test, ha kilehelte a lelket, ötlött fel bennem. Méregettem a ravatalt, s közben ráébredtem: megbocsátottam.