Jóreggelt puszit kapni az unokáktól – lehet ennél csodálatosabb?

Három évvel ezelőtt mi is megismerhettük Gergely Zoltánt, megtudtuk, hogy nem akármilyen pedagógus, a kézdiszentlélekiek példaképe, a nagy múltú Perkő Néptáncegyüttes alapítója és vezetője, ráadásul a helyi iskola igazgatója is volt nyugdíjazásáig. Nekünk fontos most már másképpen is, visszatértünk hát hozzá, őt kérdeztük.

Először 2014-ben lapozhatták fel az olvasók Erdély női magazinját, a Nőileget. Hónapról hónapra számos olyan embert szólaltattunk meg, kiknek munkája, hitvallása, életpályája példaértékű. Mi történt velük azóta? – erre voltunk kíváncsiak Nosztalgia-sorozatunkban. Hogy teljes legyen a kép, a cikk végén korábbi teljes lapszámunkat is újraolvashatják.

– Legutóbb a Mutass jó példát! három évvel ezelőtti programjában kérdeztük önt mint a Kovászna megyeiek egyik példaképét. Sok minden változott azóta, nyugdíjba jött, világjárvány lett… Milyen volt letenni a lantot?

– Bevallom, egyáltalán nem volt egyszerű. Az első évben nagyon hiányzott a közösség, a gyerekek. Még betanítást is vállaltam, de egyre inkább rájöttem, hogy azért ez már nem az én világom. Aztán a járvány megjelenése teljesen meggyőzött.

 – A járvány mindenikünknek befolyásolta az életvitelét, hogyan teltek az elmúlt hónapok?

– Be kellett látnom, ez nem múlik el gyorsan, és mindenki életére károsan hat. Kegyetlen volt nekem, az örökmozgó embernek a kijárási tilalom.

– Mit gondol, kívülről szemlélve a történetet, milyen év vár a tanárokra, tanítókra, gyermekekre?

– Nagyon nehéz tanév kezdődik gyereknek, szülőnek és pedagógusnak egyaránt, érzésem szerint, csak zűrzavar várható és nem nyugalom.

A lányokkal
Hirdetés

– Nyugalmazott pedagógus, iskolaigazgatóként köszönt el a pályától. Sokak életében lehetett ön meghatározó személyiség, de kik volt az ön pályájának, életének meghatározó alakjai?

– Nagyon sok jó ember mellettem volt, biztatott, gondolok itt szülőkre, kollégákra, a családomra. Voltak elégedetlenkedők, ők is javamra voltak, mert mindig résen kellett lenni, tehát nem hanyagolhattam el az állandó odafigyelést.

– Kicsit nehéz elképzelni, hogy aki annyi mindent csinált, mint ön – a néptáncegyüttes útjának egyengetése, az iskola vezetése – most háttérbe vonul. Mi tölti ki az idejét, milyen tervei vannak a közeljövőre?

Legfontosabb jelenlegi feladatom az unokázás, hol egyik, hol a másik lányomnál.

Mesét olvasni, „jóreggelt puszit” kapni, társasjátékozni, történetekre figyelni

– lehet ennél csodálatosabb kihívás?!

– Ha valamit megváltoztathatna eddigi életében, mi lenne az?

Nem változtatnék, minden így maradna – de a legnagyobb hiányt néhai feleségem jelenti.