Kádár Zoltán sportújságíró: Álmom volt eljutni a Tokiói olimpiára

Két nyári olimpia és paralimpia, valamint egy téli olimpia után Kádár Zoltán és Szép Zoltán újra nyakukba vették a világot, és most Tokióból, a 32. nyári ötkarikás játékokról tudósítanak minket, erdélyi magyarokat. A Marosvásárhelyi Rádió munkatársa, Kádár Zoltán számára különleges élmény ott lenni, hiszen az 1964-es tokiói olimpián édesapja, Kádár Antal is részt vett. Vele beszélgettem.

Két napja érkeztél Tokióba. Hogy vagy?

– Ahogy mondani szoktam, nagy a fejem (nevet), tele van információval, és még szédelgek egy kicsit az időeltolódástól. De már nézem a versenyeket, hiszen a nyitóünnepség előtt már elkezdődtek bizonyos sportágak mérkőzései. De tudni kell, hogy nem lehet minden sporteseményen személyesen részt venni, mindenhová külön akkreditáció kell, amit előző nap kell kérvényezni, szóval van, amit én is csak innen, a Román Televízió és a Román Rádiótársaság közös stúdiójából nézhetek, láthatok. 

– Régóta tervezett álmod, vágyad volt, hogy ott lehess a Tokióban megrendezett ötkarikás játékokon.

– Amikor kiderült, hogy Tokióban rendezik a nyári olimpiát, eldöntöttem, hogy mindenféleképpen ott leszek, ugyanis 1964-ben édesapám éppen a tokiói nyári olimpián képviselte Romániát, tornasportban. Így amikor kiderült, hogy Tokió lesz a házigazda, akkor azt mondtam, hogy mindent megteszek annak érdekében, hogy itt legyek, és ha ez sportújságíróként jön össze, az lesz a legjobb, hiszen így is – mint ahogy a sportolók számára is – a legnagyobb kihívás ott lenni egy olimpián. Ennél nagyobb teljesítmény nincs is egy újságíró részéről.

Kádár Antal az országban elsőként állt félkézen talajon és korláton. Zoli is gyakran áll kézre, hátha Tokióban is születik ilyen fotó.

Szép Zoltán kollégáddal közösen már történelmet írtatok, amikor erdélyi magyarként elsőként tudósítottatok olimpiáról. Te már 2012-ben kijutottál a londoni paralimpiára.
– Első romániai újságíró voltam, aki részt vett paralimpián. Csodálkozott is akkor a román paralimpiai bizottság elnöke, hogy valakit, egy újságírót egyáltalán érdekel a parasport, a fogyatékkal élők sportja. 

Mikor elmeséltem, hogy van egy személyes kötődésem is, hiszen Novák Károly Eduárd kerékpározónak szeretném kiszurkolni az aranyérmét, mert négy évvel azelőtt Pekingben csak az ezüst jött össze, akkor azt mondta a hölgy, hogy rendben, intézzük az akkreditációs folyamatot. 

Támogatott a Román Rádiótársaság is, így én képviseltem a magyar-román szerkesztőséget, és gyakorlatilag a hazai sportújságírást is. Aztán Szép Zoltán kollégám ott volt Rióban a nyári ötkarikás játékokon, én meg ott újra a paralimpián, majd közösen voltunk a Phjongcshang-i téli olimpián, ahol Magyarország az első téli olimpiai aranyérmét megszerezte. És a történelem folytatódik, hiszen ott leszünk, itt vagyunk az első, és reméljük egyetlen ilyen furcsa, zárt kapus, buborék-olimpián is.

A 2012-es londoni olimpián az aranyérmes Novák Károly Eduárd paralimpiai kerékpározóval.

Igen, a koronavírus-járvány miatt korlátozásokkal, nézők nélkül szervezik meg ezt az olimpiát, amit amúgy tavaly kellett volna. Csalódás volt számodra, hogy elhalasztották? Főleg, hogy személyes kötődésed is van hozzá…
– Csalódott voltam, hisz akkor a helyzet bizonytalan volt arra vonatkozóan, hogy egyáltalán meg lehetne-e tartani most, 2021-ben. Szerencsére úgy alakult, hogy egyértelműsítették, megszervezik az olimpiát, viszont most Japánt és főleg Tokió vidékét lehengerelte a harmadik hullám, úgyhogy gyakorlatilag egy zártkörű olimpia lesz, ahol a sportolókon, sportvezetőkön, edzőkön kívül csak a szervezők, az újságírók és az önkéntesek lesznek jelen, nézők nem lehetnek a lelátókon.

– Így teljesen más hangulata is lesz a sportünnepnek…
– Úgy érzem, az olimpia meg lesz tartva, viszont az olimpia ünnepe szenvedni fog, hiszen sportolni nézők nélkül nagyon-nagyon kegyetlen lehet. Persze van, akire jó hatással is lehet ez a forgatókönyv, akire amúgy nagy nyomás nehezedik azzal, hogy egy stadionnyi ember skandálja a nevét, de vannak olyan sportolók, akiknek plusz motivációt jelent a szurkolók jelenléte, ami most nem lesz. 

– Mi a legkedvesebb emléked az eddigi olimpiáról, paralimpiáról?
– Elsősorban az, hogy Novák Edét láthattam megszerezni Románia első és mindmáig egyetlen paralimpiai aranyérmét. Hogy ott lehettem a magyar rövidpályás gyorskorcsolyaváltó történelmi pillanatánál, amikor megszerezték Magyarország első téli olimpiai aranyérmét. Az, hogy személyesen is átélhettem, mikor Tófalvi Éva elbúcsúzott a sportágtól, és az olimpián tudtam interjúzni vele.

Közös meccsnézés Tófalvi Éva hatszoros olimpikonnal és Szép Zoltán sportújságíróval a Phjongcsang-i téli olimpián.
Hirdetés

Érdekes a mi kapcsolatunk, mert gyakorlatilag az ő sportkarriere valahol összefonódik az én sportújságírói pályámmal. Majdnem ugyanannyit „versenyeztünk”, ha szabad így fogalmaznom. Ezek mind olyan élmények, amelyeket nem lehet elfeledni. És nem beszélve a paralimpián ért rengeteg pozitív élményről, hogy a fogyatékkal élő sportolók mire képesek.

Mi az, amit most a legjobban vártok?
– Hát a magyar és román olimpiai aranyérmeket és természetesen azt, hogy ezeket sikerüljön élő közvetítésben elkapni. Egy sportújságíró egyik legnagyobb álma, hogy élőben tudja közvetíteni egy sportoló aranyérmét, főleg, hogyha valamilyen módon kötődik is hozzá.

– Van akiknek különösen szurkolsz, szurkoltok?
– Természetesen a mieinknek. A marosvásárhelyi Szőcs Bernadette asztaliteniszezőnek, a sepsiszentgyörgyi Incze Kriszta birkózónak, a kolozsvári atlétának, Miklós Andreának

Ők a mieink, akik bennünket, erdélyi magyarokat képviselnek. 
Szőcs Bernadette asztaliteniszező nagy reményekkel indult a tokiói olimpiára.

Rajtuk kívül még Gyarmati Ferenc birkózó bíró képviseli Marosvásárhelyt például, és Gál István Csaba, aki Marian Drăgulescu tornász új edzőjeként vehet részt már a hatodik olimpiáján. Edzőként ez lesz az ötödik olimpiája, viszont sportolóként ott volt a ‘76-os montrealin, ahol a válogatottal hatodikok lettek. Szurkolunk neki, hogy az a munka, amit a 40 éves Marian Drăgulescuval közösen elvégeztek érjen egy éremmé. Zárójelben mondom el, hogy Gál Csaba éppen az olimpia zárónapján, augusztus 8-án fogja a 70. életévét betölteni.

– A korlátozások nem engedik meg, hogy bármikor bárhová elmehess. Félretetted az olyan álmaidat, hogy mondjuk felkeresd azokat a helyeket, ahol édesapád járt? 

– Mindenféleképpen el szeretnék jutni abba a tornaterembe, ahol 1964-ben tornázott. Az az érdekes, hogy ez a tornacsarnok most az asztalitenisz versenyeknek lesz a házigazdája. Úgyhogy el fogok oda jutni, hisz Szőcs Bernadettet látni szeretném a második olimpiáján. A román női asztalitenisz válogatott tagjaként óriási esélyük van akár a dobogót is megcélozni, és Berninek reális esélye van jó eredményre vegyes párosban is Ovidiu Ionescu oldalán. Szeretném látni az amerikai férfi kosárlabda válogatottat, amely tele van NBA sztárokkal, hisz őket látni egy olyan embernek, aki imádja a kosárlabdát, nem kell leírnom, mit jelent. Szeretnék ott lenni az úszóversenyeken, látni Hosszú Katinkát vagy Milák Kristófot vagy Robert Glințăt Romániából, aki egy fiatal feltörekvőben levő tehetség. De itt van a román labdarúgó válogatott is az olimpián, a magyar férfi és női vízilabda válogatott, a magyar női kézilabda-válogatott, cselgáncsozók, birkózók, sportlövők, öttusázók, tehát annyi sportot meg kellene nézni, és annyi eseményre el szeretnénk jutni, hogy csak így felsorolva is hosszú a lista. Persze vannak prioritások, elsősorban újságírói szempontból, aztán a szabad időnkben jöhet a többi. 

Hol hallhatunk titeket az olimpia idején?
– Minden nap a Marosvásárhelyi Rádióban jelentkezünk 9, 11, 14 és 18 órakor. A 18 órai híradó gyakorlatilag a nap összefoglalója lesz, hiszen Tokióban az már éjfél. A Román Rádiótársaság magyar szerkesztőségeinek, a kolozsvári, a temesvári és a bukaresti stúdiónknak is küldünk hangfelvételeket, tudósításokat, illetve a román szerkesztőségeknek is. Illetve minden reggel fél 10-kor a Bukarest FM-en is jelentkezem egy 3 perces román nyelvű összefoglalóval. Nehezített terep lesz most az olimpia, mert egy két méteres mikrofontartó bot segítségével kell majd készítsük az interjúkat. Meggyőződésem, lesz olyan sportoló, akinek el kell ordibálni majd a kérdéseket. (nevet)

– Sok sikert a munkához! Gazdagodjatok élményekkel és aranyérmes mérkőzésekkel.
– Nagyon szépen köszönöm, és hadd mondjam el azt, hogy mennyire büszke vagyok arra, hogy itt lehetek, ahol édesapám annak idején Romániát képviselte a tornasportban. 

Kádár Antal Maros megye egyik legismertebb és legsikeresebb tornásza volt.
Ez egy szép kötődés számomra, ami az elmúlt éveken át összefűzött engem és őt, apát és fiát. 

Bár édesapámmal nagyon keveset tudtam érdemben beszélgetni, mert 18 éves voltam, amikor elhunyt, ez a kötődés a sport iránt megmaradt, és ez az irány, hogy a sportos életmódot, a sportvonalat választottam, ezt egyrészt neki, másrészt pedig édesanyámnak köszönhetem. Persze nem szeretném kifelejteni a feleségemet sem, aki mindezeket eltűri és elfogadja, hogy ilyen hosszú időszakokra eltávozok az életéből. Valószínűleg azért is vagyunk jól együtt, mert ezt el tudja fogadni.