András Róbert: Biztonságos közösségben jó élni!

{hirdetes}

– Nemzetközi cégnél dolgozik, emiatt sokat utazik, két gyermek édesapja, egy szép rendezett kertes házat tartanak fenn, szabadidejében pedig a Csíkszentmiklósért Egyesületben tevékenykedik, számtalan rendezvény, program kötődik az ön nevéhez. Mikor van ideje minderre?

– Tervezés – ez az egyik legfontosabb dolog,és természetesen kapunk segítséget is. Mi 2012-ben költöztünk Csíkszentmiklósra, akkor kezdtük el a falusi életet. Szokták mondani, hogy falun olcsóbb az élet. Ez így van, de hozzáteszem: csak akkor, ha az ember nem a városi életkörülményeit akarja fenntartani, mert bizony mi rengeteget dolgoztunk, befektettünk, hogy olyan lakhatási körülményt és életszínvonalat teremtsünk magunknak ebben a Csíkszeredához közeli faluban, amilyet a tömbházlakásban megszoktunk. Egy azonban biztos, hogy az életminőség jobb itt, mint a városban volt: a gyermekek a kertben játszhatnak, a szobák tágasak, és a kertünkben sok mindent megtermelünk magunknak, ami a konyhára kell.

– Ön tehát nem Csíkszentmiklóson született. Miért ezt a falut választotta családja számára lakóhelyül?

– Édesanyám csíkszentmiklósi születésű, sok nyári vakációt töltöttem itt,az iskolát is itt kezdtem el, rengeteg barátom van itt, sok embert ismerek a faluból. Anyukám Szakács leány, a család felmenői az 1700-as évekre visszamenően biztos, hogy itt, ebben a faluban éltek, ez a birtok, ahol most mi lakunk, ősi birtok. Az érzelmi kötődés vezetett tehát ide, és nem bántam meg, szeretünk itt élni, a szomszédjaink nagy része gyermekkori barátom.

– Már ide költözésüknek első éveiben kapcsolatba került az akkor újraszerveződő helyi Csíkszentmiklósi Ifjúsági Szervezettel (SZISZ). Ma már a polgármesteri hivatal jóvoltából két termet tartanak fenn a művelődési házban, ahol állandó programok vannak: Szülők iskolája előadás-sorozat, Idősek klubja foglalkozások, moziest és nyelvklub működik, sőt délutáni (after school) tevékenységet biztosítanak a diákoknak. Mitől olyan erős önben a meggyőződés és az igény arra, hogy társadalmi felelősséget vállaljon, és a közösség javára tegyen?

– Véletlenül alakult így az életem, még Székelyudvarhelyen, főiskolás koromban megismerkedtem egy fiúval (Isu), aki cigány gyermekeknek tartott önkéntes alapon foglalkozásokatnéhány barátjával. Egyik karácsonykor – ha jól emlékszem, 1996-ban – megkért, hogy segítsek nekik az ünnepi műsor összeállításában, néhány verset, szöveget kellett a cigány gyerekeknekmegtanítani. Elvállaltam. Ott ragadtam, öt éven keresztül szerveztünk és vezettünk foglalkozásokat a hátrányos helyzetűeknek. Időközben aztán, ahogy családom lett, rájöttem arra is, hogy összetartó, jó közösségben szeretném felnevelni a gyermekeimet, hiszen semmihez sem fogható az a biztonság és jó közérzet, amit a közösségben létezés nyújthat. Gondoljunk csak vissza, az én korosztályommal még csak három hónapot lehetett otthon az édesanyja, azt követően a lakóközösség, a szomszéd jóindulata, figyelő tekintete óvott napközben, amíg gyermekként az utcákat róttuk. Meggyőződésem pedig, hogy a biztonságos közösség fenntartásáért minden generáció kell hogy tegyen.

– Mennyire érti meg, érzi át a faluközösség mindezt?

– Ezért fontos, hogy figyelemmel forduljunk a fiatalok felé. Én mindig elmondom és megosztom a gondolataimat, tudásom javát az Ifjúsági Egyesületünk (CSIE) tagjaival és a rendezvényeink résztvevőivel. Annak külön örülök, hogy időközben minden korosztályt sikerült megszólítanunk, említettem már a különböző foglalkozásainkat, abból is látszik, hogy az idősektől a gyermeknevelésüket töltő édesanyákon keresztül a legfiatalabbakig – mert gyermektáncházat és baba-mama foglalkozásokat is tartunk – mindenkinek kínálunk programot. Ami pedig nagyon fontos, hogy nem az egyéni sikereket vagy sikerességet, hanem a közösen elért és megvalósított terveket, célokat tartjuk fontosnak. Különösen fontos ez a mai világban, amikor mindenkit a személyes siker elérése felé üldöz a társadalmi elvárás, és ezt erősíti a közvélemény is, közben pedig olyan értékeket veszítünk el, áldozunk fel a sikeresség oltárán, mint a becsületesség, jóság, segítőkészség.

 – A negyedik kolbászfesztiválon vannak túl, és közben elindult a Konyhák csatája című, szintén gasztronómiai rendezvényük is. Hadd kérdezzem meg, szereti a hasát?

– Nagyon. Látszik is rajtam (mosolyog). Nálunk, amikor itthon vagyok, családi esemény a közös főzés. A feleségemmel együtt, a fiam és a lányom közreműködésével készítjük el az ételt, mindenkinek megvan a feladata, imádom ezeket az együtt töltött perceket. Most építjük a házunk teraszát, azt is úgy fogjuk kialakítani, hogy az egyik felében főzősarok legyen.

– Adta magát tehát, hogy valamilyen, a gasztronómiával kapcsolatos fesztivált szervezzen.

– Adta is magát, és az élet is ehhez nyújtotta a legtöbb segítséget. Megismerkedtem Hajduk Zoltán mesterszakáccsal, nagyüzemi fűszerkereskedővel, aztán a szintén gyulai Dékány Ferenc bácsival és fiával, Attilával, majd családjával, akit Kolbász királyként ismer a szakma – hústermékeik országos és nemzetközi szinten is elismertek –, ezeknek az ismeretségeknek, barátságoknak a mentén kezdtük el, az ő szakmai tudásukra támaszkodva, megszervezni az első csíkszentmiklósi kolbászfesztivált. Nem volt rossz döntés, hiszen a legutóbbi fesztiválon már meghaladtuk az ezres látogatottságot, és megbizonyosodhattunk róla, hogy jól gondoltuk: az evés-ivás, főzés összehozza az embereket.

Időközben aztán megalakult a faluban a Hentesek csapata, heten férfiak vagyunk a tagja, mindannyian szeretünk főzni, és ha nem is mindent, de sokféle ételt elkészítünk. Idén is például a csapattal részt vettünk a Gyulai Kolbász- és Sódarmustrán, ahol bemutattuk a székely, hagyományos disznóvágást, és a magyarországiak tudatában úgy maradtunk meg, mint a csíkszentmiklósi hentesek. Az a célom tehát, hogy ne az egyén, hanem a csapat, a közösség hírnevét, sikerét éljük meg, és ezt osszuk meg a körülöttünk élő emberekkel. A Konyhák csatája nevű programunknak az a célja, hogy a székely és magyar gasztronómiai kultúra mellett ismerkedjünk meg a szomszédjaink, vagyis a románok ételeivel, főzési szokásaival. Ezt pedig úgy valósítjuk meg, hogy ugyanazt az ételt kell elkészíteniük a résztvevőknek magyarosan, székelyesen és románosan.

– Alig öt éve lakik a családjával a faluban, és máris fontos mozgatórugója a helyi közösségnek. Hogyan fogadták a helyi vezetők, az itt élők az ön aktivitását?

– Az első két év nem volt könnyű számunkra, de nem a faluközösség miatt, hanem a feleségemnek és nekem is meg kellett szoknom az új életkörülményeinket. Mostanra azonban azt mondhatom, hogy szeretünk csíkszentmiklósiak lenni. Ami pedig a falubelieket és az önkormányzatot illeti: hát először, mint ahogyan azt normálisnak is tartom, bizonytalankodva figyelték és hallgatták meg ötleteinket. Emlékszem, amikor az első rendezvényre kerestem támogatókat, bár visszautasítást nem kaptam, az önkormányzat jól meggondolta, hogy mennyi az az összeg, amit kockáztathat egy ilyen új kezdeményezés támogatásával. Ma már legfőbb támogatónk a polgármesteri hivatal, és természetesen az összeg is a többszörösére növekedett, amivel támogatnak. Szintén pozitív változás, hogy egyre több helyi vállalkozó támogatja programjainkat, az utóbbi évben pedig a falubelieken is azt érzem, hogy sajátjukénak érzik a fesztivált, és a szervezésből is szívesen kiveszik a részüket.

– Közösségi emberként mi a végső célja, mi motiválja, mit szeretne elérni az önkéntes munkával?

– Elsődleges célom, hogy most, amikor külföldön keresik boldogulásukat az erdélyi fiatalok, egy megtartó, biztonságot adó közösséget teremtsünk, ahová jó visszatérni, jobb esetben jó itt maradni. Tudatosítani szeretnénk továbbá a falubeliekben, hogy őrizzük meg és ápoljuk emberi értékeinket, az egyéni gyarapodás mellett szánjunk időt a szomszédjaink, közösségünk problémáira. Jó példák már vannak, pataktakarítást szerveztünk például, az önkéntes tűzoltóink pedig az idős, egyedülálló embereknek felhasogatták a télire való fát ésatöbbi. Egyre több ilyen önkéntes munkát és vállalást kívánok magunknak és falutársaimnak is! Gondoljon bele, milyen lenne a falunk, ha mindenki CSIE-s vagy más önkéntes csapat tagja lenne!

A jelölők véleményeiből:

-         2013-ban a helyi fiatalokkal újraindította az ifjúsági egyesületet, és azóta rengeteget dolgozott azért, hogy kis közösségünk jó hírét minél távolabbi körökben ismertesse. Az ő buzdítására nemcsak a fiatalok, de a középréteg is elkezdett a közösség javáért dolgozni, s ez nagy dolog egy olyan környezetben, ahol keményfejű székelyek laknak, főleg hogy férfiakat bírt rá arra, hogy közösségi munkát végezzenek, mert nálunk köztudott, hogy a férfiakat nem lehet kimozdítani a saját kis világukból. Munkája önkéntes jellegű, a közösség megbecsüli és értékeli azt, amit tesz, mintegy 3000 személy (Szépvíz község lakosai) élvezheti munkája gyümölcsét.

A zsűri értékeléséből:

-         Kiváló példája annak, hogy az ember, ha környezetéből valamit hiányol, azért elsősorban ő próbáljon tenni, és ne mástól várja a „valamit”.

-         Helyi szinten fontos motorja lehet közösségének, aktív, fiatal, cselekvő, mozgást visz a közösségi életbe.