– Egy éve vagy a Napsugár és a Szivárvány képszerkesztője, de régóta illusztrálod a két gyermeklapot. Gyermekként is sokat rajzoltál?
– Mindig rajzoltunk, jó elfoglaltság volt. A szüleim igyekeztek minél jobb minőségű ceruzát, papírt, krétát beszerezni nekünk, édesapám bekeretezte a rajzainkat. Arra szoktattak, hogy alkossunk, és arra tanítottak, hogy az alkotás érték.
– Volt valaki a családban, akitől a tehetséged örökölted?
– Művészhajlamú az egész család. Édesapám szeretett volna képzőművészetire felvételizni, de a származása miatt nem vették fel, lelkész családból származott. Gyakran rajzolgatott, jó keze volt, rólunk és készített portrékat és irányította a próbálkozásainkat. Nagybátyám szobrász, de mindenkinek jó kézügyessége van a családban, senki sem idegenkedett a ceruzától. Természetes volt, hogy ajándékba is kezünk alól kerül ki munka.
– Mikor dőlt el, hogy hivatásszerűen ezzel szeretnél foglalkozni?
– Későn. Sokáig nem tudtam, mi szeretnék lenni. 11. osztályban gondoltam arra először, hogy képzőművészetire felvételizzek. Nem tanultam szakszerűen rajzolni, csak azt tudtam, amit otthon láttam, vagy albumokban mutatott édesapám. Érettségi után egyik barátnőm vitt el Soó-Zöld Margit képzőművészhez, aki biztatott, hogy iratkozzak be a művészeti népfőiskolára. Két évig jártam Lukáts Mária rajztanárhoz, és másodszori próbálkozásra jutottam be a grafika szakra. Már diákként is ajánlották tanáraim, hogy jelentkezzek a Napsugárhoz, és próbáljak illusztrációkat készíteni. Külső munkatársként kezdtem el illusztrálni 1998–99-ben. Közben több gyermekkönyv illusztrálását is vállaltam.
– Mennyire más gyerekeknek rajzolni, mint felnőtteknek?
– Gyermeknek kell maradni, a gyermek fejével kell tudni gondolkodni. Van egy érdekes kettősség: az ember felnőttként felelős azért, amit a gyermeknek nyújt, de a gyermeki lelkületet is meg kell őriznie. Valakinek meséltem, hogy rajzolok a Napsugárba és rám kérdezett: csak „ilyesmivel” foglalkozol? Talán azt gondolta, felnőtteknek rajzolni komoly dolog, pedig a gyerekeket még komolyabban kell venni, nem lehet akármit eléjük tenni. Ez nagy felelősség.
– Amiatt, hogy kihat a fejlődésükre?
– Igen, alakítjuk az ízlésüket. A szöveg a rajzzal együtt lesz teljes egész és kiegészül azzal, amit az olvasó hozzágondol. Ettől lesz kerek, egész az illusztráció.
– A Napsugárnál folyamatos a kapcsolat a kis olvasókkal. A rajzokra visszajeleznek?
– Igen, már ismerik a rajzolók stílusát, név szerint is tudják, melyik rajz kinek a munkája.
– Az elmúlt évben arculatváltáson is átestek a lapok. Mi volt a cél?
– Szeptemberben jelentek meg új köntösben. Az volt a lényeg, hogy letisztultabb, áttekinthetőbb, használhatóbb legyenek a lapok. Sokak szerint könyvszerűbbek lettek, a fogásuk is változott, mert más a papír és a borító is keményebb. Mivel a gyerekek türelme is kevesebb, próbálunk rövidebb szövegeket válogatni, több teret biztosítva az illusztrációnak. A foglalkoztató rész is megmaradt, de az irodalmi anyag, a minőségi tartalom a fő, ami mindig is jellemezte a Napsugárt, Szivárványt.
– A mai gyerekek folyamatosan vizuális ingereknek vannak kitéve az okostelefon és egyéb kütyük révén. Illusztrátorként hogyan lehet ezzel felvenni a versenyt?
– Nehéz, ezért is próbáljuk a képi világot erősíteni, egy másfajta minőséget nyújtani a lapok által. Ma már szinte fele-fele arányban van a szöveg és a kép, hiszen a gyerekek figyelmét a képekkel, színekkel lehet megragadni. Azt, hogy nincs türelmük, az is jelzi, hogy kevesebb rajzot, munkát küldenek, ezek nem annyira kidolgozottak, nem látszik rajtuk az elmélyültség, belefeledkezés. Vannak szép munkák, de egyre kevesebbet kapunk.
– A nyomtatott kiadványokat sokan temetik. A gyerekek mennyire fogékonyak még rá?
– Már régóta kongatják a vészharangot, de a könyv még mindig létezik. Szerintem mindig lesz egy réteg, akinek igénye lesz rá. Most is olvasnak a gyerekek, fiatalok, csak lehet, hogy nem ugyanazt, amit mi, gyerekkorunkban. Én jobban szeretem a könyvet, szeretem a kezembe venni, lapozni.
– Sok szülő könyv helyett okostelefont ad a gyerek kezébe: tessék fiam, játsszál!
– Sokat számít, hogy milyen példát lát a gyerek, hogy vesz-e valaki kezébe könyvet a környezetében. Ha csak a kütyüket látja, ő is kisebb eséllyel fog könyvet forgatni.
– A rajzolás iránti igény benne van a gyerekekben, csak engedni kell megnyilvánulni?
– Bennük van, csak nyugalom kell hozzá. Ha sok felé kell figyelnie, nem tud elmélyülni. Ahogy az olvasáshoz kell a nyugalom, úgy a rajzoláshoz is szükséges. Ezek magányos munkák, és mindenkinek szüksége van arra, hogy elcsendesüljön. Rajzolás közben szárnyalhat a képzelet, mindenki találhat benne örömöt, megnyugvást.
Fotó: Bak Sára munkái
korábban írtuk
Egy lány, aki hisz a szeretet erejében: Ádám Julcsi
Vannak emberek, akikkel élmény beszélgetni, Ádám Júlia, avagy Julcsi pontosan ilyen. Sokoldalú, üde, kedves és gyönyörű. Igazi egyéniség, aki határozottan tart célja felé: néptáncol, hangszeren játszik, vegán blogger. És egy kicsit divatdiktátor is. De ez csak úgy zárójelben. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. októberi lapszámában jelent meg.)
