Ha az 1910–20-as évek díváira gondolunk, a két nagyasszony, Jászai Mari és Blaha Lujza neve ugrik be legtöbbünknek elsőre, s hogy mennyire ünnepelt dívái voltak a kornak, talán mi sem jelzi jobban, mint hogy Blaha Lujzáról már életében közteret neveztek el Budapesten.
Az éhes lelkű tragika
Jászai Mariról (1850–1926) a színművészeknek járó egyik legrangosabb elismerést nevezték el, a magyar színjátszás nagyasszonya. Nehéz gyermekkorból jutott el az ünnepelt díva szerepéig és a Nemzeti Színház Örökös Tagságáig.
Kora férfifalónak tartotta, az első világháborúban minden energiájával és pénzével a fronton harcoló katonákat szolgálta. Mindössze két évig volt férjnél,
de viszonya volt Feszty Árpáddal, Reviczky Gyulával és Szomory Dezsővel is. „Egy lélekre szomjazom, elepedek érte – aki többet érjen, mint én, hogy imádhassam… Milyen rettenetes egyedüllét! Kinek panaszkodjam? Hiszen éppen az az egy hiányzik, akinek panaszkodhatnám” – vallotta emlékirataiban.
Mivel gyermekkorában nem tanulhatott, felnőttként mindent megtett azért, hogy pótolja: megtanult németül, angolul és franciául, fordított, cikkeket írt, jótékonykodott, és szüntelenül kereste az igazit. „Csak azt szerettem, akitől tanulhattam valamit. A lelkem mindig éppen olyan éhes volt, mint a testem” – írta a legnagyobb magyar tragika.
Születésnapjára közteret kapott
A „nemzet csalogánya”, Blaha Lujza (1850–1926) színész szüleinek köszönhetően már egész kicsi korától vidéki színtársulatok előadásaiban szerepelt. 13 évesen már kész színésznőként játszott. Ünnepelte őt Bécs és Budapest, szerződtették volna is Bécsbe, ám ő magyar színésznő akart lenni. Bár három férje is volt, az első vezetéknevét tartotta meg.
Gyönyörű hangja és alkata a népszínművek szerepeire teremtették. Már életében hihetetlen népszerűségnek örvendett, 1920. szeptember 8-án országos ünnep volt a 70. születésnapja, és ekkor nevezték el róla a budapesti Népszínház előtti teret. „Olyan ünnepséget rendeztek a születésem napjára, hogy álmodni se mertem volna soha. A sok gratuláció, a sok virág, levél, köszöntő és egyéb ajándék könnyekre fakasztott,
amikor pedig egy szép őszi reggelen a Népszínház falán megpillantottam az utcajelzőtáblát, hogy: »Blaha Lujza-tér«, hát úgy megdobbant a szívem és úgy kalapált, hogy azt hittem »no most mindjárt kiugrik a helyéből!«” – vallotta naplójában.
Temetését a korabeli újságok Kossuth Lajos és Rákóczi Ferenc búcsúztatásához hasonlították. A ravatalnál kétszáz fős cigányzenekar játszott, a Kerepesi úti temetőben Jókai Mór és Ady Endre mellett kapott díszsírhelyet.
Elindulnak az első magyar filmgyárak
Janovics Jenő (1872–1945) nemcsak színész, rendező, színházigazgató és a magyar filmgyártás egyik úttörője volt, de mozitulajdonos, producer és a romániai magyar szellemi élet serkentője is.
Kolozsvári színigazgatóként fontos szerepet játszott a Hunyadi téri színház építésében,
illetve a nyári színkör kőszínházzá alakításában is. Az 1909–1910 között emelt építmény zömében saját pénzén készült, s benne mozgóképszínházat és filmstúdiót hozott létre. Producerként 1913–1920 között hatvanöt filmet forgatott, ebből harmincegynek ő írta a forgatókönyvét, és hármat ő rendezett. Játékfilmjeinek témáját a magyar irodalomból merítette.
Első filmje – a Pathé-filmgyárral közösen készített Sárga csikó – világsikert aratott. Ugyanakkor az 1911–14 között rendezett drámaciklusai kiemelkedő jelentőségűek a magyar színház történetében. Igazgatása alatt a kolozsvári színház – gyakran Budapestet is megelőzve – a magyar színházi élet úttörőjévé lett, erős közönségnevelő törekvéseivel.
Utat tör az új zene
1910-ben mutatkozik be Kodály (1882–1967) és Bartók (1881–1945), valamint az új magyar zene Budapesten. 1910 márciusában tartja ugyanis első fővárosi zenei estjét Kodály Zoltán, majd két nappal később Bartók. Bartók Béla kezdetben még a 19. századi magyar nemzeti zene romantikus, a verbunkosra és a népies műdalokra támaszkodó hagyományát folytatja, 1905 után azonban Kodály Zoltánnal megkezdi a népzene módszeres gyűjtését.
Egy évtizeden át gyűjtötte nemcsak a magyar, hanem a nemzetiségi népzenét is, főként Erdélyben. Kodályt szinte kizárólag a magyar népzene érdekelte, a két zeneszerző egymással szoros kapcsolatban alakította az új magyar zenei stílust és a saját, egyéni zenei nyelvét. Az akkori magyar városi társadalom azonban még túlságosan vegyes hagyományokkal rendelkezett ahhoz, hogy az új zenét követni tudja. Egyrészt pisszegés, másrészt lelkesedő tapsvihar fogadja zenéjüket – írta Bartók.
Kiemelt képen Blaha Lujza Vidor Pállal, forrás: Magyar Fotóarchívum
Friss lapszámunkat alább kérheted:
