A film egyik nagy erénye, hogy a jelenlegi, úgynevezett posztmetoo-érában úgy mutatja be egy nő bosszúállását, hogy még csak utalást sem tesz az elmúlt évek Hollywoodot is behálózó botrányaira. Nem a való világ jól ismert történéseire épít, és nem akar harciasan feminista lenni, hanem
egy izgalmas thriller, ami tematikája által elborzaszt és nyomot hagy.
A film kezdetén elhangzik egy banálisnak tűnő párbeszéd, ami főleg a női nézőknek a memóriájába ég bele. Néhány férfi egy bárban beszélget, amikor meglátnak egy ittas nőt.
– Azt nézzétek!
– Azt hinné az ember, hogy ilyen idősen érettebb egy nő, nem?
– Hol lehetnek a barátai?
– Itt hagyták kiterülve, hogy felszedje valaki.
– Úgy hallom, ez egy kihívás, Paul.
– Igen? Talán.
– Odamegyek. Hogy megnézzem, jól van-e.
– Igen, hát persze.
– Aha, biztos.
– Kapd el, nagyfiú!
A férfi odamegy, kedvesen érdeklődik hogyléte felől. Egy pillanatra talán még el is szégyelli magát a néző, hogy de hiszen ez a pasi tényleg csak segíteni akar, de hamar kiderül, hogy nem kell „csalódnunk”: megpróbálja kihasználni a nő magatehetetlenségét, felviszi a lakására, italt ad neki. Itt fontos kiemelni, hogy a film ezért is érdemel egy jó pontot, mert szakít a műfaj olyan sztereotípiáival, hogy a gyenge nőket agresszív férfiak sötét sikátorokban erőszakolják meg. A való életben is sokkal gyakoribbak az ehhez hasonló esetek, amikor az erőszak, látszólag nem is erőszak, amikor nem volt egy határozott tiltakozás – mert az áldozat nem volt képes tiltakozni.
Emerald Fennell filmje szinte minden szempontból szakít a műfaj hagyományaival. Látványvilága, hangulata nem sötét, inkább rózsaszín, könnyed. A főhősnő, Cassandra bosszúhadjáratát pedig néha romantikus komédiákba illő jelenetek törik meg, Britney Spears és Paris Hilton slágerekkel aláfestve. Mindezek ellenére a téma sötét és fájdalmas:
Fennel alkotása megmutatja a traumák hatását, a társadalom ignoranciáját, az agressziót elszenvedett egyén kilátástalanságát.
A fokozatosan kibontakozó történet mindvégig feszes marad, érdekes végkifejlete pedig merész, mellbevágó, és tökéletesen összhangban van azzal az egyedi úttal, amit a rendező, forgatókönyvíró választott filmjéhez. A főszereplőt játszó Carey Mulligan – bár Oscar-jelölését nem tudta díjra váltani – hatalmasat alakít, érzelmek, lelkiállapotok széles skáláját vonultatja fel, egyszerre találjuk szimpatikusnak és furcsának, törékenynek és határozottnak, bájosnak és ijesztőnek.
Cikkünk a Nőileg magazin 2021. augusztusi lapszámában jelent meg.
korábban írtuk
Filmajánló – Mindig az ördöggel
Sokan vélik úgy, hogy amikor a mindennapokban ennyi negatív hatás és érzelem ér minket, lásd világjárvány idején, csak pozitív dolgokat kellene nézni, olvasni. Ám az elzárkózás és az elutasítás nem feltétlenül, nem mindig, nem mindenkinek megoldás. Sőt egy-egy nyomasztó és komor alkotás néha hatásosan tud perspektívát láttatni, vagy ráébreszteni arra, hogy a mi életünk tulajdonképpen egész jó.
