Általában nagyon képben vagyok a filmvilág aktualitásaival, de néha nekem is „sikerül” elmenni figyelemre méltó újdonságok mellett. Így történt a tavaly bemutatott Thelma című filmmel, amit szerintem mindenkinek látni kéne, hisz nem csupán egy aranyos kis vígjáték az öregségről, hanem egy igazi, szívhez szóló kaland, amelynek
Azt hiszem, hogy ez mifelénk különösen fontos, hisz megannyian élünk gondozásra, segítségre szoruló nagyszüleinkkel, szüleinkkel, akiket néha nem értünk, néha sajnálunk, akik néha mérgesítenek, de akiket nagyon szeretünk. A történet kiindulópontja is mondhatni mindennapi, bárkivel megtörténhet: a film főhőse, Thelma Post (June Squibb) egy telefonos csalás áldozata lesz, amikor valaki az unokájának adja ki magát, és kicsalja tőle a megtakarított pénzét. A család és a rendőrség legyint az esetre, de Thelma nem hajlandó belenyugodni.
Innen bontakozik ki az a keserédes, humorral és akcióval átitatott történet, amely egyszerre szól az öregség kihívásairól és az emberi méltóság megőrzéséről. A film legnagyobb ereje abban rejlik, ahogyan a rendező, Josh Margolin egyensúlyoz a műfajok között: egyszerre idézi meg a Mission: Impossible szériák világát, miközben elektromos robogóval és járókerettel helyettesíti a száguldó motorokat és kaszkadőrmutatványokat. Ez az ellentét nem válik paródiává, sokkal inkább tisztelgés az akciófilmek és az időskor előtt is. A humor nem nevetségessé teszi a hőst, hanem éppen ellenkezőleg: erőt ad neki.
June Squibb alakítása lenyűgöző. Bár évtizedek óta a pályán van, ez az első főszerepe – és jelenleg tényleg kilencvenöt éves (!), és olyan természetességgel, szerethetőséggel és erővel tölti meg a vásznat, hogy a kritikusok joggal emlegetik pályája csúcsaként. Mellette Richard Roundtree utolsó filmszerepében búcsúzik a közönségtől, méltósággal és melankóliával gazdagítva a filmet. Fred Hechinger az unoka szerepében friss, szerethető energiát hoz, míg Parker Posey és Clark Gregg a család kissé ideges, túlféltő figuráiként a komikus oldalt erősítik.
Hogyan tudja valaki idős korában is megőrizni méltóságát, önazonosságát? Hogyan látja a társadalom az időseket – és hogyan látnak ők vissza a világra? A film érzékenyen, mégis derűvel válaszol ezekre a kérdésekre. Nem csoda, hogy a kritikusok és a közönség is egyaránt lelkesedéssel fogadták: a Rotten Tomatoes 98 százalékos értékelése önmagáért beszél. Margolin filmje ráadásul személyes történetből született: saját nagymamája inspirálta, aki maga is majdnem áldozatul esett egy hasonló csalásnak.
Így válik a Thelma egyszerre kalandfilmmé, családi drámává és egy szívmelengető mesévé arról, hogy soha nem késő hőssé válni. De senki ne értse félre, a film üzenete nem az, hogy hősködni kell a járókerettel, sokkal inkább az, hogy időseink puszta létezése hősiesség: megélni azt, hogy hallókészülék nélkül néma a világ, hogy az ember a saját testét sem tudja megmosni segítség nélkül, és ezért fel kell adni az intimitást, valaki előtt anyaszült meztelenül mutatkozni, megélni a felejtést, a memóriazavarokat. Minden nap hősök, még akkor is, ha mi, a szeretteik ezt általában nem így éljük meg.
korábban írtuk
Szilveszter Andrea: Együtt zuhanunk vagy együtt emelkedünk?
Családi életünk fenekestül felfordulni látszik. Minden rendben van, minden rendben van – mantrázom –, hisz mindezek a változások a mi vállalásaink. Alapjaink szilárdak. Mégis kétségbeesett, indulatait uralni képtelen gyermekké degradálódom.
