Könyv a „láthatatlan” szervről: Vulva

Amit nem nevezünk meg, nem is létezik, írja Mithu M. Sanyal a női nemi szerv orvosi, mitológiai, néprajzi, irodalmi és művészeti ábrázolása alapján írt Vulva, a láthatatlan szerv felfedése című könyvében. A Nyugat kultúrtörténetét ígéri a hiánypótló kötet, amely megpróbálja a női nemi szerv kulturális jelentőségére irányítani a figyelmet. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin áprilisi számában jelent meg.)

Anatómiai szempontból a női nemi szerv három részből áll: a láthatóból, ez a vulva; a nemi szerv külső és belső részét összekötő testnyílásból, ez a vagina; valamint a belső, nem látható méhnyakszájból, méhből és petefészkekből. Ennek ellenére a vulva szinte szóba sem kerül. Sem szakszövegekben, sem a hétköznapi nyelvben. Helyette a vagina használatos. Ennek következtében a látható női nemi szerv helyén egy lyuk tátong – indokolja a könyv születésének szükségességét fent nevezett szerző. Írtak már kultúrtörténetet a csókról, a teáskannáról, noha soha senki nem vonta kétségbe a létezésüket. Nem így a vulváét! Mithu M. Sanyal tudományos alátámasztással, ám a véleményét sem leplező iróniával sorakoztatja fel a vulva kiszorítására irányuló évszázados törekvéseket. Művészettörténeti kutakodásai szerint ugyanis a vulva elhallgatásában tetten érhető a női test fölötti hatalmi harc.

Az ősi mitológiákban a női nemi szerv szent volt és gyógyító erővel rendelkezett. 

Több nemzet eredettörténetében léteznek olyan mítoszok, amelyekben a vulva menti meg az emberiséget. Mi több, egyes vélekedések szerint a legtöbb patriarchális imahely architektúrája is a női test leképezése: a kis és nagyajkak mintájára épült a templomok külső és belső portáléja, az oltárhoz vezető folyosó, valamint a két oldalhajó íve petefészekszerű, míg az oltár, a megszentelt középpont a méh szimbóluma lehet. A történelem folyamán aztán a vulvát nem csak mellőzték, de le is tagadták, sőt, az a nézet vált elfogadottá, hogy a vulva szóra sem érdemes. 

Szóra sem érdemes: Vulva

Úgy jelenik meg legtöbbször, mint tátongó szakadék, a pokol kapuja, minden viszály és harag, sőt, a férfi bukásának lehetséges forrása. Még a múlt század elején is elfogadott volt a nézet, miszerint a méhük „háborog” a nőkben, ami ugye hisztériához vezet, emiatt képtelenek a nők ésszerűen rendelkezni önmagukkal.

Kislányok és nők millióinak csiklóját távolítják el világszerte, szikével. A „fejlett Nyugat” szavakkal - illetve azok hiányával teszi ugyanezt, s ennek – Mithu M. Sanyal vélekedése szerint – pszichés nemi csonkulás a következménye. Hiszen amit nem nevezünk meg, az nem is létezik. 

Leírni is botrányos a p betűs szót. Angol megfelelője, a „cunt” a legtriviálisabb kifejezések egyike, pedig a „cunt” eredetileg szent helyet jelölt, szoros etimológiai rokonságban a „queen” (királynő), a „kin” (nemzetség), valamint a „country” (anya)ország szavakkal.

Máig a hüvely a női nemi szerv leginkább elfogadott megnevezése, holott az csak a vulvát a belső nemi szervekkel összekötő nyílást jelöli. E megnevezés által a női nemi szerv látható része nemcsak nyelvileg válik láthatatlanná, de elveszíti önálló jelentőségét is. 

SZEMÉREMajak, SZEMÉREMdomb, SZEMÉREMtest, szemérem…

Freud állította, hogy a nő csak az anyaságban teljesedhet ki. Egy „péniszpótlék” világra hozásában, aki – tökéletes esetben – maga is pénisszel rendelkezik. Ám még durvább vélekedések akár évszázadokon át is tartották magukat: mivel a nőnek NINCS nemi szerve, nem tudhat értelmesen beszélni – és ezzel a férfiközpontú kultúra el is vitatta a nőtől az önálló alkotás képességét. Évszázadokon keresztül volt a nő elfogadott szerepe a művész ecsetjének, fantáziaképének, teremtményének lenni. De hogy az ecset maga is ecsetet ragadjon, eretnekségnek tűnt. És ezzel szembesültek még a 20. század provokatív, feminista női művészei is: mindazt, amit merésznek vagy forradalmian újnak tartott egy férfi alkotótól a közvélemény, egy nőtől „öncélú”, „nárcisztikus” a kritikusok szerint.

A láthatatlan vulva a szép

De napjainkban, a plasztikai sebészetben is tetten érhető a vulva rejtegetése: világszerte nők ezrei fekszenek sebészkés alá, hogy szebb, esztétikusabb nemi szervük legyen. No és melyik részek kerülnek leginkább kés alá? Amelyek feltűnnének a bugyi alatt: nagyajkak közül kitüremkedő kisajkak és a nagy méretű csikló. Vagyis a közvélekedésben mindmáig a láthatatlan vulva a szép vulva.  

A hiánypótló könyv a Szép Könyv-díjakkal többször jutalmazott, csíkszeredai Bookart Kiadónál jelent meg Hajdú Iringó fordításában, Részegh Botond borítójával. Olvasmányos kultúrtörténeti csemege azoknak, akik szeretnek eltöprengeni olykor, miért jegyez jóval kevesebb számottevő női képzőművészt, írót vagy politikust a történelem, azoknak, akiket érdekel, miért csak a múlt században kaptunk mi, nők szavazati jogot. Azoknak, akik elképednek a még a 20. század elején is elfogadott vélekedésen, miszerint a méhünk hisztériát okoz. 

Fotó: Mithu M. Sanyal: Vulva – a láthatatlan szerv (Vulva – die Enthüllung des unsichtbaren Geschlechts, 2009) /Magyar fordítás: Hajdú Iringó, 2012, Bookart Kiadó

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

Friss lapszámunkat alább kérheted: