Anatómiai szempontból a női nemi szerv három részből áll: a láthatóból, ez a vulva; a nemi szerv külső és belső részét összekötő testnyílásból, ez a vagina; valamint a belső, nem látható méhnyakszájból, méhből és petefészkekből. Ennek ellenére a vulva szinte szóba sem kerül. Sem szakszövegekben, sem a hétköznapi nyelvben. Helyette a vagina használatos. Ennek következtében a látható női nemi szerv helyén egy lyuk tátong – indokolja a könyv születésének szükségességét fent nevezett szerző. Írtak már kultúrtörténetet a csókról, a teáskannáról, noha soha senki nem vonta kétségbe a létezésüket. Nem így a vulváét! Mithu M. Sanyal tudományos alátámasztással, ám a véleményét sem leplező iróniával sorakoztatja fel a vulva kiszorítására irányuló évszázados törekvéseket. Művészettörténeti kutakodásai szerint ugyanis a vulva elhallgatásában tetten érhető a női test fölötti hatalmi harc.
Az ősi mitológiákban a női nemi szerv szent volt és gyógyító erővel rendelkezett.
Több nemzet eredettörténetében léteznek olyan mítoszok, amelyekben a vulva menti meg az emberiséget. Mi több, egyes vélekedések szerint a legtöbb patriarchális imahely architektúrája is a női test leképezése: a kis és nagyajkak mintájára épült a templomok külső és belső portáléja, az oltárhoz vezető folyosó, valamint a két oldalhajó íve petefészekszerű, míg az oltár, a megszentelt középpont a méh szimbóluma lehet. A történelem folyamán aztán a vulvát nem csak mellőzték, de le is tagadták, sőt, az a nézet vált elfogadottá, hogy a vulva szóra sem érdemes.
Szóra sem érdemes: Vulva
Úgy jelenik meg legtöbbször, mint tátongó szakadék, a pokol kapuja, minden viszály és harag, sőt, a férfi bukásának lehetséges forrása. Még a múlt század elején is elfogadott volt a nézet, miszerint a méhük „háborog” a nőkben, ami ugye hisztériához vezet, emiatt képtelenek a nők ésszerűen rendelkezni önmagukkal.
Kislányok és nők millióinak csiklóját távolítják el világszerte, szikével. A „fejlett Nyugat” szavakkal - illetve azok hiányával teszi ugyanezt, s ennek – Mithu M. Sanyal vélekedése szerint – pszichés nemi csonkulás a következménye. Hiszen amit nem nevezünk meg, az nem is létezik.
Leírni is botrányos a p betűs szót. Angol megfelelője, a „cunt” a legtriviálisabb kifejezések egyike, pedig a „cunt” eredetileg szent helyet jelölt, szoros etimológiai rokonságban a „queen” (királynő), a „kin” (nemzetség), valamint a „country” (anya)ország szavakkal.
Máig a hüvely a női nemi szerv leginkább elfogadott megnevezése, holott az csak a vulvát a belső nemi szervekkel összekötő nyílást jelöli. E megnevezés által a női nemi szerv látható része nemcsak nyelvileg válik láthatatlanná, de elveszíti önálló jelentőségét is.
SZEMÉREMajak, SZEMÉREMdomb, SZEMÉREMtest, szemérem…
Freud állította, hogy a nő csak az anyaságban teljesedhet ki. Egy „péniszpótlék” világra hozásában, aki – tökéletes esetben – maga is pénisszel rendelkezik. Ám még durvább vélekedések akár évszázadokon át is tartották magukat: mivel a nőnek NINCS nemi szerve, nem tudhat értelmesen beszélni – és ezzel a férfiközpontú kultúra el is vitatta a nőtől az önálló alkotás képességét. Évszázadokon keresztül volt a nő elfogadott szerepe a művész ecsetjének, fantáziaképének, teremtményének lenni. De hogy az ecset maga is ecsetet ragadjon, eretnekségnek tűnt. És ezzel szembesültek még a 20. század provokatív, feminista női művészei is: mindazt, amit merésznek vagy forradalmian újnak tartott egy férfi alkotótól a közvélemény, egy nőtől „öncélú”, „nárcisztikus” a kritikusok szerint.
