Gyakran a hosszabbik úton sétáltunk haza délután, s közben mindenről beszélgettünk, néhányszor magukhoz is meghívott: csupa melegség volt náluk, igazi alkotó család otthona. Ilka aztán elköltözött Magyarországra – hiányzott a színes, jellegzetes „ilkás” világa, amelyet most számtalan munkájában a nagyközönség is megtapasztalhat. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. márciusi lapszámában jelent meg).
– Középiskolás korunkban költöztetek Magyarországra. Hogyan élted meg a váltást?
– Sokat gondolok vissza ezekre a szentgyörgyi időkre, az ösztönző közegre, a barátaimra és osztálytársaimra, akikkel együtt zenéltünk, színházba jártunk és pezsegtünk. Ebből kamaszként különösen nehéz volt kiszakadni, főleg, hogy az új városban senkit nem ismertem.
– Milyen volt a pályakezdés? Mindig is egyértelmű volt, hogy a képzőművészet terén fogsz tevékenykedni?
– Olyan családban nőttem fel, ahol az alkotás hozzátartozott a mindennapokhoz. Volt, aki írt, volt, aki festett, vagy éppen ruhákat tervezett. Legkisebb gyerekkoromtól kezdve rajzolni, „kézműveskedni” szerettem leginkább, úgyhogy egyértelmű volt, hogy ilyen irányba kell haladnom. Mivel nem művészeti középiskolát végeztem, megragadtam minden lehetőséget, ahol képezni tudtam magam a rajzolásban. Suli után gyakran elvonatoztam Győrbe rajzórákra, nyáron pedig képzőművészeti táborokban vettem részt. Végül a MOME textil szakán kötöttem ki. Visszatekintve, jó döntésnek gondolom, hogy több mindenbe belekóstoltam, a textilhez pedig még valamilyen formában biztosan visszatérek.
– Hogyan élted meg az első illusztrációs felkérést? És van kedvenc munkád?
– Még a diploma előtt megjelent egy verseskötet a rajzaimmal, aztán sorra jöttek a könyves felkérések. Akkor kezdtem el a szabadúszást, amit azóta is csinálok. Ebben az időszakban illusztráltam Magyari Andrea Átjáró Másvárosba című meseregényét, amelyből később Gelley Bálint rendezésében animációs film készült. Utána a Pagony kiadónak dolgoztam leginkább, ahol az első könyvem az Adamik Zsolt által írt Ördögbőr volt. A saját örömömre létrehozott munkák közül egyik kedvencem a Stay Warm című képem, mert sok változást hozott az életembe. Ezután talált meg több nagyon izgalmas külföldi munka. Például évekig a japán postának rajzoltam kisebb animációkat.
– Hogyan születnek ezek a kedves, nagyon „ilkás” figurák?
– Az útkeresés folyamatos, ami a stílusomat illeti. Ha tehetem, felváltva dolgozok megrendelői munkákon és a sajátjaimon, mert a kettő máshogyan tölt fel, vagy merít le. Egyensúlyt keresek, mert az egyik nélkül a másik sem létezne, hiszen sokszor azért jönnek megrendelések, mert korábban megvalósítottam a saját ötleteimet. A hosszú séták, erdőben, városban, ücsörögni valahol, és megfigyelni mindent, ez ösztönöz.
– Hogyan zajlik a munkafolyamat például egy gyerekkönyv illusztrálása során?
– Mivel minden szöveg más, minden új megbízásra egyedi megoldást keresek, a felkéréshez leginkább illő képi világot. Lehetetlen próbálkozás volna a szöveg minden jelentésrétegét ábrázolni, viszont szeretem, ha az illusztráció is hozzáad valamit az értelmezéshez, például finomhangolja a mese humorát. Miután elolvastam a szöveget, vázlatolás kezdődik, és ha kell, jegyzetelek is, mert ahol részletesebbek a leírások, ott több mindent kell észben tartani. Először a szereplőket próbálom kitalálni, majd elképzelem őket a szöveg világában. A következő lépés a tördelés megtervezése. Ezután már a végleges rajzok készülnek, és ebben a munkafolyamatban nagyon sok teret hagyok a spontán alkotásnak, amit én nagyon szeretek.
– Jelenleg mivel dolgozol?
– Most éppen két kiadványt illusztrálok, ebből az egyik egy gyerekkönyv, amely április környékén fog megjelenni a Csimota kiadónál. Ezenkívül a Budai Gyermekkórház rendelőjének falaira tervezek illusztrációkat, márciusban pedig részt fogok venni a Makers’s Market alkotói piacon, ahol a printjeimet tervezem kiállítani. Nagyon szeretem a design vásárok hangulatát, ahol az alkotók egymással és az érdeklődőkkel vegyülhetnek.
– Itthon még nem mutatkoztál be…
– Erdélyben még nem volt kiállításom, és könyvet sem illusztráltam erdélyi kiadónak. Egyelőre leginkább az interneten tevékenykedek, ami nem ismer határokat, szóval erdélyiek és a világ más pontjairól származók ugyanolyan könnyen megismerhetik a munkáimat.
– Mi az, ami a legjobb a budapesti életben? És esetleg van olyan, ami hiányzik itthonról?
– Budapest gyerekkorom óta nagy szerelem, egy hatalmas ihletforrás, ahol minden nap van, mit felfedezni. Hogy mi hiányzik otthonról? Valójában minden, amit gyerekkoromban szerettem, de már elfogadtam Budapestet új otthonomnak, ahol élni és alkotni szeretek.
Névjegy: Mészely Ilka Sepsiszentgyörgyön született 1986-ban. 2002-ben családjával Magyarországra, Mosonmagyaróvárra költöztek. Itt végezte el a gimnáziumot, majd az érettségi után Budapesten folytatta a tanulmányait. 2012-ben diplomázott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. 2011 óta több mint egy tucat gyerekkönyvet illusztrált, többek között édesapja, Mészely József, valamint Péter Erika, Z. Németh István: Tigrisbukfenc, Fellinger Károly, Magyari Andrea, Berg Judit és Vadadi Adrienn köteteit. Amikor nem rajzol, legszívesebben gombászik élete párjával és a kisbabájukkal.
Fotók: Mészely Ilka gyűjteményéből
A könyv a történetek otthona. És ezeket a történeteket szeretné továbbadni másoknak is Szabó Eszter és B. Szabó Zsolt, akiket nem csak az ásó-kapa-nagyharang köt össze, hanem az is, hogy szeretnek olvasni, na meg népszerűsítik is az olvasást széles körben. Eszter Okulusz néven vezet irodalmi podcastet, Zsolt pedig hangját adja a könyvekhez, és így születnek meg a Pergamon hangoskönyvek
Nekünk, európaiaknak is van „kínai nagy falunk”, csak másként hívjuk. Ez az egykori Római Birodalom határvédelmi rendszere (limes), amely egy három kontinenst átölelő védműrendszer, és hazánkban több mint ezer kilométernyi szakaszáról tudunk.
A napokban kezembe került Gál Andrea szemrevaló kötete Bódi Kati rajzaival, a Fecske utca 12. – és egy szuszra kiolvastam az egészet. Huba, Fülöp és Vilmika világa nemcsak a kisiskolásokhoz, hanem még hozzánk, nagyokhoz is közel áll.
„Senki nem lát úgy, mint Bányász Anna” – mondja egy Annáról szóló kisfilmben férje, István. És milyen igaza van. Nagyon sajátos, egyedi látásmódja van Szász-Bányász Anna fotográfusnak, amit fotóin látunk, az maga az élet.
Ha kutyatartásra adja a fejét a család, fontos tudnunk: a nevelés a szülő dolga lesz. Helyesen viselkedni ugyanis nem csak az állatot, de a csemeténket is meg kell tanítanunk.
Illés Márton igazi jó pasi: jó a humora, remekek a sztorijai, tudja élni és élvezni az életet, és nemcsak imádja, de érzi is a nőket. A jellegzetes bariton birtokosa maga is egy életművész. Nyugdíjba készül, és a sármján ez mit sem csorbít.
