– London után Gyergyószentmiklós. Lelassulást jelent vagy egy folyamat részét?
– Elsősorban azért jöttem haza másfél évvel ezelőtt, hogy a családom közelében legyek, ugyanakkor lehetőséget kaptam, hogy dolgozzak néhány olyan projekt kivitelezésében, amelyek kedvemre valóak voltak: ezek tartanak most itthon. Már tavaly részt vettem az első Egyfeszt képzőművészeti udvarának a létrehozásában, most is ezen dolgozunk. A motiváció, hogy ki miért jön haza több éves külföldi tartózkodás után, nagyon eltérő: a járványhelyzet nagy nyomást jelentett, akkor bizonyosságot nyert, hogy egy ilyen közegben, mint a Gyergyói-medence, sokkal jobb lehetőségek adódnak egy természetközeli, szabad életforma kialakításához. Mindannyian igyekszünk olyan helyzeteket teremteni magunk körül, amelyekben jól érezzük magunkat, és ha emellett alkotási lehetőség is van, akkor az egy ideális állapot. Több nagyvárosban éltem, de elmondhatom, hogy egyre inkább érzem, a kisváros több előnnyel jár, mint hátránnyal. Jó példa erre a természetközeli életmód.
– 2010 óta vagy a Napsugár illusztrátora, emellett több kortárs gyermekirodalmi alkotásban láthatóak a munkáid, többek között Kertész Erzsi, Szabó Róbert Csaba, Kiss Ottó munkáit illusztráltad. Mi ad ihletet és mindennapos lendületet a munkádhoz?
– Igyekszem minden nap rajzolni, vázlatokat készíteni, és munka közben eszembe jutnak ötletek, amelyeket lefirkálok, hogy ne vesszenek el. Ezek egymást generálják: vannak olyan időszakok, amikor elnyel egy könyv, mégis ad egy másik ötletet, önmagát inspirálja, és így lehet folytatni az alkotást.
Nyilván az az alapja az egésznek, hogy a kapott szöveg mit sugall számomra, hogyan tudom megközelíteni, és nagyon fontos kérdés az, hány éves korosztályt tervezünk megszólítani vele. Nagyon szeretem, amikor a már kész alkotást lapozgatják, és teljesen beszippantja őket az a képi világ… De ehhez én is azt kell érezzem alkotás közben, hogy jó ebben az állapotban lenni.
– Bizonyára sikerül, hiszen a szakma is elismeri a munkádat: a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete tavaly is kiosztotta az év illusztrátora díjat Magyarországon, és Kiss Ottó A piros tengeralattjáró című mesekönyvének illusztrátoraként megkaptad ezt a díjat, idén pedig a Hubby Év Gyerekkönyve Díj 2022 az Év Illusztrátora rövid listáján szerepelsz. Fontosak-e a versenyek, megmérettetések számodra?
– Kevés olyan alkotót ismerek, aki a versenyekért dolgozik. Nagyon sok jó szakember, alkotás van, és nehéz eldönteni, kit fontos kiemelni közülük. Öröm, boldogság és hála – ez fogalmazódik meg mindig bennem, amikor számomra fontos emberekkel dolgozhatok, és a munkánkat kiemelik valamilyen formában. A versenyek kapcsán lehetőség van megmutatni az olvasóknak a minőségi termékeket, emelve ezáltal mind a gyermekek, mind a felnőttek vizuális kultúráját. Egy szemléletet, egy esztétikai irányt kell adnunk annak a szülőnek, aki könyvet vásárol a gyermekének; ugyanakkor utat kell mutatnunk abban, hogy merre tart a jelen kor képi világa és gyermekirodalma.
– Nem könnyű azonban becsalogatni a ma emberét egy könyvesüzletbe…
– Bizony, nagy kihívása a könyves szakmának, hogyan tarthatja meg az olvasókat, és miként hív be újakat a mai generációkból, hiszen egyre kevesebb szöveget szeretnek olvasni, a mozgóképek kapnak nagy teret a felnőttek körében is. Mégis azt gondolom, hogy nem fog eltűnni a könyv. A befogadó megtanul türelmesnek lenni saját magához is, amikor olvas, hiszen azt a képet nem valaki generálja, hanem neki kell megteremtenie. A mozgóképek világában elfáradnak, és hiszem, hogy ezt a könyvekkel lehet kiegyensúlyozni.
– Érkezik visszajelzés a kis olvasóktól?
– Igen! Elsősorban a barátaim gyermekeitől és az unokaöcséimtől. Amikor közösen végiglapozunk egy mesekönyvet, látom, hogy mi az, ami érdekli, amire odafigyelnek és amiben elmélyülnek. Jó példa erre Várfalvy Emőke Négy kerék Autóklinika című mesekönyve, amelyet nagyon élveztünk írni-rajzolni, mert mindketten szeretjük az autókat, szeretjük tudni, hogy mi van a motorháztető alatt, hogyan kell gumit cserélni és szép meséken keresztül ezt el tudtuk mondani a gyermekeknek: nemcsak kisfiúknak, hanem kislányoknak is.
– Tankönyvillusztrátorként is megismerhettünk: 2017-ben a Kreatív kiadóval együttműködve illusztráltad az ötödik osztályosoknak szóló magyar nyelv és irodalom tankönyvet.
– Fontosnak tartottam, hiszen világszinten – ritka kivétellel – elnagyolt, elhanyagolt képi világú tankönyveket nyomtatnak, pedig itt kellene találkozniuk a gyermekeknek az esztétikummal és nemcsak a képek tekintetében, hanem az oldal elrendezése, a tördelés, a kép- és szövegviszonyok szempontjából is. Akkor nagyon vagány csapattal – Bartalis Borókával, Köllő Zsófiával, Orbán Zsuzsa-Lillával, Szőcs Hedvigával, Tamás Adéllal – nagy lendülettel dolgoztunk, és igyekeztünk a lehető legjobbat kihozni a projektből, annak ellenére, hogy mindig számítanunk kellett arra, hogy lesz majd kompromisszum.
– Új kihívások, lehetőségek itthon vagy valamelyik nagyvárosban várnak rád?
– Sehonnan sem megyünk el végleg, mert az ott szerzett élmények, megélésék kísérnek, így mindig lesz a személyiségemben egy kis Bukarest, egy kis Moszkva, egy kis London: összeköttetések, barátságok, amiért visszajárok, megélve a folytonosságot is ezáltal.
Fotó: Orosz Anna Bella archívuma
korábban írtuk
Részegh Botond: „Csak jóindulat kell a kortárs művészethez”
A papíron próbál meglepő vonalakat húzni, akárcsak nagy kedvence, a világklasszis jégkorongozó, Sidney Crosby, akit csodálva figyel, amint „rajzol” a pályán. Alkotásaiban erőteljesen „egyensúlytávoli” helyzeteket teremt, és próbál egészen a korlátokig elmenni, ami az életfilozófiáját is illeti. Céltudatos és sikeres – vagy épp azért sikeres, mert céltudatos? Valószínűleg mindkettő igaz a csíkszeredai képzőművészre, Részegh Botondra, az Új Kriterion Galéria művészeti vezetőjére, a BarabásiLab Rejtett mint
