ARCHÍV „Na, ez biztos fehérnép!”

Nem, egyáltalán nem biztos. Sehol sem bizonyították be, hogy a nők rosszabb autóvezetők a férfiaknál. Az autózás kiszámíthatatlan, akárcsak az, hogy ki milyen képességekkel indul majd el az országúton. Sok más tevékenység mellett ez is a gyakorlással válik jobbá. Nem tagadom, vannak olyan nők, akiknek tényleg nincs a vérében a vezetés. De vannak férfiak is! (Cikkünk a 2019-es Nőileg magazin novemberi számában jelent meg.)

101.148 kilométerrel a hátam mögött (ez valószínűleg sokkal több, mert csak a saját autómban található kilométerszámlálót tudtam alapul venni) rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem. Sokat vezetek, és magabiztosan, akár nagyon hosszú távokat is. Magam is meglepődöm azon, hogy az utóbbi években is milyen sokat változott a női sofőrök világa, ez az írás például azután születik meg, hogy épp autót mostam (jól írtam, mostam és nem mosattam), mert manapság ezekkel a teljes felszereltségű, utcai kézi autómosókkal már egy nő is könnyedén elboldogul. De vissza az eredeti témához.

Megfigyelő típus vagyok az utakon, szeretem minősíteni a sofőrkollégák képességeit vezetés közben, nőkét és férfiakét egyaránt.

Betartom a közlekedési szabályokat (a sebességhatárt sokszor átlépem, de legyen ez az egyetlen bűnöm), nem parkolok tilos helyre, kifizetem a parkolási díjat, sőt, a rendőrnek is beismerem, ha tévedtem. Ilyenek vagyunk mi, nők a volán mögött: korrektek és szabálytisztelők.

Viszont mi is tudunk mérgelődni, ha a saját ütemünkben nem tudunk haladni, mert valaki toszog előttünk. Nem vagyok teljesen elfogult, ismerem a gyengeségeinket, de látom az erősségeinket is. Tapasztalataim alapján összeallítottam egy listát, az erősségeinket nem sorolom fel, azt elmondja helyettem Szilágyi Ferenc székelyudvarhelyi sofőroktató, s hogy bebizonyítsam, hogy köztünk is járnak kiemelkedő tehetségek, megismerhetik Csala Magdolnát is.

Álljanak itt kezdőzetlenül a gyengeségeink:

1. Ha kigyúl valami a műszerfalon, kisebb szívrohamot kapunk, mert nem nagyon ismerjük az ikonokat. Mindez addig tart, amíg elő nem vesszük az „értelmező szótárt” a kesztyűtartóból, azaz az autó kiskönyvét, amelyben minden le van írva. Vagy fel nem hívunk egy férfit.

2. Kereket nem tudunk cserélni. Nem azért, mert nem akarunk, hanem mert a kézigéppel ráhúzott csavarok meglazítása még a férfiaknak is kihívás.

3. Nem száguldunk. Nem azért, mert nem tudnánk, hanem mert félünk. Nekünk fontosabb a biztonság, szeretjük azt érezni, hogy tényleg irányítani tudjuk az autót.

4. Nem megyünk bele olyan előzésbe, ami megizzaszt. Nem kell nekünk ez az adrenalin, nem érezzük magunkat jobban tőle.

5. Nem ellenőrizzük le a kerekekben a légnyomást, és nem nézzük meg az olajszintet sem. Tudjuk, hogy erre ott vannak a férfiak. De ha nagyon muszáj, üsse kő, megtesszük ezt is.

6. Elfelejtjük, hogy mikor jár le a biztosítás, mikor kell olajat cserélni, és mikor kell újra műszaki vizsgára vinni az autót. De erre tartunk emlékeztetőt, vagy olyan szakcégekkel dolgozunk, amelyek emlékeztetnek erre.

7. Nálunk nincs mindig tisztaság. Van, hogy kívül és belül is rumlis az autó. De hát mi sokszor az életünket is az autóban éljük: itt dobjuk fel a reggeli sminket, mi szállítjuk a gyereket, mi vásárolunk be, sőt, a kutyát is mi visszük kozmetikába. Szívesen átadjuk ezeket a feladatokat.

8. Betartunk minden szabályt, de nem ismerünk minden táblát. Azaz igen, csak épp nem jut eszünkbe. A fontosakat tudjuk, a többit nem kockáztatjuk.

9. Ha a rendőr megállít, a nevünket is elfelejtjük, és fogalmunk sincs, honnan kell elővenni az autó papírjait. Ilyenkor vagy telefonálunk, vagy mosolygunk szépen.

10. Ha ideges férfi ül mellettünk, aki állandóan instruál, hogy hogyan vezessünk, tuti elfelejtünk mindent, és bugyutákká válunk. Több türelmet kérünk.

A nő, aki taxizik

A „Csalamagdi”-jelenség

Ma már elképzelhetetlen, hogy a gyergyószentmiklósi taximegállóban vagy épp valamelyik sugárúton ne mennénk szembe Csala Magdolnával, az úttörővel, az első helyi női taxissal. Idén múlt harminc éve, hogy beült hivatásos vezetőként a volán mögé, és még rengeteg kilométer elé néz. „Vendéglátósként dolgoztam 15 évig, amikor eldöntöttem, hogy váltok. Nem volt kényszerhelyzet, magamtól döntöttem így, hogy elég volt a pultból, jöhet az országút” – idézi fel. Visszaemlékszik, hogy már a jogosítvány megszerzésekor egyedüli nőként tanult a csoportjában, amikor pedig a taxisok világába csöppent, több tucat kolléga közül alig egy-kettő fogadta be, a többi ferde szemmel nézett rá a parkolóban.

„Akkoriban még erőteljesebben dominált az a vélekedés, hogy az autó a férfiak világa, amihez nőknek semmi köze, buták hozzá. Ma már rengeteg nő van az utakon, de így is sokszor megesik, hogy ha valami furcsasággal szembesülünk a forgalomban, akkor az utasom elejti a megszokott mondatot: na, ez biztos fehérnép.”

Tagadja, hogy a nők a rosszabb sofőrök, elmondása szerint bárki lehet rossz a kormány mögött, de a gyengébbik nem körültekintőbb, higgadtabb, és ami a legfontosabb, sosem kiabálják, hogy „na látszik, hogy férfi vagy”, ha az illető hibázik a forgalomban. „Hogy a nők hülyéznek, lehet, de nem bontják nemekre a dühüket” – kacsint egyet, kifejtve, hogy sosem látott nőt különböző ujjakat felmutatva sem, ahogy azt sok férfi társától már megszokta. Elmondta, hogy évekig kapta a megjegyzéseket, hogy a bejárónője mennyibe kerül, szakácsnőt honnan bérel, hiszen taxisként biztos nem lehet a saját otthona házvezetőnője, míg ugyanezeket a kérdéseket a varrodában a 12-14 órát robotoló nőtársainak senki sem tette fel. „Nem tudom felidézni, hogy a szőrmentén való beszólásokon túl konfliktusaim lettek volna azért, mert nő vagyok. Mára már kijelenthetem, hogy három évtizednyi tapasztalattal a hátam mögött kivívtam a kuncsaftok és a kollégáim tiszteletét.”

Közúti ellenőrzések során sem érte hátrányos megkülönböztetés, bár sokszor hitték, hogy kölcsönautóval furikázik, hiába mutatta be az iratait. Beismeri azt is, hogy évekkel korábban úszott meg büntetést, mivel az ellenőrzés során annyira megdöbbent a rendőr, hogy több száz kilométerre innen egy taxis nő visz utast, hogy szemet hunyt az apró szabálytalanság fölött.

Az oktató megdicsért bennünket, nőket

Női vezetők férfiszemmel

Szilágyi Ferenc sofőroktató jó véleménnyel van a női gépjárművezetőkről. Azt mondja, nagykorúvá lett az a női vezetőréteg, amelyik rendszeresen autózik, önállóan és ügyesen, biztonságosan, illedelmesen vesz részt a mindennapi közlekedésben. A női vezető – az anyai ösztön miatt is – sokkal óvatosabban, higgadtabban vezet, mint férfi társai.

„Persze könnyű ráfogni, hogy tapogatózik, de kérdem én, mi fontosabb a biztonságnál? Tisztelem a női vezetőket, mert ők ezt jobban tudják, mint mi, büszke férfiak. Külön kedvelem azokat a nőket, akiknek jut idejük a sminkjüket, frizurájukat megigazítani a jelzőlámpánál

való várakozási idő alatt, a forgalom akadályozása nélkül.”

Apropó!

Erdélyben a 60-as években a női vezető nagyon ritka volt. Valamelyest növekedett a számuk a 70-es években – a hazai személygépkocsi-gyártás elkezdésével –, majd enyhén ívelt felfelé a 80-as években, amikor már a középiskolás lányok szűk rétege is jogosítványhoz jutott. A 90-es évek beköszöntével egyre többen merítettek erőt a vezetéshez, vagy családi (férfi) unszolásra rávették magukat a sofőriskolai „tortúrára”. Vállalkozó kedvű 30-as, 40-es nők váltak gépjárművezetőkké, meglepően ügyesen illeszkedve be az addig férfiak uralta területre. A 2000-es évekre már jellemző, hogy az érettségi diploma mellé dukál a jogsi, vagy ez utóbbi válik elsődlegessé – osztja meg tapasztalatait Szilágyi Ferenc.

Közreműködött: Bleeding Bride, Barabás Blanka

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

Friss lapszámunkat alább kérheted: