A globális piac térnyerése, a nemzetközi ellátórendszerek fejlődése és a profitorientált piac egyre erőteljesebb kiépülése a bérek és a munkakörülmények szempontjából minden szinten versenyt generált. Ez különösen a textiliparban és a ruhagyártásban dolgozó nők esetében szembetűnő. Ezekben az iparágakban a nők általában alacsony bérekért dolgoztak, nem ritkán túlóráztak, kevésbé biztonságos és még kevésbé egészséges körülmények között.
A fentiek mellett azonban a textilipar alkalmazotti státust biztosított és sok esetben egy kitörési, kilépési lehetőséget jelentett.
Ebben az iparágban a normatívák meglepően változatlanok maradtak időben és térben egyaránt, és gyakran ma is ugyanazokkal a kihívásokkal találják szembe magukat a munkavállalók,
aktivisták, döntéshozók és nemzetközi szervezetek, mint két-három, vagy épp öt-tíz évtizeddel ezelőtt.
Társadalomtörténetileg a textil- és ruhaipari vállalatok az iparosodás fénykorában is élen jártak, mivel az ilyen típusú vállalkozásindítás költségei viszonylag alacsonyak voltak, és a gyártáshoz nem volt szükség magasan képzett munkaerőre. Ugyanakkor a mezőgazdaságtól – nálunk erőltetett módon – elszakadó vidéki lakosság körében létrejövő munkaerő-fölösleget is viszonylag olcsón meg tudta nyerni magának. Ráadásul még örült is a női populáció, mert a textilipari munka jelentette a lehetőséget a vidéki nők aktívabb részvételére a formális gazdaságban.
Azaz a belépési pontot, de nem a kitörési pontot.
Mert a munkaerőpiaci rétegződés szempontjából vertikális, felfele történő mobilitásra kevés példa akad, viszont sokkal gyakoribb volt a lefele történő, mivel ha férjhez ment, akkor szinte magától értetődően kimaradt a nő a munkaerőpiacról, a visszaintegrálódás pedig még nehezebb volt, mint a belépés.
Míg a mezőgazdaságból az iparba és a háztartásból a gyári termelésbe való átmenet egy igazán meredek és nem egyszerű korszakváltást jelentett, a háztartásokat vezető, a napi családi élet logisztikáját irányító, az otthonokat és gyermekeket gondozó nő fizetetlen és alulértékelt munkája változatlan maradt. De a fizetett munkája sem ért annyit, mint a férfiaké: a XX. század elején a szövőgépeken dolgozó nők átlagosan mintegy 40 százalékkal kevesebbet kerestek, mint a szintén hasonló iparágban dolgozó férfi társaik. Ez megerősítette és meghatározta a női státuszt a munkaerőpiacon is: a nők másodlagos, kiegészítői és ideiglenes szerepét,
csupán a munkaerőpiac tartalék seregét képezték a textiliparban dolgozók, és ha válságosabb idők jártak, akkor őket lehetett a leghamarabb elbocsátani.
Még mindig a 20. század elejéről beszélünk. Pedig akár 2021-et is írhatnánk.
A fentiek ismeretében nézzük meg, 2019. szeptemberében a hazai munkanélküliek száma megyék szerint miként alakult:
