Önkéntesek pirosban – Kik vannak a vörös kereszt mögött?

Fesztiválok, rendezvények, versenyek – bármi legyen, piros ruhába bújva, mentő árnyékában ülve mindig ott vannak mindenhol. Megszoktuk őket, hogy bármi van, rohannak segíteni, lassan kétszáz éve értünk dolgoznak.

A Nemzetközi Vöröskereszt a pártatlanság, semlegesség, függetlenség, emberiesség, egyetemesség és önkéntesség, egység elvei alapján működő nemzetközi segélyszervezet. A 19. század végi megalakulása óta megszakítás nélkül, háborúban és békében egyaránt tevékenykedik – első találat, ha rákeresünk az interneten a szervezetre. Ezt az infót hellyel-közzel mindenki tudja. Ott vannak mindenütt, ha baj van, őket lehet keresni. 

A gyergyószentmiklósi Vöröskereszt több aktív önkéntesét kerestem meg, hogy meséljenek a tapasztalataikról, hisz az orvostól a gimnazistáig, mindenki egy emberként dolgozik, hogy a vörös egyenruha mindenhol bizalmat gerjesztően jelen lehessen – ám mégiscsak különálló személyek vannak a logó mögött, saját tapasztalattal, életutakkal. 

Dr. Könczei Csaba: „Az adrenalin visz előre”

Négy éve, a sebészi szakdiplomája megszerzése után költözött Gyergyószentmiklósra, s ezzel egyidőben csatlakozott a helyi Vöröskereszt csapatához. Hogy egy több gyermekes családapát, sebész szakorvost mi motivál, hogy a szabadidejét is munkára szánja? Elmondása szerint, az adrenalin a titok.

„Mindig is szerettem az adrenalint, hogy segítsek másokon a legjobb tudásom szerint. Talán ezért lettem önkéntes. Sok mindent kipróbáltam, a Hargita megyei mentőszolgálatnál is tevékenykedtem, mint önkéntes orvos. Egyfajta megnyugvást ad, önmegvalósítás, határaim feszegetése, lelki feltöltődést kapok tőle. Nem beszélve a csapatmunka és a baráti kapcsolatok kialakítása is nagyon fontos számomra.

Mindig erre vágytam, hogy csak szóljon a telefon és indulni kelljen embereket menteni. 

Könczei elmondta, hogy az elmúlt évek alatt rengeteg maradandó élményben volt része a csapatban, és egyetlen kellemetlen szituációba sem keveredett, sosem volt oka arra gondolni, hogy abbahagyná az önkéntességet. „Minden bevetésen tanul az ember valamit, főleg figyelni a társára, segíteni bármi áron. Nekem kikapcsolódás a munkám után magamra véve a vörös ruhát, kimenni az emberek közé.” 

Bartók Boglárka: „Második családommá lett a vörös-csapat”

Bogi még gimnazista diák, de már négy éve önkénteskedik. „Bár tanári kényszer miatt, de jelentkeztem egy elsősegélynyújtó versenyre. Mai napig emlékszem az érzésre, amikor úgy véltem, sikerült kibújnom a feladat alól, de mivel más időpontra tették át, nem volt választásom, részt kellett vennem. Aznap reggel bármit szívesebben csináltam volna, mint hogy sebeket kötözzek, és ehhez hasonló ,,badarságokkal” foglalkozzam. Aztán elérkezett a pont, amikor a mi csapatunk következett, én egyre feszültebb, izgatottabb voltam, talán az volt az első pillanat, amikor rájöttem, ez mennyire fontos, és komoly dolog. Ez a körülbelül fél óra volt az, ami egyszerre változtatott meg engem és velem együtt a gondolkodásmódomat, a céljaimat és az életemet is” – meséli az első Vöröskereszt élményeit, amelyek komoly hatással voltak az életére.

„Akkor éreztem először azt a megfogalmazhatatlan érzést, ami az izgatottság, tenni akarás, komolyság, alázat, csapatmunka, figyelem és öröm egyvelege. Ez a pár év rengeteget adott nekem. Barátokat, második családot, olyan embereket, akiket tisztelek, akikben megbízom, akikre bármikor számíthatok és nem csak egyenruhában. Rájöttem arra, hogy mennyit jelenthet valakinek néhány kedves szó, vagy egy ölelés. Rájöttem arra is, hogy tudok adni úgy magamból, hogy sokkal több legyek általa.” Bogi elmondta, hogy a csapattal együtt nevelkedett, tanult, nőtt fel szép lassan és mindez befolyásolta a későbbi terveit is.

„Régen sminkes szerettem volna lenni, nagyon sokáig. Ez mára megmaradt csak szórakozásnak. Egészségügyi területen szeretnék továbbtanulni, mentőtiszt szakon.
Hirdetés

Azt hiszem megtaláltam azt a szakmát, amire teljes mértékben hivatásomként tudok tekinteni életem során.”

Leopold Krisztina: Szakmai tapasztalatot keresett, példaképekre lelt

Krisztina jelenleg harmadéves orvostanhallgató, nemcsak a Vöröskereszt, hanem a vásárhelyi rohammentő önkéntese is. „Nagyon pici koromban találkoztam először az önkéntesség fogalmával, 2007-ben 10 évesen kezdtem itthon, Ditróban cserkészkedni, a legelső önkéntes tevékenységeim ehhez kapcsolódnak. Akkoriban leginkább hatalmas túrákkal egybekötött szemétszedéseken vettünk részt, az időseknek készítettünk meglepetés-csomagokat Erzsébet napkor, majd később a kisebbek tanításában és mentorálásában, rendezvények és táborok szervezésében vállaltunk szerepet. A Vöröskereszttel hat éve kerültem kapcsolatba, amikor már az orvosi pályára készültem, tudtam, hogy sürgősségi orvos szeretnék lenni.” 

Krisztina szerint sejtése sem volt, hogy az önkéntességtől mi mindent kaphat, és mit is jelenthet. „Pusztán szakmai tapasztalatra számítottam, ehhez képest kaptam egy olyan csapatot magam mellé, melyre mindig mindenben számíthatok. Közülük

példaképek emelkednek a szemem elé, ők mellettem vannak a bajban, és támogatnak, bátorítanak, ha nehéz döntésekkel állok szemben.

Olyan emberek vesznek körül, akik inspirálnak, és akiktől rengeteg mindent tanulhatok. Ha ez önmagában nem lenne elég, a párommal is itt ismerkedtem meg, szóval kaptam szerelmet, barátokat, boldogságot és sok-sok élményt.” A szakmaiság és baráti szálak mellett kiemeli: emberileg is fejlődött. „Megtanultam, hogy mi az igazi csapatmunka, milyen a jó vezető, és hogy mindenkinek megvan a maga rendeltetése egy csapatban, ha ezt sikerül megtalálni, akkor működik a leggördülékenyebben a rendszer.

Megtanultam elfogadni és szeretni a másságot.

Olyan emberekkel találkoztam és olyan helyekre jutottam el, amiért egy életre hálás lehetek.” Talán Krisztina fogalmazta meg legpontosabban, amit mindhárman az önkéntes munkájukról gondolnak: A sok átvirrasztott, fáradt éjszaka, aminek a végén büszkén mondhatjuk, „megérte, Emberek!” – a sok mosoly és egy köszönöm az, ami miatt mindig megéri tovább menni, és csinálni, amíg az erőnk tart.

Kiemelt kép: Shutterstock/kojoku

Segítsünk közösen a nehéz helyzetbe került erdélyi családoknak! 

A Nőileg, együttműködésben a Gyulafehérvári Caritasszal támogató programot indított, mellyel célkitűzésünk legalább 50 erdélyi család segítése fél éven keresztül. Adakozásra hívjuk a Nőileg olvasóit és nemcsak! 

Támogatásoddal segíthetsz munkanélkülivé vált családfenntartókat, kiskorú gyerekeiket egyedül nevelő szülőket. 

További részleteket itt olvashatsz, vagy kattints az alábbi gombokra: