Gyimesben, ott, ahol a párás hegyek olyan formásan sorakoznak egymás mellett, mint valami óriási, gőzölgő puliszkák, és a patakok úgy szeletelik őket, mint a finom cérnaszál, élt egyszer néhány jó ember. Külön-külön voltak jók, együtt már ez kevésbé mondható el róluk.
Az egyikük szép szál férfi volt, és tanárember, messzi földről került ide, kovártélyban lakott egy öregasszonynál, a másikuk szintén férfi volt, apróbbacska, de jó eszű és hirtelen haragú ember, ő volt a falu orvosa, a harmadik pedig egy szép fiatal asszonyka, aki gyógyszerész volt. A kiszámíthatatlan és folyton fintorgó sors úgy hozta, hogy az orvos és a gyógyszerész házasságban éltek, ami az egymást kiegészítő szakmai kompetenciák mentén igen kívánatosnak és hasznosnak mutatkozott, ámbár az asszonyka kívánsága nem mindig esett egybe a férje kívánságaival, annál inkább a tanár úréval. Szóval a háromszög minden csúcsa rendben lett volna, csak az azokat összekötő szálak bizonyultak problémásnak. Az ilyen fura térbeli idomot nevezik szerelmi háromszögnek, aminek az a jellemzője, hogy általában egyiket síkhülyének nézik, és a másik kettő közelít egymáshoz a térben, persze ha jó időben vannak egy helyen. Ennek a háromszögnek a derék szöge tehát a doktor úr volt, a tanár úr ágaskodó termeténél fogva is a hegyes szög volt, és a patikus menyecske neki volt a pótszöge, amikor tehette. És tehette egy jó darabig, mígnem a férjének szöget ütött a fejébe, hogy a felesége talán mégsem olyan hűséges, mint a döglött kutya, ezért kitalálta, hogy elutazik jó messzire, s majdan, amikor a másik kettő a friss gyimesi szellőcske okán beleborzong a lehetőségbe, és összebújik, akkor szerez nekik egy életre szóló meglepetést azzal, hogy visszakérezik a hitvesi ágyba.
Úgy is történt. A doktor úr sűrű sóhajtozással és nagy csomagokkal távozott otthonról egy életmentő konferenciára, s talán még a falu végéig sem jutott, mialatt a csapodár páros az ágyba jutott, és falták egymást, mint a récék a finom gyimesi sárga galuskát. A férj azonban nem tudta lenyelni azt, hogy a másik kettő egymáson csámcsog, így fogta magát, és visszafordult. Így a forró helyzet égővé alakult, s lobbant az apró orvoska burája is, nekiesett és püfölni kezdte az egy bánatos fejjel nagyobb tanár urat. Szegény tanár, jólneveltségének és talán a pedagógiai optimizmusának köszönhetően, úgy döntött, hogy ő most tényleg csak szenvedő és nevelhető fél lesz, vissza nem ütött volna semmi pénzért, csak játszotta a szilvásdit. Vagyis az orvos ütötte, s ő kékült. Aztán amikor a kisember belefáradt a verésbe, akkor a tanár hazakullogott nemcsak lógó, hanem vérző orral.
Hazaérvén, az öregasszony, akinél lakott, meglátta és összecsapta a tenyerét ijedtében, de mivel a gyimesiek igen tapintatos emberek, meg sem tapogatta a tanár úr orrát, csak ellentmondást nem tűrően kijelentette:
– Doktorhoz kell mennie, tanár úr!
– Épp onnan jövök – jött a válasz.
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2017. júliusi lapszámában jelent meg.
