Beoltva – Jelek, amelyek megerősítenek

Az első időpontot halasztani kellett, mert késett az oltóanyag. Előírtak egy második dátumra. Meglepően hatékonyan és pontosan, sőt figyelmesen működött a programalás, újraprogramálás, emlékeztetés. Pedig olyan balkáni ügyintézésre számítottam: programálnak, aztán váratnak, aztán elmagyarázzák, hogy ez így is a lehető legjobb, ami velem történhet, aztán visszaküldenek, mert még egy-két nyomtatvány hiányzik, megint váratnak, megint elmagyarázzák, hogy csak azért olyan bonyolult az ügy, mert nem végeztem el állampolgári kötelezettségeimet...

De csodák csodája. Hatékonyan, pontosan, sőt tisztelettudóan segítettek ismeretlen tisztviselők ahhoz, hogy a covid-19 elleni vakcina első adagját február 22-én megkapjam. 

Ködben úszott a Székelykeresztúrhoz tartozó Sóskút, amint araszolgattam a teljesen felújított épületű oltóközpont felé. A vérnyomásom eléggé ingadozó lett mostanában, és ahogy kiszálltam az autóból, éreztem, szédülök. Na, még csak egy pánikroham hiányzik ehhez a történethez, itt az oltóközpont előtt, sóhajtoztam, s tapogattam a táskámban lapuló papírost, mely a véremben lévő antitestek arányát igazolta. 

A szervezetem a vírust már egyszer legyőzte, hála legyen a Mindenható Istennek. 

A pozitív antitest-teszt kézhezvétele óta antenna füllel hallgattam minden olyan véleményt, ami a védőoltás mellett és ellen érvelt a fertőzésen már átesettekre vonatkozóan. Be kell adatni, nem kell beadatni, túlreagálja a szervezetem, attól leszek beteg, a második fertőzést már nem bírom meg, és hasonló ellentmondások cincálták idegeimet. Az elmúlt évben a covid fertőzés volt az utolsó, amit átvészeltem, azelőtt gyulladások hosszú sora kínzott, foggyulladás, belső- és középfülgyulladás, vese, epe-, húgyhólyaggyulladás, hogy csak azokat említsem, amikről orvosi papírom is van. Na, de mindezek után, és 

az oltás melletti hangos szónoklataim után, a pontot az i betűre az tenné fel, ha allergiás reakciókat produkálnék a hőn áhított oltás után. 

Az épület előterében tisztaság és kellemes meleg fogadott. Senki sehol, pedig előítéleteim szerint hosszan kígyózó sor kellett volna felbőszítsen. Csak annyi idő alatt, míg a cipőmről a sarat letöröltem, megjelent  a regisztráló, utána pedig egy ápolónő. Megismertük egymást, gyermekkori, ifjúkori ismerősök vagyunk. Jólesett hallgatni kedves szavait, s jólesett az a néhány gondoskodó tanács, amellyel ellátott, miután megmérte a vérnyomásomat. Édesapámat szívinfarktus, édesanyámat agyvérzés vitte el. Vigyáznom kell. Bemutatott szülőfalum körzeti családorvosának, s lelkemben régi képek jelentek meg gyermekkorom orvosnőjéről, aki a körzetét fehér egylovas szekéren látogatta, melyhez természetesen egy megbízható kocsis is tartozott. Egyszer felkéredzkedtem az orvosnőhöz, hogy egy darabig vele szekerezhessek. 

Én hajlamos vagyok jeleket kiolvasni a történésekből. Nem biztatok senkit sem arra, hogy velem együtt olvassa vagy fejtegesse a jeleket, de nekem jólesik rátapintani egy-egy olyan jelre, melyre azt tudom mondani, hogy égi jel, isteni, az örökkévalóságból érkezik. 

Már azt jelnek véltem látni, hogy akire a jó Isten ezen a különleges napon rábízott, az gyermekkori jó ismerősöm, de amikor azt is elárulta nekem, hogy aki az oltást be fogja adni szülőfalumbeli, akkor biztos voltam benne, hogy ez egy jó nap az életemben. Az a sok félelem, az a sok rettegés, az a sok bizonytalanság, ami a vírus miatt az elmúlt évet beárnyékolta, egyszeriben feloldódott abban a tudatban, hogy jó kezekben vagyok. Lélekben évtizedeket repültem vissza a múltba, s átölelt az a sokszor kimondhatatlan érzés, ami hazatéréseim alkalmával otthonias meleggel bélelte ki vacogó lényemet. Otthon éreztem magam az oltóközpontban ennek a két kedves ápolónőnek a társaságában.

Március 15-én kaptam meg a második oltást. Megint jelet véltem kiolvasni abból, hogy erre a különleges napra lettem előjegyezve.

Arra gondoltam: még ha nem is hatna az oltóanyag, még ha én is azok közé tartoznék, akiken ezt az oltóanyagot most kísérleteznék ki, boldogan állok elébe. Mert ha nekem nem is használna, legalább majd gyermekeim számára, az utánam következők számára egy biztos segítség lenne.

Én nagyra becsülöm azt az embert, akik elhatározta, hogy a modern kor mérgezései nélkül akar élni: nem eszik olyan ételt, amiben tartósítószer van, nem iszik adalékanyagból készített italokat, nem használ műanyag és papír alapú pelenkát, csakis vászonból készültet, nem használ élesztőt, csakis kovászt, nem használ színezékanyagot, ízfokozót, génmódosított növényeket. Nagyra tartom őt. De annak, aki csak hirdeti, hogy tisztán kell élni,  de a mindennapokban sodródik a méregteli élettel, annak azt mondom: szállj magadba. A méreg nélküli életet, a mérgezés nélküli táplálkozást és életvitelt mindenki kezdje magán, otthon. Az oltóanyag, amit a mostani járvány legyőzésére fejlesztettek ki, nem méreg. Persze szeretnék részvényes lenni valamelyik bevizsgált oltóanyagot gyártó cégben, mert az biztos, hogy nagy vagyonra tesznek szert. De be kell lássam, nekem nem ezt az utat szánta Isten.

Szeretném, ha az emberek azon igyekeznének, hogy lelkileg nyugodt, szeretettel és hittel teljes életet éljenek az emberi értelem fényének pászmája alatt. Én is azon igyekszem, hogy hitem, szeretetem, értelmem ne szenvedjen csorbát.

Beoltva – azzal a reménnyel, hogy gyermekeim és a következő nemzedék már nem kell kínlódjon ezzel a vírussal –, mély csodálattal emlékszem nagy költőnk, Arany János édesanyjára, aki tíz gyermeket hozott a világra. A tízből tüdőbaj miatt nyolcan elhunytak. Csak a legelső gyermek, Sára, valamint a legutolsó, János maradtak életben. Arra a hitre, arra a kitartásra, arra a lelkiségre vágyom, ami Arany János édesanyját életben tartotta.

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

Friss lapszámunkat alább kérheted: