Azzal biztatom magam, hogy nehezített terepen az élet egyszer csak elviselhetővé válik. És közben álmodozom, hogy a fiúk is felnőnek, és nem kell mindenre kizárólag csak nekem gondolni. Mert
Történt ugyanis, hogy volt egy nap az elmúlt egy hónapban, amikor senkinek nem volt kötelező tevékenysége, a hó is épp megfelelő volt, az autó sem volt szervizben, és nagyjából lazán elmehettünk sízni. Azonban az első sízésünk a szezonban igazán komoly előkészületeket igényelt.
Gyönyörű képeket posztol mindenki a közösségi hálón, csodálatosan síznek mindenhol a gyermekek, nagyot fejlődött a társadalom. Minden székelyföldi hegyecskén van már sípálya, nem kell a Hargitára tömörülni, van választék is, nagyjából kétórányi távolságban.
Nagy dolgokra nem is lennénk képesek, hiszen mire az első kört megteszem, már ebédidő, a két gyermek felszerelésével elrohan az idő. Nem mondom, a Francia-Alpok is egy élmény, a sok összekötött pálya, de oda nem érdemes egy napra kiruccanni. Úgyhogy maradnak a helyi hegyecskék, a helyi pályákkal.
Olvastam idén egy sportfórumon, hogy valamilyen újszerű folyamat zajlik az itthoni hegyeken is, ugyanis télen megkétszereződött a sízők száma, sőt, a kezdő sízők száma, nyáron meg a kezdő túrázók száma. Ez örvendetes is lehet(ne), ha nem azzal járna, hogy te, aki régebbi hegyi ember vagy, irtózatosan kellemetlenül fogod érezni magad a hegy újabb szerelmeseinek a társaságában.
Egyszóval, azt bogarásztuk, hogy hová lehet menni, ahol elkerüljük a tumultust, a parkolási hisztit (mert mégiscsak nő vagyok, a hóban centizgetve parkolás megy ugyan, de nem tökéletesen – még!), a felvonós nyomulósok hol vannak kevesebben, hol lehet minimális a sípályán szánkózók és a szánkópályán sízők közötti határ elmosódása, hol nem kerül ez az akció egy vagyonba, hol lehet kölcsönözni is, és esetleg meginni egy forró teát.
Megtaláltuk, döntöttünk, megyünk sízni. Kezdjünk akkor pakolni. Kinek milyen kelléke hiányzik? Az év első sízésére felkészülni – biztosíthatlak – logisztikai és stratégiai borzalom.
Arról nem is beszélve, hogy mégiscsak férficsemeték, és az agyuk úgy van huzalozva, hogy ami előttük van, az nem tűnik fel, így mindent nekem kell megkeresnem, és a kezükbe adnom. Így, ha rákérdezek, hol van ennek a kesztyűnek a párja, hová tetted, tegnap hógolyóztál vele, richtig nem tudja, fogalma sincs, ő ott sem volt. És hát tudjuk mindannyian, hogy téli sporthoz felkészülni nem ugyanolyan, mint nyáron a tengerre csomagolni. A csomagtartó egészen megtelik ilyenkor hármunk felszerelésével.
Mint a katonaságban: van egy listám egy kartonra rögzítve, és kezdjük: sízokni, kényelmes, kettő. Aláöltözet, nem az, ami a tavaly felsértette a bokádat, van másik? Abból is kettő. Sínadrág, kettő, nem szakadt, nem olyan, amit már kivágott egy síléc. Kesztyű, fejenként két pár. Kagula – jajj, ez kicsi, né anya, milyen kicsi fejem volt kicsi koromban!
mindennek mérete van, és minden passzolnia kell, kényelmesnek kell lennie, és be is kell kerülnie a hátizsákba, majd az autóba. Ez tehát egy délután, amikor felvázoljuk, van-e minden, és mi az, amit fontos pótolni. Elugrunk a sportüzletbe, megvesszük a hiányzó cikkeket. Összecsomagolok.
Reggel korán felkelek, előállítom három ember tízórai- és teakészletét, közben próbálom meginni a kávét, hogy én is képbe kerüljek. Gyors reggeli, mert anélkül el nem indulok. Öltözzetek! Ez fel-le rohangálást jelent a lépcsőn, amikor egyre kérdezik, hogy ez jó lesz?
Déli fél egyre már mindenki a pályán áll, és már én is sorban állok. De jajj! Anya, nyom a bakancs, feltűrődött a talpbetét, anya, lehúztam a kesztyűt, segíts visszatenni, szomjas vagyok, éhes vagyok, fáj a lábam...
A téli szezonban a nappalink jellemzően úgy néz ki, mint egy jobbféle használt sportbolt. Minden ki van terítve, elöl van, mert sehova nem fér ennyi cucc. Korcsolya mindenkinek, sífelszerelés mindenkinek, sisakok és szemüvegek, a rendes napi sportfelszerelés mellett, ami a vízipólóhoz és a karatéhoz szükséges.
Majd nyitunk egy jó turkálót! Lécekre fel, a sportolás visz mindent!
Egy évvel ezelőtt letarolta a Golden Globe-gálát A brutalista című amerikai film, az Oscar-gálán pedig a fiktív brutalista építész alakjának megszemélyesítője, Adrian Brody kapta a legjobb férfi főszereplő díját. Rajzoló keze Sógor Ákos révén kelt életre.korábban írtuk
A brutalista jobb keze – Adrian Brody kézdublőre: Sógor Ákos
