Az eltelt évek során fordult kettőt a világunk, és most itt áll az egyszeri anyuka/ apuka, aki felvállalta azt, hogy a gyerekek ügyeit viszi. A mi esetünkben ez egy anyuka. Anyuka családfenntartó, ennek minden nyűgével (munkahelyi kommunikáció, szakmai ügyekben való részvétel, néhány WhatsApp és Facebook-csoport, telefonos üzenetek és sürgősebbnél sürgősebb telefonbeszélgetések halmaza).
Napi ügyfélkapcsolatok száma: jobb napokon húsz, erősen terhelt napokon akár száznál több különböző jelenlét.
Délután gyermeket nevel, ami jelen értelmezésben több szülői WhatsApp, Facebook-csoportot és egyéb levélküldő- és fogadó platformot jelent, minden tevékenységre két-három, de van, ahol van öt csoport is. Egyik gyermek esetében. A másik gyermeknek ugyanennyi. (Istenem, mit kezdenek ennyi adattal a nagycsaládosok?!) Ha ajándékot kell venni, akkor duplázd, mert meglepetés csoportok. A szülinapos csoportok is ide tartoznak, ott is zajlik az élet.
Ezekben a csoportokban az ember kedves, elérhető, pozitívan visszajelző, és nyilván állandóan válaszkész.
És jelzi, hogy vette az üzenetet, mosoly-pofival, hüvelykujjal, miegyébbel, mindannyiszor pittyogó telefonnal a kezében. És vannak azok a napok, amikor képtelenség már egy embernek mindezt követni. Ilyenkor következnek be a tragédiák: a gyermek nem viszi a szükséges poggyászt, vagy nem a megfelelő helyre lesz kiszállítva. Anyaaaa, nem mostad ki a ruhámat! Esetleg, odamegy, és nincsen a program, mert épp lefújták. Jajj, nem az a gyermek kellett odaérjen!
Mert mire hazaérek, minden korábbi üzenet törlődött, már nem tudom követni, ki mikor kellett volna, hol és főként, mit csináljon, vigyen, előkészítsen.
Hogy van-e pénz nála. Azon gondolkodom, hogy vajon nekem hány éves koromtól léptek ki a gondozóim az én ügyeim körüli felelősség terhelése alól, és mikor vettem én át ezeket az üzeneteket? Mozogtam én is elég sokat, mindenféle tevékenységen részt vettem, ahova én értem el időben, ha késtem, engem toltak le. Hogy mit kell vinni magammal, azt is én tudtam, ha elmaradt a tevékenység, azt is én kellett észben tartsam. Vagy ha fizetni kellett, vagy valamit vinni. Sőt, a saját programjaimat is én magam szerveztem le, ha épp találkozni szerettem volna valakivel. A kezdeményezés, a kivitelezés és a felelősség is az enyém volt mind.
Azon is gondolkodom, hogy
a mobiltelefon, pontosabban az okostelefon mennyire változtatta meg a felelősség kialakulását a gyerekeimnél? Hogy ez később fejlődik az ő generációjuknál, mert a szülő elérhető és ugrásra kész, a nap bármely pillanatában?
Hogy nem neki mondják el a tudnivalókat, az minek köszönhető? Nem bízhatunk mostanában a tinikben, hogy órát tudnak olvasni és időre elérni, vinni, amit kell? Az én tinim már egész fejlett, 43-as lába van, és lassan a hangja is mutálni kezd, már a kisebb is bajszosodik. Én tartom vajon ebben a felelősség nélküli, gyermeki létben őket, vagy ez jellemző az egész generációjukra? Most így neveljük a gyerekeket?
Biztosan a szülő az, akit terhelnünk kell ezekkel az adatokkal? Meddig vajon?
A minap kézbe vettem egy vonalas telefont. Hirtelen lefuttattam magamban, hogy mi lenne, ha ilyen telefonunk lenne. Nem fogadhat üzenetet, és csak akkor lehet beszélni velem, ha épp ott vagyok a telefonnal egy térben. Nem zaklatnak az üzenetek, egészen oda tudnék figyelni arra, amivel épp foglalkozom, és nem szakadna a figyelmem százfelé, így talán azt az egy-két üzenetet, amit tényleg én kell fejben tartsak, meg is jegyezném. De ha ez mégsem sikerülhet, igazán szeretném, ha ezekkel az üzenetekkel csak a nap egy bizonyos órájában, igazán tárgyilagos stílusban kommunikálnánk, és nem lenne elvárás, hogy én éljem a gyermekeim életét, és főleg azt, hogy mindig mindenre visszajelezzek.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Csemetéink a képernyő előtt: öt okos mobilalkalmazás gyerekeknek
A kijárási korlátozás új kihívások elé állított szülőt és gyereket egyaránt. Mit lehet csinálni a négy fal között? A szerencsésebbek egy ideig eljátszanak a kertben, de a nap huszonnégy órából áll, és még ha nyolcat alvással is töltünk, még mindig marad 16 óra, amit hasznosan kellene eltölteni.
