Korábban sosem tettem el savanyúságot télire, csak sült paprikát fagyasztottam. Egyfős háztartásban, kamra nélküli albérletben nem túl nagy az ember késztetése, hogy a boltban vásárolt uborkákat tellegesse borkánba. Na, de tavaly...Októberben, miután már minden leszedődött a kertben, maradt a töveken három-négy kilónyi éretlen koktélparadicsom – nem hagyhattam rajta. A méretes befőttes üvegbe eltett savanyú golyókat néhány napja megkóstoltam.
Az, hogy a világ legjobbja, üres frázis ahhoz képest, amit ez a néhány szem apróka, zöld bogyó adhat.
Benne van a palánták nevelőjének a szeretete és gondoskodása, az élénkzöld májusi táj, a cirógató napsütés, az izgalom, hogy megmaradnak vagy lefagynak.
Vidáman gurul a tányéron az első veteményezés öröme és tapasztalatlansága, a karózás kínja, a kötözés és a nyári locsolgatás izzadsága. Lédúsan roppan, és az augusztusi délutánok fülledtségét hozza, amikor még koraeste is érlelte őket a nap. Számban érzem a csóré csigák és őzek kegyelmét, hogy nekem is hagytak.
Ezek a paradicsomok látták az építkezést: a másfél évszázados gerendaházat tavaly nyáron hoztuk az őseimtől örökölt kertbe, hallották az aggodalom temérdek sóhaját, a tetőfedő kalákában a reggeli szalonna mellé csemegeként szolgáltak.
Talán kicsit túl ecetes, lehet, több kapor vagy fokhagyma is elkelt volna, egy tapasztalt (falusi) asszony biztosan jobbat csinál nálam. De az első zöld paradicsomom: az én kertemben termett, s ha belekeskenyedik is a szám széle időnként a télbe, a roppant aggasztó hogyan tovább-ba, most is napsütést varázsol az arcomra.
Ez a néhány szem paradicsom a tavasz reménységét, a jókedvvel végzett munka örömét és elégedettségét adja. És persze, adódik sok szorongás, kínlódás és gond is, de gyógyszere ez annak.
korábban írtuk
A kutyám is én vagyok
Szeretjük elfogadónak tartani magunkat. És talán azok is vagyunk: legtöbbször, elméletben s általában. Elfogadóak vagyunk mindaddig, amíg az nem ütközik az elveinkkel, szokásainkkal, a beidegződéseinkkel, szabályainkkal. Amíg nem gyötör éhség vagy fáradtság, amíg elfogadónak lenni komfortos. A szeretet mindent legyőz. Vagy mégsem? Kutyás elmélkedés, amelyet talán nem éreznek át mások, jobbára csak az elvetemült kutyások.
