Rábízta a kicsire, hogy jöjjön, amikor akar. És úgy lett, ahogy a jóskönyv titka megsúgta: megérte várni. A szülés szép, nagyon szép volt, meglepődött maga is a rövidségén. És amikor ez a kisbéka meglátta a világot, az anyja szemébe nézett bele legelőször. Ez azért bőven eltöltötte büszkeséggel az anyát, hogy a világból őt nézi meg először. Cinkosul akadt össze a tekintete ennek a két nőnek, és hát így lett a világ az övék.
Az érzés egy hétig tartott. Az érzés, meg az erő, amivel nem értette, hogy mi az, hogy gyermekágy, hogy miért kellene többet pihennie, mint bármikor máskor az életben. Vendégeket fogadtak, boldogan éltek, amíg a tejláz közbe nem szólt.
Láz, velejébe maró, fájdalmas láz, sebes szoptatási mellekkel fűszerezve. Voltak órák, napok, mikor múlni látszott, ilyenkor büszke volt arra, hogy a hagyományos módszerek a keze alatt még élni tudnak: masszázs, borogatások, kenőcsök, szoptatás különböző helyzetekből. Néha valóban enyhültek a tejláz tünetei, de ha őszinte akart lenni magához – ami nem akart lenni –, akkor már hamarabb segítséget kér.
Egy szombat reggelen a férj minden aznapit lemondott. Asszonykánknak csak a fekvés, fejés, gyógyulás volt a dolga. A férj letette a füléhez emelt telefont, és bejelentette, hogy holnap Ildi hozza az ebédet. Asszonyka csak pislogott: „hát nem tudunk mi magunkra főzni?”
Asszonyka nem tudott főzni. Lázas volt, gyenge volt és a gyereke etetésén kívül nem nagyon tudott semmi mást csinálni.
Zsófi ugrott be egy csokor virággal, meglepetésből. Asszonyka nem szerette ezeket a meglepetéseket, mert szalonképtelen állapotban volt, de Zsófit ez cseppet sem zavarta. Komatálat fog csinálni – mondta –, a lányokkal úgyis szoktak ilyent. S azzal – még egy két jó tippet mondott a tejlázra – elviharzott.
Hétfőn Zsófi, kedden Orsi, szerdán Emő, csütörtökön ismét Zsófi hozta, küldte a finomabbnál finomabb, előkészített, friss ételt. Komatál – mondják Partiumban. Radinának hívják máshol, de Asszonyka a komatálat jobban szereti. A Család gyökértelenül él egy általuk választott városban, nincsenek gyerekkori és kamasz történetek, amik valakikkel betonként összekötnék. Most mégis eljött a komatál ideje, amiben Asszonyka meg kellett értse, hogy a jelennek is vannak ragasztó-történetei. Miközben mosta az edényeket, amelyeket aztán külön kupacokba rakott: Emőé, Ildié, Orsié, Zsófié, a mosolygását sehogy sem tudta abbahagyni.
Mert a komatál nem egy tál, amit a komák adnak, a komatál a gondoskodás maga.
Kiemelt kép: Shutterstock
