A május virágillatú, friss, s talán kortalan hajadon.
Amint vázába rendezgetem illatosaimat, megelevenedik a májusfa. Több mint 500 évvel ezelőtt, Temesvári Pelbárt ferences szerzetes lejegyzett egy mondát, melyben a tanίtványokkal tartott egy szent életű lány is. Az emberek összesúgtak a háta mögött, s gúnyolták, mondván, hogy nem hiszik ártatlanságát. A lány a szemük láttára egy száraz gallyat szúrt a földbe, mely reggelre, május beköszöntének hajnalán kizöldült. A néphagyomány megőrizte a májusfát, s ίgy vált a természet újjászületésének szimbólumává Európa-szerte.
Mióta ember él a Földön, van rosszindulat, igazságtalanság, szóbeszéd. Az évek múlásával sokakban nő a keserűség. Ők elfelejtik: a tisztaságot meg kell teremteni. A jóság, ha igaz, lefejti magáról ráképzelt sötét héjait, s kiemelkedik. Mert megőrzi életszeretetét.
Az élet ciklikus bioritmusa tudja, hogy szükség van újjászületésekre is, hogy mindig fennebb tudjunk lépni értelmi, érzelmi szintjeinken. Ez megküzdéssel jár, és néha kίvül-belül fáj.
Ahogy a zord idő letépázza az elszíneződött levelekkel néha még a száraz gallyainkat is, hogy ami marad, új életre sarjadjon. A május más, ő a napfényben megcsillanó fiatal gyémántlány. Előtte ő is hamuban volt, sokáig lapult, s miután rátaláltak éles szemű kincsvadászok, némán tűrte, mίg lefejtették hozzá nőtt szürkeségeit, s kicsiszolódtak fényei. Azóta minden napfénynél megcsillan. Szükség van arra, hogy lefejtsük fejlődésünk szirmait, hogy kibomoljon a ritka virág igaz arca.
A májusban benne van a fiatalság nevetése. Friss pirospozsgás arcú lányok kuncogása, legények bátorságra bontakozó jelleme. Benne ólálkodik a tánc, a zene, régi majálisok sóvárgó emlékei.
Átalakuló világunkban nem válhatunk mosolytalanná, nem kerülhetjük el azokat a társaságokat, ahol tudunk tiszta szίvből összenevetni, énekelni, gitárt pengetni, fémkanállal zománcfazekakon dobolást mίmelni, megélni az örömöt, hogy élünk.
Az asztalra helyezem vázába rendezett virágaimat. Egy kis időre becsukom a szemem, hagyom, hogy illata az orromba kússzon, s engedem, hogy elvigyen érintetlen virágmezőkre, ahol nincsenek háborúk, sem az emberek közt, sem az emberekben. S magam előtt látom azt a kedves idős nénit, akit évekkel ezelőtt láttam messzi ország tengerpartján, nagy virággal a hajába tűzve, ahogy minden reggel végigsétált a parton, s mindenkire bájosan mosolygott, nem törődve azzal, hogy az évek mitől és milyen ráncokat rajzoltak rá…
…májusi kedves mosolyokat kίvánok az emberek arcára.
Cikkünk a Nőileg magazin 2022. májusi lapszámában jelent meg.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Lélekmorzsák – Április: ne lázadjak az ellen, amire nincs hatásom
Az eső végigsöpört a városon. Az elején diadalmaskodott a porlepel, s ahogy rábuggyantak a kövér cseppek, parisztozott a porfelhő, s beburkolta azokat. Aztán megadta magát, s a vίztükör becsomagolt mindent. Ahogy alább hagyott, ritmusosan még hallatta magát egy darabig az ablaküvegeken, alácsordult a csatornákból, s illatfelhője bekúszott az orromba.
