Azon a reggelen csak ült, s nézett maga elé. Szerette a világ elé tárni a pillanatok őt megérintő mozzanatait, apró csodákat, amelyek mellett mások észrevétlenül elsietnek. De az igazán fontos, s számára jelentőségteljes érzéseit megtartotta magának.
s legbelül, valahol leίrhatatlanul mélyen egy rejtett, meg nem fogalmazható helyen magunkban vinni, ahová nem tudunk beengedni másokat. Ott tartotta ő is a nagy érzéseit, amelyekből merίtett néha egy vödörnyit, mint feneketlen kútból a szárazságban szomjazó vándorok, s amikor érzések nélküli napjain kiszikkadt, cseppenként adagolva életben tartotta magát, mert tudta, ha megkeményszik a szίv, az olyan, mintha nem is élne, s elίtélte a megkövesedett embereket.
Az ősz középső hónapját is sokan hangulatlan fásultsággal tele hetekként tartják számon. Pedig ősi magyar nevén Magvető havának hίvták. Ilyenkor az elcsendesülő föld megnyugszik, befogadja új magvait, hogy miután gondosan megszeretgeti, újabb életek sarjadjanak belőle. Van úgy, hogy a felszίn mozdulatlan, mégis belül munkálkodik valami.
Kicsalogatnak a domboldalakra. Nézi, amint egy szikár ember solymokat ereget. A távolban a vadászok puskáikkal, ebeikkel bevetik magukat a sűrűbe, s a makkokat keresgélő vaddisznókat nem tudja, miként tudná figyelmeztetni.
Amint a Skorpió havába észrevétlenül átlépegetünk, a havasok hideg szelekkel meg-megkavargatják a rozsdabarna avarkupacokat, de még begyűjthető egy csokornyi őszirózsa, sisakvirág és krizantém.
Ült a kerti asztal mellett, ajkán még érezte a ragacsos szőlőlé cseppjeit. Fogta a virágokat, s képzeletben szálanként adott egyet-egyet azoknak, akiket oly nagyon szeretett, ott, legbelül.
Máthé Melinda nem végzi, inkább éli a munkáját. A hivatását. Pedig – mint mondja – eredetileg lelkésznek készült. Szerzőnket, a székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Középiskola magyar nyelv és irodalom tanárát kérdeztük.korábban írtuk
Villáminterjú Máthé Melindával: Minden veszteségben van győzelem
