Nem sokkal ezelőtt a Nőileg székelyudvarhelyi szerkesztői arról beszélgettünk egy podcastben, mi minden változott bennünk a lap indulása óta. Többen is közülünk édesanyák lettünk. Ki először, „későn”, ki másodjára, de most először lányos anya.
Nem mindig rózsaszín boldogság az anyalét, vallottuk be őszintén egymásnak, s akinek volt már csecsemője, tudja: egy nyolcórás alvás vágyaink netovábbja.
Mindez ténymegállapítás, nem panasz.
És nem panaszkodik az az édesanya sem, aki kerekesszékben élve vállalt újabb gyermeket, kerekesszékben hordta ki a babáját, és kerekesszékből próbál gondoskodni róla. Ám sokat sírt az újszülöttje mellett – vallja be ő is derekasan. Mint meséli, jobban fájt neki, hogy nem tudja megvigasztalni síró babáját, mint a balesete, amely kerekesszékbe juttatta.
Aztán hajlamosak vagyunk a (mocsok, karrierista) nőket hibáztatni, akik nem átallnak negyven pluszosan szülni, évek óta egyre nő az első szülő nők életkora – ezzel is foglalkozunk. Külön örvendetes ebben az összefoglalóban számomra, hogy férfi szociológus mondja (ki): ma már a férfiak sem sietnek 30 éves kor előtt családot alapítani, kinek szülne hát a nő hamarabb? És hogy a fiatalok egyre később nőnek fel és önállósodnak, ebben a szüleik generációjának is van sara.
