Mit nekem határidőnaplók? Fúj!

Mindig irigyeltem azokat, akik a határidőnaplót rendeltetésének megfelelően képesek használni: van egy füzet, ugyebár, benne hónapok, napok, be lehet karikázni, külön oldalra lehet bőven írni a teendőket, s vannak sajátos technikák ezeket vezetni. Hát nekem is volt sajátos technikám, elég kacagságos, de vállalom. Azt is, hogy ma késve tettem közzé egy facebook-bejegyzésünket... Pfuájj!

Azt például sosem értettem, nem is vettem hasznát, hogy az előző év egy ilyen füzetben mit akar. Visszamenőleg ugyan mit akarhatnék a múlt évtől? Na és a jövőtől, mert az az év is szerepel a határidőnaplókban. Olyan merészségre, hogy én egy évre előre lássam, hol leszek adott időben és mit csinálok, nem vetemednék. Megnyugtatásképpen jegyzem meg, a határidőnaplómat én is előírásszerűen alkalmaztam, csak egy idő után lehetetlen volt kisilabizálni, mit is akartam ide-oda írni. Aszerint, ahogy én írok, jegyzetelek, lehetnék orvos is. Ugye, a recepteket milyen nehéz kiolvasni? Szóval, ezt én már gyerekként gyakoroltam lelkesen.

Volt otthon egy halom nyugtatömb (chitanta), úgy írtam rájuk a paracetamolokat, öröm volt nézni! A helyzet azóta csak romlott, s orvos sem lett belőlem.

Na már most igazán jó online emlékeztetők és tervezők is léteznek, mondják, csak épp nem nekem valók. Speciálisan rám nem szabtak egyet sem. Emlékszem, volt hogy használtam ilyet, jött is az értesítő, én meg lazán félrehúztam a kijelzőn, oszt el is volt felejtve.

Aztán ugye, minden nap nem egyformán zsúfolt, volt, hogy meg tudtam jegyezni, holnapután mi a dolgom, volt, hogy elfelejtettem. Például fogorvosi vizitet, többször is. Az elején még ki lehet magyarázni, de harmadszor már muszáj bevallani, hogy ne haragudj, elfelejtettem. Nem értem még most sem, miért gondolom magamról, hogy mindent is észben tarthatok. Miért esem bele ugyanabba a hibába, hogy egyedül a memóriám a biztos viszonyítási pont, az emlékeztetők, ugyan, totál megbízhatatlanok, mi van, ha mégsem fütyül nekem, hogy indulj, idő van.

Mégiscsak a memóriámban bízhatok, nincs mese, ez bármikor kéznél van, akkor is benne bízom, ha többször cserben hagyott már.

Rendszeresen kapom meg például a férjemtől, hogy nem figyelsz, mondtam már, említettem, tudtad, s te mégis… Igen, elfelejtettem. Merthogy figyelni egy dolog, megjegyezni, észben tartani, az egy másik dolog. Rám találták ki azt a jellemzést, hogy szelektív a memóriája. Míg nem zavart ez a jellemvonás, addig mosollyal fogadtam a megjegyzést, ma már egyre nehezebb így viszonyulni hozzá. Persze igyekszem. Mert mi történik:

először csak izgága vagyok, aztán mintha ideges, majd már nem is alszom amiatt, hogy valamit észben kell tartanom. Blanka, el ne felejts holnap kenyeret venni, igazolást vinni, kifizetni, befizetni, tankolni stb.!

Míg ezt többször elismétlem magamban, már esem szét, nem bírok koncentrálni egyébre. S akkor felírom a falra a dolgokat, tudod, ilyen táblafestékes falra, ahonnan könnyen letörölhető: probléma megoldva, mehet az élet tovább. Míg másnap szembe nem találom magam a falra vetett (hányt) irkafirkámmal, s a homlokomra nem csapok, hogy jesszus, miért nem láttam ezt hamarabb, bezárt a bolt, az ügyfélfogadó, a fogorvosi rendelő… Na jó, tankolni bármikor tudok, hála Istennek! (Aztán remélem, öregkoromra is hasonlóképpen fogok tudni mindenre figyelni, különben megette a fene.)

Friss lapszámunkat alább kérheted: