Mégis kísérletet teszek rá. Nőkkel és férfiakkal beszélgetek arról, hogyan látják, hol látják a nőt, a nőiséget, a nőiességet. Ahány ember, annyi gondolat, annyi érzés. Nem akarok meggyőződni, de meggyőzni sem másokat a magam igazáról. Figyelni akarok. Teázunk, vagy kávét szürcsölünk, és beszélgetünk.
Most Hoffmann Kingával.
Kinga dúlaként, szertartásvezetőként, édesanyaként ül előttem. Van diplomája gyógyszerészetből is, de a sufninak épp. Egy jurtában él két gyerekével az erdő alatt, és édesanyaként szereti magát látni a szertartáson jelen lévő nők életében is, a szülésben segített édesanyákéban, vagy a kismamajógára járók életében is.
Kinga sokáig nem volt nő. Vagyis nem szeretett magára lányként, nőként tekinteni.
Ő a vagány és kemény csaj az iskolából, aki a fiúkkal lóg, fiús dolgokat csinál, fiúsan beszél, fiúsan viselkedik. Akinek az, hogy méhe van, csak nyűg. Amúgy is nőgyógyászati gondjai voltak, cisztákat növesztett a petefészke, fájdalmasan menstruált.
Az első terhessége alatt kezdett felsejleni benne, egyre inkább beérni, hogy ő tulajdonképpen nő. És hogy a nőisége akár csodálatos is tud lenni. Hogy egy sejtből a teste egy egész embert képes növeszteni, hogy képes teremteni, hogy mennyi erő van benne.
A nőiségét azóta is az ölében érzi, és mindenhol, ami ide tartozik: méhe, csípője, az egész misztikus varázs, amit a női öl hordoz.
Kilenc hónap elég volt arra hogy nővé érjél? – kérdezem. Kacag: persze, hogy nem, de épp jó volt kezdetnek.
Az első fiát nehezen szülte. Órák kilátástalanságában vajúdott, a bábája mondta is neki: Kinga, most anyaként és nőként is meg kell szüless, és ez hosszú lesz. Hosszú lett. És ugyan komplikációktól mentes, de számára mégis trauma, hogy az oxitocin dolgozott helyette. Még a fiát is hibásnak vélte, hogy miért nem tudott megszületni. Pár hosszú ostorozó óra után értette meg, hogy nem a fia nem tudott megszületni, hanem ő nem tudta megszülni egyedül. Ő, a nő.
Dúlaként nagyon sokszor még a saját szülésével találkozott, a kismamák tükröt tartottak neki. Mára már megtanulta magát nőként látni, amihez számára az is hozzátartozik, hogy elfogad. Elfogadja a káromkodó, csapkodó vajúdó kismamáit, megtartó erőt enged magából, nem fél fizikai kontaktust adni, mert tudja, hogy az érintésnek, az érintésének ereje van.
A víz erejéhez hasonlítja a saját női minőségét, a befogadástól, a megtartás képességétől válik lényegileg nővé.
Van olyan is, amikor nem nő. Amikor férfias feladatokat lát el. Kinga ezt könnyen tudja érzékelni, hiszen egyedül neveli két gyerekét, így minden teendő, legyen az férfias vagy nőies, az övé. Onnan tudja, hogy mikor nem nő, amikor a teste befeszül, görcsöl és feszült lesz abban a dologban, amit csinál. Olyankor ő nem nő. Ilyen nála az autószerelés (vagy autószerelőhöz vinni az autót), a napelem karbantartása (ez az egyetlen áramforrása a kis családnak), a fűnyírás motoros kaszával. Ezt kifejezetten rühelli. Érdekes viszont, hogy a favágást élvezi, maga is eltöprengett rajta, hogy honnan fakad ez. A teázásunk utáni másnap írta meg, hogy szerinte azért, mert a nőknek a tűz mindig is a dolguk volt, ő is azt érzi hogy ez hozzátartozik még akkor is, ha nehéz fizikai munka.
Nem-nőként érzi magát, mikor nem veszik figyelembe, mikor főleg mesterekkel kell egyeztetnie.
A jurtához kutat kellett fúrni. A kútfúrót napokig hajkurászta telefonon, aki lekezelő volt, mindig ígérte, hogy visszahívja, mégsem tette. Ekkor kérte meg gyerekei apját, hogy beszéljen ő a mesterrel. Láss csodát: csont nélkül meg tudtak egyezni, a kút ki lett fúrva. Kinga ekkor érezte nemcsak azt, hogy nem veszik komolyan nőként, de azt is, hogy megbántják a női mivoltát.
Kamasz- és fiatalkorában meg ő maga bántotta saját nőiségét: tagadott, elutasított mindent, ami arról szólt, hogy ő nő. Azonban
leginkább akkor érezte, hogy megbántják abban, hogy ő nő, mikor várandósan nem hitték el, hogy érzi, hogy mocorog a babája.
Túl korai még ahhoz, hogy érezze – mondták, és az orvosi lapra bélmozgást írtak be. Szülésnél ráordítottak. Kingánál a nőiség nagyon szorosan összefügg a várandóssággal, a szüléssel.
Talán ezért is van az, hogy leginkább akkor büszke arra, hogy ő nő, mikor teremthet: szül, szülést kísér, szertartást vezet, női körben van aktívan és proaktívan jelen. Édesapja a második szülése után, 31 éves korában mondta neki életében először (és mindeddig egyszer), hogy büszke rá. Kislányát otthon szülte.
Az idős nő is nő. Hiszen a teste és a lelke nő, a női öl varázsából mit sem veszít, ráadásul egy bölcsesség is társul már hozzá. Ha a test már nem is képes a gyereknemzésre, attól még a teremtésre igen, ő a papnő archetípusa, a bölcs, a tapasztalt, erős és teremtő – mondja Kinga.
A női tudás jelen van minden lányban, nőben kortól függetlenül.
A hatéves lánya sokszor nőbb, mint ő maga – mondja kacagva. Mitől nőbb, kérdem. Attól, hogy zsigerileg élteti a nőiséget: érint, simogat, megnyugtat. Érzi, hogy mikor van szükségem vigaszra, csendre és ezeket tudja is adni. Nemcsak nekem, hanem a bátyján is előszeretettel gyakorol.
Kinga spiri – mondja magáról, én úgy fogalmaznék, hogy mindent szellemi, energetikai és karma szintjén magyaráz, ért meg, kommunikál. Figyelem és tanulok. Nem értek mindennel egyet, de hallgatni akarom, azt, hogy az ő életében hogyan kapnak helyet a gondolatok. Az én életemben másképp, de izgalmasan figyelem a találkozási pontjainkat.
A teázást folytatjuk, nőiségről, nőiességről fogunk beszélni ezután a Kontakt rovatban. Kivel? Akivel találkozom, akivel épp tudok. Ha meghívsz egy teára, akkor Veled.
(Cikkünk a 2021-es Nőileg magazin áprilisi számában jelent meg (Be)érett nő címmel.)
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
