Egyik ilyen órán arról beszélgettünk, hogy miként tervezzék meg a jövőjüket, ahhoz, hogy boldogok és sikeresek legyenek. Szóba kerültek a „boldog” élet fontos kellékei: pénzes szakma, autó, utazások, ház, család, kihívások, kalandok, élmények megélése. Látom rajtuk, hogy megérintik őket a mostani világ szirénhangjai: mindenből legyen minél több, ennek is, annak is megfelelni, mindent megszerezni, kergetni az élményt. Aztán a húsz év terápiás munkában szerzett tapasztalat deklaratív stílusban kiszakad belőlem: tudjátok, azt látom, hogy
Hogyan tudjuk megőrizni belső békés világunkat? Mi táplálja a lelkünket, csak arra figyeljünk. Ezek után már csak a kapcsolataink, barátságok, szerelmek meghitt intimitása, az örömmel végzett munkák, a meghitt együttlétek pihe-puha melege, a bizalom, a közös élmények kerülnek szóba.
December van. A természet visszavonul, csend van és lassulás, leválik, ami fölösleg, és mélyen érlelődnek a magvak. Hideg van, összebújnak az állatok meleg vackukban. A világban mit látunk? Kifele élés, rohanás. Év végi elszámolások, szereplések, műsorok, bulik, vásárok, kapkodás, tömeg üzletekben, tereken. Mindent is be akarunk zsúfolni ebbe a hónapba, mindenhol ott lenni, megfelelni, magunkon is keresztülesni. Közben halljuk lelki emberektől, hogy lassítani kellene, de még ez a mondat is dühít: hát hogyan lassítsak, amikor a gyermekem tanítója közös adventikoszorú-készítésre vár, a gyermek szereplésére el kell menni, az Angyal is koprodukciót kíván az ajándékok beszerzésében, a ház is tiszta legyen, a bejgli és töltött káposzta kombó muszáj, cégnél buli… Öröm-boldogság, csak valahogy nem így együtt…
Mert, ha mindent is akarunk, akkor sehol nem vagyunk ott teljesen.
Hogyan lehetne ezt másként? Egyik nagyon tisztelt pszichoterapeuta vezetőmtől tanultam egy fontos képességet, a hogyanját ezen működés megszakításának. Egyik önismereti csoportunk bejelentkező körében
Kicsit büszke is voltam magamra, hogy ezt a célt elértem. Ma reggel legalább. Aztán jött a kérdés: szakítottad az időt vagy szántad? Mert nagyon nem mindegy…
Akkor egy életre megértettem: ha szánok időt, szentelem az időt önmagamra, arra, ami nekem nagyon fontos, ami az én napi egyensúlyomat meghatározza, akkor érték vagyok magamnak, s érték lesz az idő, amit magamra fordítok. Ha szakítom az időt, akkor erőszakkal tépem, elcsenem az időt, lopok magamnak, akkor titkon azt hiszem, hogy nem is érdemlem meg, csak sunyizok a magam javára kicsit, mert én nem is vagyok annyira fontos. Az önmagamhoz való viszony tükröződik abban, hogy melyik igét használom.
Ezt a kérdést hagyom neked is, kedves Olvasó, ajándéknak: Vissza nem térő idődet mire akarod szánni, minek akarod szentelni? Mi az, ami lelked táplálja, ami melegséget, lágyságot és meghittséget varázsol elő belőled, amitől ünnep lesz a veled való együttlét?
korábban írtuk
Tudós nők – Dr. Dánél Mónika: Egy jól sikerült óra után fütyörészve sétálnék haza
Kiváló pedagógusok tanították, így mindig is tanár szeretett volna lenni. Csíkszeredában, a Márton Áron Gimnáziumban dőlt el végleg, hogy az irodalom felé visz az útja. Dánél Mónika az ELTE oktatója.
