2009
Nincs vesztegetni való időm, bele is ásom magam a harmincnapos diétaleírások tömkelegébe. Költséghatékony diéta kell, de azért olyan, ami tartható és beválik. Nagyon sok diéta legalább –10 kg-t ígér harminc nap alatt. A kertünkben is termő idényzöldségekre és gyümölcsökre való tekintettel, a káposztaleves diétát választom. Egyhetes mintaétrendet ír le, négyszer meg tudom ismételni az indulásig, s az eredmény egyenesen lenyűgöző lesz.
Be is gyűjtöm a hozzávalókat, és egy hatalmas lábos levest főzök. Holnap reggel kezdem, ma még elbúcsúztatom a nasikat, ahogy mondani szoktam. Jól bevacsorázom, és csokit is eszem. Pá-pá! Reggel rajtolok. Kicsit émelygek reggel a késői lakmározás miatt, nem igazán fűlik a fogam a leveshez, de hát ez van. Gyümölccsel indítom a napot. Első nap banán kivételével bármilyen gyümölcs ehető a leves mellé. Délutánra már nagyon éhes vagyok. Úgy érzem, minél több levest eszem, annál üresebb a gyomrom. Fájdogál a fejem, és gyengének érzem magam. Minden gondolatom az étel körül forog, és egyre rosszabb a kedvem. Este hívnak a srácok a pályára, de én most nem akarok menni. A lehető legkorábban lefekszem, de még előtte kipipálom a fogyi-naplómban az első napot.
Anyu rakott krumplit készít vacsorára. Igyekszem nagy ívben elkerülni a konyhát. Szenvedek, de nap végén újabb pipa kerül a füzetembe. Harmadik nap zöldség és gyümölcs is mehet a leves mellé. Gyengének érzem magam, és semmi kedvem az egészhez. Aztán délután, amikor újra előveszem a levest, betelik a pohár. Eszem, ami a kezem ügyébe kerül. Melegítek a tegnapi rakott krumpliból, és egy melegszendvicset is betömök, majd kiöntöm a maradék levest. Csak kis időre szól a kielégülésem, nem sokkal később már undorodom magamtól, és bűntudat gyötör. Belebuktam újra. A következő hetek napjai kiszaladnak a kezemből.
Nyolc éve, a kezdetektől vagyok a néptánccsoport tagja. Korban is én vagyok az egyik legidősebb. Az oktató és a kisebbek egyaránt adnak a véleményemre. Én vagyok a mókamester, élvezem, hogy képes vagyok befolyásolni a közhangulatot. Mindenki igyekszik jóban lenni velem. Persze tudom, hogy ez annak szól, hogy kíméletlen ellenfél vagyok. Senki sem lenne szívesen szarkasztikus hecceim tárgya. Így aztán jól érzem magam a csoportban.
Idén a Balaton környékén turnézunk. Napközben fürdünk, minden nap új partrészt próbálunk ki. A turnébuszon vesszük magunkra a népviseletet, amíg megérkezünk az esti előadásunk helyszínére. Fellépés után bőven van energiánk még az éjszakai életre is. Úgy érezzük, miénk a világ. Fiatalok vagyunk és szabadok.
Csak akkor csatlakozom a többiekhez, amikor a büfékhez mennek. Estére belém bújik a kisördög. Jaj annak, aki korábban elalszik. Hajnalig tart a viháncolás a tantermi szállásunkon. Reggel és az elkövetkező napokon nem bújok fürdőruhába. A parton töltöm a napot. Mindenki hív, értetlenül áll, és kérdezi, hogy miért? Tulajdonképpen magam sem értem. Évek óta turnézunk együtt, egymás előtt öltözünk-vetkőzünk, aligha van takargatnivalóm előttük. Mégis azt érzem, hogy ruha nélkül sebezhető, mi több, védtelen vagyok. Utálom ezt az egészet, szó szerint végigszenvedem a napot a parton. Vannak még husibb lányok a csoportban. Annyira feszélyezetlenül viselik túlsúlyukat. Büszkén, kihúzott háttal lépegetnek fürdőruhában is. Hogyan csinálják? Én is így szeretném, de nekem nem megy.
Vannak esték, amikor fojtogat a sírás. Ilyenkor tényleg azt érzem, megfulladok. Nem tudom összekapni magam. Csak bőgök, és a többiek nem értik, mint ahogy én sem, hogy mi a baj. Máskor meg épp az ellenkezője, majd kiugrok a bőrömből. Én bujtogatom a csapatot egy-egy hecc elkövetésére, ilyenkor a végletekig elmegyek. Mindent a móka kedvéért, nincs megállás.
Tudom, hogy így van, csak azt nem, hogy mihez kezdjek én most ezzel? És ezekben a lentekben már ott bujkál az ősz, az új iskolába, új közösségbe való beilleszkedés félelme. A vágy, hogy elfogadjanak, sőt, szeressenek, ha lehet.
A fentekben pedig mégiscsak benne van az öröm és életigenlés.
korábban írtuk
Villáminterjú Sorbán Enikővel: Hozzáad az életünkhöz, ha bejárunk ismeretlen utakat
Bár alapvetően társasági ember, előadóművész és pedagógus, ma már semmiért nem adná az otthona nyugalmát, árulja el Sorbán Enikő. Ezúttal a homoródalmási népdalénekes – aki egyébként kántornő és zenetanár is – válaszolt a Proust-féle kérdéssora.
