Villáminterjú Bartos Tündével: Székelyföld számomra örök szerelem

Szülőföldje, a székely népi kultúra, a népi díszítőművészet szerelmese Bartos Tünde. A Székelyudvarhely és Székelykeresztúr között félúton fekvő Székelymagyarosban élő lakberendező, népi iparművész évek óta oktatja is a bútorfestést. Villáminterjúnkban ezúttal őt kérdeztük.

Hirdetés

Fotó: Bartos Tünde archívuma

– Hogyan indul a reggeled?

– Hideg vízzel! (mosolyog) Mondhatni nehezen indul. Sok időbe telik, ameddig reggel összekaparom magam, amire úgy érzem, rend van körülöttem, indulhat a nap. (Addig durcás vagyok!) Jó tudni, hogy el van rendezve a házimunka, el vannak indítva a gyermekek, és szembenézhetek a teendőimmel.

Listákkal működöm. Folyamatosan tervezek, újratervezek,

ha a listáimon rend van, ha letisztult a „stratégia”, a feladatok elvégzése gördülékenyen megy, és ha elindult a nap, akkor már nincs megállás!

Hirdetés

– Mi a legkedvesebb elfoglaltságod?

– Szerencsés ember vagyok, azzal keresem a kenyerem ami a hobbim, ami kedves elfoglaltság számomra: népi bútorokat festek, lakberendezéssel foglalkozom, csoportoknak tartok foglalkozásokat. Ez mondjuk nem jelenti azt hogy napi nyolc órában csak festegethetek, de hála istennek az adminisztráció, szervezési feladatok mellett ott van a munka szépséges része, ami kedves számomra. A környezetem szebbé tétele, az alkotás, tervezés és megvalósítás mellett a fiaimmal szervezett kis kalandok legutóbb például a hullócsillagok nézése, egy wellness, egy közös főzőcskézés, minden, ami minőségi időtöltés kedves számomra.

– Milyen a jelenlegi lelkiállapotod?

– A lelkiállapotom változó. Van, hogy lent, és van, hogy fent. Vannak a környezetemben kimondott és „elhallgatott” betegségek, amik elszomorítanak, esetenként leterhelnek, dühítenek, mert úgy érzem, nagyon meghaladnak engem, esetenként tehetetlennek érzem magam, ez rossz, de alapjában boldog vagyok és hálás.

Hálás a Jóistennek és a családomnak. Hálás vagyok a gyermekeimért, az otthonunkért, az egészségünkért, mindenért, ami épít, amiből fejlődni tudok.

Nagyon rá tudok csodálkozni mindenre, ami szép. Örülni tudok egy vadvirágnak, egy harmatcseppnek, a természet szelíd hangjának, a madárcsicsergésnek, a békakuruttyolásnak, a vízcsobogásnak, és ha társsal tudok örülni mindezeknek, akkor az a legnagyobb boldogság.

– Mit tartasz a legszembetűnőbb tulajdonságodnak?

– Egyszer a nevem kezdőbetűjével kellett mondanom magamról egy tulajdonságot, a találékonyság volt az. Adott helyzetben ott van a problémamegoldó képességem a kreativitásom a praktikusságom, a rugalmasságom, a nyitottságom, viszont sokszor kell ez mellé egy jó „ötletgazda”, abban nem vagyok annyira jó. Esetenként a „mindent meg lehet oldani” találékonyságommal a környezetem agyára tudok menni… (nevet)

– Mi az, amit a legnagyobbra értékelsz egy barátodban?

– A barátaimat értékelem! Valamennyit. Nagyon jó barátok vannak körülöttem, vannak gyermek- és tinikoromtól tartó barátságok, van egy hattagú barátnői csapatom, vannak olyan barátaim, akikkel szakmai szálak kötnek össze, vannak családi barátaink.

Ha az a kérdés, hogy mi az, amit a legnagyobbra értékelek egy barátban, akkor egyénenként jut eszembe róluk valami.

Van, aki mindig gondoskodóan figyel, számontart, aggódik és együtt örül, türelmes, jó „fül”, de van olyan barátom is, aki a „megmondó” típus, aki nem annyira babusgató, de ebből lehet tanulni, fejlődni. Van, akivel ki lehet engedni a gőzt, nagyokat kacagni, fél mondatokból érteni egymást. Tudom, hogy mindannyiukra számíthatok bármikor.

– Mi a legnagyobb félelmed?

Ne félj, csak higgy! (Márk 5:36) – ez az ige, ami mindig ott lebeg körülöttem, életem két jelentős esetében hangot (volt, ahol ecsetet…) kapott. Arra emlékeztet, hogy hittel, reménnyel a nehéznek tűnő helyzetekből mindig van kiút.

– Mi eddigi életed legnagyobb teljesítménye?

– Két síkon van a mérce. Első a család, aztán a szakmai teljesítmény. A családi tűzhely őrzése egy folyamatos és a mi esetünkben nem egyszerű teljesítmény. A férjem és én is elváltunk, mindkettőnknek volt egy első házassága. Akkor kezdtünk családalapításba, közös fészekrakásba, amikor a korunkbelieknél sok esetben ez már lecsengett. Viszonylag rövid idő alatt lettünk nagycsalád. Csodálatos gyermekeink születtek, cseperednek, most már kiskamaszok. Van egy nővérük, aki már férjhez ment, és kirepült, de tiniként költözött haza hozzánk, és sok közös kalandban volt részünk együtt. Az Ő útjának egyengetése is a családi mindennapok része volt. Az anyósomnak, aki mára már nincs közöttünk, egészségében és betegségében egyaránt helye volt a szűk családi tűzhely mellett.

Eddigi életem egyik legnagyobb teljesítménye tehát ennek a tűznek a rakosgatása, a tűzhely őrzése volt.

Szakmailag sok szép munkát sikerült megvalósítani, általában az utolsó vagy a következő a kedvenc. Most épp Homoródfürdőn készül egy villa berendezése, ami nem kis teljesítmény. Igazi Tündérvilág. A házban egyedi festett bútorok, kézzel készült kiegészítők, textíliák, kerámiák, sok-sok személyre szabott apró szépség van, amelyektől ez nem csak egy ház, hanem igazi otthon lett. A nagy teljesítmények közé sorolnám azt a „közösségi munkát” és annak produktumait is, amelyet csoportok vezetésénél végzek.

– Ha egyetlen dolgot megváltoztathatnál magadon, mi volna az?

– Következetesebb lennék a gyermeknevelésben.

– Melyik élő embert csodálod a legjobban?

– Több olyan ikonikus ember jut eszembe az ismeretségi körömben, akit csodálok olyan emberi tulajdonságaiért, családjához, embertársaihoz való viszonyulásáért, szakmai elhivatottságáért, kitartásáért, vagy épp a józan paraszti eszéért, ami szerintem példaértékű, és sajnos mára ritka. Jó, hogy vannak még ilyen emberek, ismerősök. Soha nem voltam hírességek nagy fanja, de például Kassai Lajos szellemiségét, életútját, kitartását, látásmódját, gondolatait a hagyomány és modernitás kapcsolatáról csodálom.

– Mi az a tulajdonság, amit nem szeretsz másokban?

– A tiszteletlenség, az agresszió és a felelőtlenség.

– Mi vagy ki életed legnagyobb szerelme?

– Nem a legnagyobb, inkább azt mondanám az örök: Székelyföld. Volt, aki patriótának nevezett, volt aki azt mondta, hogy istenítem a kultúránkat. Természetesen ez túlzás, helytelen fogalmazás, de

tény, hogy odáig tudok lenni mindentől, ami a miénk.

A tájaink, a természeti adottságaink, a népi kultúránk, a hagyományaink, a gasztronómiánk, az a természetes tiszta rendszer, szellemiség, hit, tudás, amiben az őseink éltek, amit ránk hagytak, és amit részben, útközben elhagytunk – a minket körülvevő világ ez a térség ahol élünk, nap mint nap elvarázsol, feltölt, újat mutat, megnyugtat, biztonságot ad. Igen, tudom, hajlamos vagyok rózsaszín szemüvegen át látni a világot, de hát ilyen a szerelem! (nevet)

korábban írtuk

Tudós nők – Dr. Szőke-Milinte Enikő: Minden fejlődés alapja az interakció
Tudós nők – Dr. Szőke-Milinte Enikő: Minden fejlődés alapja az interakció

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem pedagógia tanszékét vezeti, emellett a Neveléstudományi Doktori Iskola programigazgatójaként tevékenykedik. Szőke-Milinte Enikő számára a tudományos munka a folyamatos tanulásról, kíváncsiságról és fejlődésről szól.

Hirdetés