Villáminterjú Ilyés Kingával: A jó keresése lendíthet egyet rajtunk

Gyermekként, egy gokartbaleset miatt került kerekesszékbe, de ez nem akadályozta abban, hogy megtanuljon autót vezetni, utazzon, rockkoncertre és színházba járjon, vagy éppen egyik kedvenc gyermekkori hobbijának, a sízésnek hódoljon. Húsz éve a fiatalok keresztény életre nevelésével és a fogyatékkal élők támogatásával foglalkozó szentegyházi Szent Gellért Alapítvány munkatársa. Ezúttal Ilyés Kinga válaszolt villámkérdéseinkre.

Hirdetés

Fotó: Ilyés Kinga archívuma

– Hogyan indul a reggeled?

– Hálával egy újabb reggelért és azzal a kéréssel, hogy jó ember tudjak lenni. Kávézok a párommal, és elkészítem az elmaradhatatlan, nagy adag teámat, majd elmegyek a munkámba, ahol jó újra bekapcsolódni – a tea fontos, óvodás korunktól a tesómmal. Ez a reggeli rituálé.

Hirdetés

– Mi a kedvenc elfoglaltságod?

– Szeretek sétálni a vőlegényemmel a természetben, szeretek csak ülni és lenni is benne,

jó kuttyogni anyuval a délutáni kotyogós kávét szürcsölgetve, jó olvasni, rajzolni, gyertyát gyújtani, jó illatokat illatolni,

jó ízeket kóstolni, vagy épp autókázva zenét hallgatni… Olyan sok minden van, olyan bőkezű a Teremtő!

– Kik a hőseid a való életben?

– Erre a legkönnyebb a válasz, mert nem rólam szól és, mert „ebből” a szemszögből beindul a hős-szűrő (is): édesanyám, a testvérem, a párom…, de mindenki, aki a valóságban van és ott „csak végzi a dolgát”. Van belőlük, hál’ istennek.

– Mi az a tulajdonság, amit elítélsz másokban?

– Az a bölcs alázat hiánya. De nem elítélem, csak hiányolom.

– Milyennek képzeled a tökéletes boldogságot?

– El sem tudom képzelni ennél jobbnak: így jó, a tökéletlenségekkel együtt. Mindig van javítanivaló, főleg az emberi viselkedésben, amire, ha törekszünk, akkor máris szebb a világ. Hol sikerül, hol nem. Inkább az utóbbi, de a hit, a jó keresése lendíthet egyet rajtunk, de talán a földi életben nem is tapasztaljuk meg a tökéletes boldogságot. No, majd azután.

– Mi a legnagyobb különcséged?

– Hogy kerekesszékes vagyok…, s annak minden velejárója.

– Mit értékelsz a legjobban a barátaidban?

– Hogy nem hordanak álarcot, nincsenek felvett rétegeik, ilyen-olyan „effektjeik”, hogy valamilyennek látszódjanak,

nem számít nekik pozíció, ráéreznek, és nem kerül erőfeszítésükbe, hogy a jót kihozzák belőlem, és fordítva.

Nem játsszák meg magukat, és nem késztetnek arra, hogy megjátsszam magam. Kérdezhetek, és visszakérdeznek, hogy: és te? Röviden: ha velük önmagam lehetek.

– Mi a legbecsesebb kincsed?

– A lélegzetem, a szívem, az egészségem, a szeretteim. Na, és a valahová vezető utam.

– Mi a legjellemzőbb tulajdonságod?

– A hallgató. És ha nem akarok azonnal megoldást. Ha van türelmem kivárni, ami pont akkor jön el, amikor jönnie kell.

– Kik a kedvenc íróid?

– Wass Albert, Tamási Áron jutnak egyből eszembe. Nagyon alapirodalom, bár nem olvasom mostanság a könyveiket,

ők azok, akik nem csak írók számomra, hanem tanítók, rokonok.

Most inkább témák vannak, amik érdekelnek: a spiritualitás, életmód – a kereszténység és a buddhizmus, e kettő kapcsolata, a japán szórakoztató irodalom – és akkor itt felmerül Stefan Bauberger, Mustó Péter, Pál Feri, Ruth Ozeki neve. Aztán ez velem együtt biztosan változik.

– Hol élnél a legszívesebben?

– Ahol a szeretteim vannak. Ahol éppen vagyok valamiért: itt… és most.

korábban írtuk

Homoródmentéről az Újvilágba – Családi emlékezetből örökségprogram
Homoródmentéről az Újvilágba – Családi emlékezetből örökségprogram

Családja „amerikás” öröksége alapján kutatja szülőfaluja tengerentúli munkavállalóinak életét Török-Sándor Ibolya. A felgöngyölített történetek már megjelentek két, az egész magyar nyelvterületet felölelő kötetben, és készül egy homoródalmási kötet is.

Hirdetés