Augusztus: szeretetből vizsgázunk EZO-TÉR

A június-júliusi viszonylagos csendesség után az augusztus újra pörgősnek ígérkezik. A Mars, az erő, energia, küzdelem, akaratérvényesítés princípiuma kerül kapcsolatba a Jupiter–Plútó–Szaturnusz trióval. Az elmélyülő szeretet és tapasztalati bölcsesség, amelyet az utóbbi három bolygó együtt képvisel, a március végi, Marstól kapott energialöket után, most a termékenység és a változások szolgálatába áll. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. augusztusi számában jelent meg.)

Ehhez azonban szükséges az életképtelen struktúrák, társadalmi berendezkedések lebontása és a megújulás, az újratervezés, új rendszerek felépítése immár a hétköznapok szintjén is. Az elavult egységek felszámolása ritkán történik küzdelem nélkül. Várhatóan augusztusban, de különösen októberben és az év végén, a régi és az új összecsapásának lehetünk tanúi. 

Mindennél fontosabb tehát, hogy a harcot belül, ki-ki magában vívja meg, anélkül, hogy az esetleges feszültségeket kivetítené a társaira, a világra. 

Az égen a Nyilas kentaurja és a Halak csillagkép felfelé úszó hala kapcsolódik össze, a kiemelkedésért folytatott küzdelem ebben a hónapban csak az emberségünknek az ösztönös, állatias részünk fölött aratott győzelmével lehetséges. 

Figyeljünk társainkra, legyünk felelősségteljesek, végezzük el a feladatainkat, óvakodjunk az ítélkezéstől, a manipulációtól, kerüljük a tömegekkel való érintkezést és a provokatív megnyilvánulásokat, igyekezzünk olyan elfoglaltságot keresni, ahol alkotó módon tudjuk levezetni az esetleges indulatainkat.

Együttérzésből, szeretetre való képességből vizsgázunk ebben a hónapban. 

Kapcsolódó

    Kiemelt napok ebben a tekintetben a 4-e, 13-a, 24-e.

    Augusztus 16-án fordul a Nap látszólagos haladási irányával ellenkező irányba az Uránusz, ezzel minden lassú mozgású bolygó hátráló mozgást folytat, emlékezésre, ismétlésre, elmélyülésre késztet szeptember közepéig. Az Uránusz, a hirtelen, váratlan események, a szabadság, megtisztulás, megújulás, a reformok bolygójaként a Vénusz uralma alatt fordul, ami pénzügyi, párkapcsolati, életélvezeti területen, érzelmeink kifejezését, stabilitásunkat, termékenységünket, biztonságérzetünket illetően hozhat fordulatot, lehetőséget az újraértelmezésre, más szempontok, más szemszögből való újragondolásra. Érdemes ekkor a visszatérő helyzetekre jobban figyelni, rugalmasan kezelni az addigi meggyőződéseinket, az önkorlátozó hiedelmeink meghaladására, szemléletünk tágítására törekedni. Emlékezzünk, hogy az önként vállalt áldozathozatal, az előrelátás, a belső, keskeny ösvényen való járás megtermi gyümölcsét!  

    Kiemelt kép: Shutterstock