Címke: memória

Egészségi problémák? Jobb, ha alszunk rá egyet

Nem is olyan rég egy TED-es előadásban egy alváskutató a következőket szögezte le: az elegendő és minőségi alvás ugyanolyan jótékony, mint a nem dohányzás, illetve az alváshiány ugyanolyan káros, mint a dohányzás vagy a gyorsételek. Hogy az alvás és az egészség szoros összefüggésben áll egymással, sejtettük eddig is, ellenben azt, hogy mit kockáztatunk az éjjelezéssel, homályban volt.

Gondoskodás testnek, léleknek: krémlevesek

Talán nem is gondolnánk, hogy egy tányér forró leves mi mindenre képes. Ezt most már a tudomány is megerősíti: a leves nemcsak összetevői által javít a közérzetünkön, hanem azáltal is, hogy miközben elfogyasztjuk, azt éljük meg, hogy gondoskodnak rólunk.

Csehország: várak, sörök és jó emberek

Ha azt mondom, hogy Csehország és utazás, elsőre általában a finom sör és a csodálatos főváros, Prága ugrik be a legtöbb embernek. Tavaly nyáron mi a vidéket, a kisvárosokat céloztuk meg.