Vixie: a cél minél több fiatallal megszerettetni a kézimunkázást

TÁMOGATOTT TARTALOM

Képzelj el egy olyan boltot, ahol egy helyen megtalálhatóak fonalak a szivárvány összes színében és minden kellék, amellyel egyedi kézműves termékeket készíthetsz. Jól hangzik, igaz? Less be a Vixie kulisszatitkaiba: a márka megálmodója, Ilyés Éva Viki mesél arról, hogy milyen nehézségekkel is jár egy álom megvalósítása.

Fotó: Forrás: Vixie

– Honnan indul a Vixie története?

– Vállalkozásomnak nincs hosszú évekre visszanyúló múltja, annak ellenére, hogy mindig is kreatív szakmában dolgoztam, hiszen évtizedekig fodrászként tevékenykedtem. A Vixie elindulása előtt, párhuzamosan a fodrászattal, elindítottam az első üzletemet, ahol hajápolási eszközöket, kellékeket, bizsu ékszereket és különböző kisebb kiegészítőket forgalmaztam. Azonban egy idő után azt éreztem, hogy a fodrászkodás területét szeretném hátrahagyni, és helyette teljes gőzerővel az üzletem működtetésével szeretnék foglalkozni. Olyan boltot kívántam létrehozni, ahol a vásárlók olyan termékeket találhatnak meg, amelyeket máshol nem, így kezdtem el általam horgolt sapkákat és sálakat értékesíteni. Igazából engem sok évvel ezelőtt egy fotó ihletett meg, amely miatt horgolótűt vettem a kezembe, és autodidakta módon megtanultam horgolni. Soha nem felejtem el, hogy milyen félelemmel tettem ki a boltba az első három szettet, mert nem tudtam, hogy mennyire lesz igény az ilyesfajta termékekre. Nagy meglepetésemre viszont pár nap múlva egy személy az összes készleten lévő terméket megvásárolta. Innen indult el minden, mert egyre többen kezdtek felkérni, hogy mindenféle színben, formában készítsek számukra sálakat, sapkákat. Viszont sajnos hiába kerestem a különböző alapanyagokat a városban, hogy a megnövekedett igényeket kielégítsem, nem jártam sikerrel. Arra gondoltam, hogy biztosan vannak rajtam kívül mások is, akik ugyanezzel a problémával szembesülnek. Az ötlet tehát adta magát, hogy a boltba elhozzak olyan termékeket, amelyek segítségével a horgolás szerelmesei egy helyen megtalálják a hobbijukhoz szükséges eszközöket. A kezdetekkor kitettünk körülbelül tíz csomag fonalat a boltba, majd szép lassan a vásárlók igényei szerint alakítottuk a kínálatot.

•  Fotó: Forrás: Vixie

Fotó: Forrás: Vixie

– Személyes kötődésed is van a horgoláshoz?
– Nagymamám volt az, aki nagyon szeretett kézmunkázni. Az alapok elsajátításában is ő segített, majd autodidakta módon fejlesztettem magam. A mostanában közkedvelt amigurumizás számára teljesen idegen volt, így az ezzel kapcsolatos ismereteimet az interneten található szakportálokról, különböző videókból szereztem. Viszont mindig is nagyon büszke volt rá, hogy horgolni kezdtem, és ott segített, ahol tudott.

– Jelenleg milyen termékek találhatóak meg a boltban?
– Természetesen a fő terméktípusokat a különböző fonalak teszik ki, de ezen kívül bőséges választék van amigurumi-kellékek, táskakellékek terén is. A horgolható falapoktól kezdve, a zsinór- és polófonalakon át a hímzőeszközökig, a rövidáruig minden megtalálható. Megtalálhatóak az általam készített termékek is, amelyek közül külön kiemelném a mandalás, horgolt táskáimat. Talán ezeket szeretem a leginkább készíteni. A festés Dénes Ágnes keze munkáját dicséri.

•  Fotó: Forrás: Vixie

Fotó: Forrás: Vixie

– Milyen célokra használhatóak a termékeid?
– A boltban bármilyen kézimunkához találnak kellékeket, szerszámokat, alapanyagokat a vásárlóink. Örülök, hogy olyan helyen tudhatom a különböző termékeimet, ahol igazán értékelve vannak. Mivel minden típusú termékből csupán egy darab vagy csak néhány készül, így például a táskáimat viselő személy számára egyfajta egyediséget biztosít. Aki a kész táskáim közül választ, vagy saját elképzelései szerint rendel, biztos lehet benne, hogy nem fog szembemenni az utcán hasonló darabbal. Ajándékötletekből sincsen hiány a boltban, hiszen horgolt állatfigurákat is készítek, amelyek teljes mértékben bababiztosak. A horgolt nyuszi például a legkelendőbb termékünk. A babalátogatóba, keresztelőre, születésnapra készülők számára tökéletes ajándék lehet.

•  Fotó: Forrás: Vixie

Fotó: Forrás: Vixie

Kapcsolódó

    – Melyik az a termék, amelyikből bármennyit szívesen készítenél?
    – Szeretek játszani a különböző színekkel és formákkal. Alapvetően is szeretek kitalálni, megálmodni új dolgokat. A mandalás, horgolt táskák esetében a festés találkozik a fonallal. Megjegyezném, hogy ez a párosítás rendkívüli módon kiegészítik egymást. Ezeknek a táskáknak az elkészítése rengeteg időbe és energiába kerül, így egy kicsit hozzám is nőnek a darabok. Külön öröm számomra, amikor megrendelés alapján kell dolgoznom, mert egyfajta kihívást jelent, amikor egy vásárló igényeit találkoztatnom kell a saját kreatív energiáimmal. De ha már a kedvenc termékeknél tartunk, akkor nem mehetünk el szó nélkül az egyik legnagyobb munkám mellett sem, ami egy 1 méteres zsiráf. Mondhatni, mára már a Vixie kabalaállata is lett és az év minden napján megtekinthető a bolt kirakatában.

    – Ha már kedvenc termékek: a vásárlóid melyik termékeket részesítik előnyben?
    – Az a tapasztalatom, hogy az utóbbi időben egyre több fiatal kezdett el horgolással, bogozással, kötéssel fogalkozni. Éppen emiatt a legmenőbbnek számító termékek a plüssfonalak, melyekből különböző állatfigurákat lehet készíteni. Ezen kívül a táskákhoz kapcsolodó kellékek és zsinórfonalak számítanak igazán népszerűnek. Olyannyira, hogy még más városokból is érkeznek vásárlóim, akik ezeket keresik.

    •  Fotó: Forrás: Vixie

    Fotó: Forrás: Vixie

    – Mennyire nehéz egy kisvárosban megvalósítani az álmodat?
    – Azt mondhatom, hogy örök vállalkozó vagyok. Egész életemben mindössze három évet dolgoztam alkalmazottként. Ezt követően 21 évig fodrászként tevékenykedtem egyéni vállalkozóként. Tavalyelőtt januártól teljesen feladtam a szakmámat, és azóta a hobbiból saját bolttá fejlődő szerelemprojektemet építgetem. Nem tudom azt mondani, hogy könnyű. Volt már, hogy azt éreztem, hogy bezárom a bolt ajtaját, de valami mindig kimozdított a nehéz helyzetekből, és nem abból a fából faragtak, hogy feladjam az elképzeléseimet. A vállalkozói létnek is megvannak a maga szépségei és nehézségei, mint minden másnak. Örülök, hogy kitartottam a döntésem mellett, hiszen ennek köszönhetően a mai napig rengeteget tanulok magamról.

    •  Fotó: Forrás: Vixie

    Fotó: Forrás: Vixie

    – Hogyan látod magad a jövőben?
    – Szerencsésnek mondhatom magam, mert számos tervem van a jövőre nézve. Az a célom, hogy minél több fiatallal megszerettessem a kézimunkázást. Sajnos sokaknak már nincs kitől megtanulniuk ezeket a technikákat. Éppen ezért előszeretettel szervezünk különböző workshopokat, ahol az érdeklődők saját maguk készíthetik el a termékeiket és tanulhatják meg a kézimunkázási technikákat. A további terveimről egyelőre nem beszélhetek, de ajánlom követni weboldalunkat, a Vixie közösségi média oldalait, valamint Facebook-csoportunkat, hogy az érdeklődők első kézből értesülhessenek az újdonságainkról.

    korábban írtuk

    Ajándékozz kultúrát! Avagy súgunk az Angyalnak
    Ajándékozz kultúrát! Avagy súgunk az Angyalnak

    Ezt a két oldalt férfiaknak (is) írtuk. Ha nem tudják, mire vágyhat szívük választottja, súgunk az Angyalnak. A Nőileg ezen oldalait – színessel jelölve a tetszetős tételeket – kéretik elcímezni, s kirakni az ablakba.