Tiboldi Bea: Mindent csak mértékkel kellene, órákat, házikat, plusztevékenységeket

Címlaposunk volt 2017 júniusában, a két évvel ezelőtti Mutass jó példát programunk példaképe, sok kismamának pedig támasz, segítség, kapocs. Ő a Csíki Anyák Egyesületének elnöke, kezdeményezője, ő maga is három gyermek édesanyja.

Először 2014-ben lapozhatták fel az olvasók Erdély női magazinját, a Nőileget. Hónapról hónapra számos olyan embert szólaltattunk meg, akinek a munkája, a hitvallása figyelemre méltó, életpályája példaértékű. Mi történt velük azóta? – erre voltunk kíváncsiak Nosztalgia sorozatunkban. Hogy teljes legyen a kép, a cikk végén korábbi teljes lapszámunkat is újraolvashatják.

– Mondd, hogy áll össze a napi teendőd, most, a megváltozott időkben? Hogyan írta át az életeteket a jelenlegi helyzet?

Hektikus, de nem mondhatnám, hogy ez eddig másként volt (és mosolyjel). Amíg bejárós munkahelyem volt – 2018. november végéig –, addig nyilván más volt a helyzet, mert az naponta ugyanaz, de azóta itthonról dolgozom, és ez már egy extrémsport kategória. Csodálom azokat a nőket, anyákat, akik meg tudják tartani a rendet, rendszert az életükben azokban, illetve ezekben az időkben is. De azt hiszem, ilyen nincs is, csak a látszatát keltik, hogy urai a helyzetnek. Én rugalmas típus vagyok, fontosabb a minőségi idő együtt, mint az állandóan kivikszolt lakás. Persze, törekszem és zavar a kupi, de örülök, amikor mindenki boldog, és nincs betegség a családban.

 A Csíki Anyák Egyesületének tevékenységeit is, gondolom, nagyban befolyásolta a járvány, mit tudtok tenni (mégis)?

Nagyon befolyásolta, hiszen több rendszeres programunk maradt el. Viszont, ahogyan a helyzet engedte, amiben tudtunk, mozgósítottuk magunkat, igyekeztünk segítséget nyújtani a szülés előtt álló kismamáknak, külön csoportot hoztunk létre nekik, kapcsolatot tartottunk a kórházzal, bátorítottuk őket. Adománygyűjtésben is az élen jártunk… Szóval, nem tudtunk leállni teljességgel, de nem is akartunk. Csendben végezzük azokat a tevékenységeinket, amiket lehet, összekötünk vagy kibogozunk szálakat, és amit hivatalosan lehet, azt megtartjuk, találkozgatunk, segítünk.

 – A Nőileg Mutass jó példát korábbi kiadásának Hargita megyei példaképe voltál, kíváncsi vagyok, milyen visszajelzéseket kaptál, s neked ez miben segített?

Nagy meglepetés volt, az tény. Nekem is, sok más embernek is talán. Őszintén mondom, nem számítottam semmi kiemelkedő „jelenségre” senki részéről. Sőt, az

életem egyik olyan pillanatában ért a hír, amikor éppen visszább akartam vonulni. De ezt nyilván nem tudhatták az emberek, így mindenképpen megtisztelő volt, és egy jel is, talán.

Segített további kapcsolatok kialakításában, jók voltak a szervezett találkozások is, ismerősöket láthattam viszont Nektek köszönhetően, és igazán megtisztelő volt egy ilyen, „lentről építkező” minőségi csapat tagja lenni, mint a Példaképek. Azóta sokukat felismerem cikkekben, a médiában, találkoztam velük más-más helyeken, és jól esett hallgatni, látni őket. Nagyszerű ötlet volt csokorba szedni ezt a társaságot, gratulálok utólag is!

 – Köszönöm a Nőileg nevében!

Hirdetés

– Tudjuk, hogy kapcsolatban vagy sok édesanyával, neked is gyerekeid vannak. Hogyan várjátok az új oktatási évet, mire vágynak a szülők a te meglátásod szerint?

Az a legjobb most, hogy várjuk. Nem voltunk felkészülve semmilyen szinten erre az egész állapotra, ami egyik napról a másikra ránkszakadt. Várjuk a sulit, mert a gyermekek megsínylették a közösség hiányát, és nem főként a sulira gondolok, hanem minden fajta társasági életre, amiben megfordultak életkori sajátosságuk révén.

Mi is vágyunk találkozni kedves emberekkel, kikapcsolódni, másként viselkedni, mint otthon, nemhogy ők, a gyerekek, egy zsák bolhával magukban. A visszajelzésekből azt tapasztalom, hogy a többség visszasírja a hagyományos oktatást, vannak, akik fejlesztenének, de alapvetően elismerik, hogy a tanárok munkája felbecsülhetetlen. De ha belegondolunk, a mai társadalom nem is ad túl sok lehetőséget a másfajta életmódra, hogy a gyerek, mondjuk, még többet lehessen a szülei, családja körében napközben,

mindenkinek megvan a saját bányája, reggel megyünk, délben jövünk, este találkozunk, a házikkal szenvedünk, de még így is jobb, mert eseménydúsabb, változatosabb mindenkinek. Persze, én azt hiszem, hogy mindent csak mértékkel kellene, az órákat, házikat, plusztevékenységeket,

maradjon idő a lecsillapodásra, ne legyen egy nagy mozi az életünk, amin átsuhanunk, és este beesünk az ágyba.

 – Ha visszanézel az elmúlt évekre, megváltoztatnál-e valamit?

Saját életemben nem. De amúgy nem hiszem, hogy jó irányba halad a társadalmunk, és ezért szorosabb összefogásra, több empátiára lenne szükség a valóban tenni akaró, cselekvő emberek részéről, na, egy ilyen buliba befizetnék, csak lássam a fejlődést (mosolyog). A változást ilyen értelemben vágynám, igen, a rég- és közelmúltban egyaránt, most pedig a jövőért.