Eszembe jut egy másik diáklány, aki egyszer lefeküdt a pszichológiaszoba szőnyegére, és amikor lejárt az óra, nem akart onnan felkelni: „Zárjon be! Nem akarok hazamenni! Elegem van a cirkuszból, apám részeg képéből, anyám legújabb szerelmi kalandjaiból. Zárjon be! Kérem! Nem nyúlok semmihez. Reggel innen bemegyek az osztályba, mintha otthonról jöttem volna.”
A gyermekek többsége nem fejezi ki nyíltan a szülők fele megélt negatív érzelmeit. Ezek az érzelmek sokszor nem is tudatosak, hiszen
„Apukám szerencsére már nem iszik – meséli a kiskamasz –, csak esténként egy-egy sört, vagy ha vendégek jönnek, akkor pálinkát. De olyankor mindenki iszik, nem igaz? Ha meg is részegedik, csak a szája jár… olyankor mond mindenfélét, de mi már tudjuk édesanyámmal, hogy olyankor jobb, ha nem vitatkozunk. Nem volt mostanában verekedés… csak engem pofozott fel, de én meg is érdemeltem, nem tanultam, majdnem meg is buktam.”
A vakáció közeledtével azonban sok gyerek szorong, mert kiszámíthatatlanná válik az élete.
Az évek során hallottam gyermekeket aggódni amiatt, hogy nem lesz otthon étel, még sulis kifli se. Hogy apa megint munkanélküli, emiatt egyre idegesebb. Hogy a szülők szerint táborról táborra kell vándorolni, de a gyermek nem érzi jól magát idegenek között. Hogy idén sem lesz nyaralás, pedig megígérték. Hogy nem engedik el a vágyott kirándulásra, mert nem volt a díjazottak között a bizonyítványosztásnál. Hogy
Hogy anya külföldön dolgozik, apa pedig nincs itthon estig, egész nap egyedül lenni félelmetes. Hogy a kamasznak egész napra megszabják, mit tegyen, minden lépéséről be kell számolnia. Hogy minden héten strandra kell menni, de ő nem szeret fürdőruhában mutatkozni, mindig retteg, ha ismerősökkel találkozik, mert általában gúnyolódás tárgya lesz. Hogy mama beteg, ő szívesen lenne mellette, de nem engedik még látni se, mert az nem gyermeknek való.
A sort a végtelenségig lehetne folytatni, és tulajdonképpen mindenik helyzet arról szól, hogy a felnőttek nem veszik figyelembe a gyermek alapvető szükségleteit, rosszabb esetben elhanyagolják, vagy egyenesen veszélyeztetik őt. Van, amikor a szülő nem ismeri eléggé a gyermekét, van, amikor annyira el van foglalva a saját gondjaival, hogy nem tud a gyermek igényeire figyelni.
Lehet, hogy egy jó szó kell, lehet, hogy egy tányér leves, vagy hogy áthívjuk magunkhoz – a szülők tudtával, természetesen – játszani az egész nap egyedül lévő gyermeket.
Tulajdonképpen a felnőtteknek is erre van szükségük. Ha meghallgatjuk a szomszédot, ismerőst, gyermekünk osztálytársának anyukáját, lehet, hogy körvonalazódik, miben segíthetünk.
Ha nem is teljesen felhőtlenül, de hátha mégis örülhetne a vakációnak minden gyerek!
korábban írtuk
Széles Anna: Soha nem tagadtam a koromat
Szépsége és tehetsége mellett a Florin Piersic színművésszel kötött házassága emelte a népszerűségnek a kommunista kor körülményei között szinte felfoghatatlan csúcsaira. A Budapesten élő Széles Anna színművésszel beszélgettünk.
