ARCHÍV László Lujza: „Ételben és életben az egyszerű a legjobb”

Vannak rivaldafényben élő emberek, és vannak azok, akik nélkül nem tudnának sikeresek lenni az első sorban állók. Ők azok a háttéremberek, akiknek teljesítménye legalább akkora, mint a főszereplőké, mégis, róluk ritkán ejtünk szót. A rugonfalvi panziótulajdonos, László Lujza is ilyen: mindene a vendéglátás, de az ő gyakorlatiassága áll a Székelyföldi Tánctáborok hátterében is. Ha a vendéglátás művészete tanítható lenne, Lujzika professzora lehetne. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. decemberi lapszámában jelent meg.)
Hirdetés

Nyitott kapu és a vidáman szökdécselő Bársony, a bársonyos szőrű, éjfekete mudi kölyök fogad a rugonfalvi kúriában. László Lujza kiváló kapcsolatápoló és vendégszerető háziasszony hírében áll, évszázados házában egymásnak adják a kilincset a barátok. „Érzed a rezgéseket, ha valaki szívesen fogad. S ha valaki csak úgy, ímmel-ámmal, azt is.

Ne legyél képmutató, ne legyél mumus, és tényleg érezzék, örülsz annak, hogy ott vannak. Szerintem mindössze ennyi az igazán jó vendéglátók titka”

– fogalmaz a ház asszonya. Közben kávét főz a hangulatos konyhában, s kamrájából előkerül az előző nap készített tiramisu maradéka. „Van például egy nagyon jó egyetemi barátnőm – 34 éve végeztem az egyetemet Jászvásáron –, aki odavaló, és nemrég eljött hozzám, meglátogatott. Hát én olyan boldog voltam, olyan jó délutánunk volt, hogy nem is tudom elmondani! A Ceauşescu korszakban nagyon nehéz világ volt, étel sem volt, de ők mindig meghívtak ebédre, amikor egyetemisták voltunk. Azóta is tartom a kapcsolatot az ottani barátokkal. 30–40 éves barátságaim vannak, a gyerekkori barátnőmmel hetente találkozom, s a táncházas csapatot is nagyon-nagyon szeretem” – meséli kapcsolatairól Lujza.

„A vendégeid érezzék, hogy örülsz nekik!”

A táncházi világba férje, László Csaba, a székelykeresztúri Pipacsok néptáncegyüttes vezetője, a  Székelyföldi Tánctáborok alapítója révén került. „Sosem voltam színpadon, én a háttérben szeretek dolgozni. De amiben tudok, segítek. Például a táborszervezésben.

Mindenkit figyelek, ha 300 ember van, akkor is tudom, hogy kinek mi baja, hol fáj.

Huszonhatodik sófalvi táborunk lett volna idén, eddig egy évet sem hagytunk ki. Pedig volt, amikor nagyon nehéz volt, pl. a 90-es évek elején az ételbeszerzés. Nekem akkor egész napjaim mentek rá, hogy hol mit kapok, honnan szerezzek be, most már sokkal egyszerűbb” – magyarázza a tábori beszerző és Jolly Joker. „Én spontán ember vagyok. Ahogy érzem, úgy fogadom a vendéget.” És ebben a percben váratlan vendég lép a meghitt konyha kövére. „Reggel óta ez megy” – magyarázza Lujza nevetve. Dióból és gyógynövényekből készült, rugonfalvi „Zsuzsikum” – Unikum szerű házi keszítésű ital, gyomorkeserű – kerül az asztalra, a vendég fehér bort és tiramisut kap kérdés nélkül, azonnal.

Vígan költözik a disznó a túlvilágra

„Oroszhegyen – mivel én oroszhegyi vagyok – mindig karácsony és újév között vágtunk disznót, úgy mondtuk: két karácsony között. Mostanában azonban minden évben január második hétvégéjén vágjuk. Mi nagyon lazák vagyunk olyankor, nem vagyunk stresszesek: reggel ügyesen kicsi pálinkával meg kell locsolni a disznót, Barni fiam tud hegedülni is, s az egyik évben, hogy a disznó nehogy bánatosan menjen a túlvilágra, végig húzta, amíg a disznót ölték. Ez is egy jó ünnep, nagyon szeretem. Gyerekkoromban még kézi darálón őröltük le az összes véres-májasnak valót, mindent, ma már megnyomunk egy gombot az elektromos darálón. De annak is megvolt a maga szépsége… Régebben édesanyám csinált gömböcöt, az került a karácsonyi töltött káposztába, nagyon-nagyon finom volt. Vagy például sütött kenyeret is. Annyit kerestem annak az ízét, aztán egyszer egy gyimesi házi kenyérben megtaláltam” – meséli gyerekkora meghatározó ízemlékeit Lujza.

Szőnyegfoci nélkül nincs karácsony

Húsleves és töltelékes káposzta, mákos és diós bejgli nélkül Lászlóéknál nincs karácsony. Utána almatorta, tiramisu kerül az asztalra, vagy bármilyen sütemény, amit a fiúk szeretnének.

László Lujza

„Amióta a sógornőmék szembe költöztek velünk – nekik is két fiuk van – minden karácsonykor együtt vagyunk” – magyarázza Lujza. Amíg készülünk, Csaba nagyon vagány lemezeket tesz föl, énekelünk, megjön az Angyal, s akkor átjönnek a férjem testvéréék. Közben lehozzuk anyósomat is Brassóból. S mivel Csaba „blokkos” gyermek volt, s télen nem lehetett kint focizni, a szomszédjával kitalálták a szőnyegfocit, mint beltéri sportot. Minden karácsony szombatján ez a hagyományos program nálunk: a gyerekszoba szőnyegén megépítik a pályát, van két kicsi kapu, a pingpong labda a focilabda, s a sakkbábukkal fociznak. Minden fiú egy országot képvisel, lejátsszák az adott ország himnuszát, s kezdődik a meccs. Minden évben eldől, hogy ki a bajnok. Ezt nagyon élvezik.”

Énekért kolbász és tea

Hirdetés

„Gyerekkoromban jártunk kántálni, több csoport volt Oroszhegyen, s versenyeztünk, hogy ki tud több karácsonyi éneket vagy verset. Majdnem reggel lett, amíg körbekántáltuk a falut, attól függően, hogy hányan voltunk a csoportban. S mindenhol kolbászt adtak. Az elején jól laktunk, de már a végén rá se bírtunk nézni a kolbászra” – meséli karácsonyi emlékeit kacagva. Reggel pedig mindannyian templomba mennek: Lujza és fiai a katolikusba, férje pedig az unitárius templomba. „Az egyik legjobb barátnőm családja is így van, hogy fele a családnak katolikus, a másik fele unitárius, és az unitáriusoknál az ünnepi Istentisztelet sokkal tovább tart. Ezért minden karácsonykor bemegyünk hozzájuk, amíg kijönnek a templomból az unitáriusok. Úgyhogy ott is egy jó beszélgetés, kis eszem-iszom van. S mivel a nővéremnek 28 évvel ezelőtt épp karácsony szombatján hozott az Angyal egy szép kislányt, hozzájuk megyünk délután. Rengeteg gyertya van mindig az ő karácsonyfájukon, körbeálljuk, s ami éneket tudunk, mind elénekeljük. S akkor jön az ajándékozás és a vacsora” – avat be családi hagyományaikba.

Az egyszerűség a jó étel titka

„Van a fiaimnak egy kedvenc almatortájuk, aminek a receptjét Jászvásártól Medgyesig mindenkinek odaadtam, szenzációs, pedig a világ legegyszerűbbje: megpergeled a cukrot, beleteszel egy vajat, azzal lesz egy ilyen egyveleg, közben az almát meghámozod, jó sűrűn ebbe beleállítod az almacikkeket. Csinálsz egy piskóta alapot sütőporral, tojásból, lisztből, cukorból, s be a lerbe. Amikor megvan, kiborítod. A pergelt cukros íz beszivárog a piskótába, erősen finom!” – osztja meg Lujzika a család kedvenc receptjét.

De a görög csorbáját és a töltelékes káposztáját is sok vendége dicséri, s a szintén egyszerű borsólevesének is akkora a sikere, hogy megtörtént, hogy küldenie kellett belőle lefagyasztva a magyarországi barátainak. „Volt olyan, hogy bejött egy hölgy a munkahelyemre azzal, hogy jöhetnének-e hozzánk, a panzióba, mert ahol megszálltak, onnan el akarnak jönni. Átjöttek, összebarátkoztunk, este beszélgettünk a teraszon, s kérdeztem, mi volt túlfelől a baj, miért kellett a másik szállásadótól eljöjjenek? Azt mondta, az, hogy a vendéglátót semmi egyéb nem zavarta, csak a vendég. De az nagyon. Ezért mondom, hogy ha valaki szeret vendégeket fogadni, beszélgetni, barátkozni, fogadjon, de ha nem, akkor ne erőltesse” – összegez László Lujza. Történeteit hallgatva, újra megerősödik bennem: a valódi vendégszeretetnek nincsen tanítható titka, és ha mégis, az a vendéglátó maga.

Kiemelt képen László Lujza és szeme fényei: Barna és Csongor

László Barna: Itthon is lehet

Hirdetés