ARCHÍV A nők tudnak szülni

Mikor gyermek születik, anya születik. A kettő elválaszthatatlan egymástól. Ma már tudományos kutatások alapján tudjuk, hogy a születés minősége hosszú távon kihat, befolyásolja az ember életét, az pedig egyértelmű, hogy a szülés minősége befolyásolja a nő életét. (Cikkünket sorozatban közöljük, nyomtatott változata a 2017-es Nőileg magazin novemberi számában jelent meg.)

Mikor gyermek születik, anya születik. A kettő elválaszthatatlan egymástól. Ma már tudományos kutatások alapján tudjuk, hogy a születés minősége hosszú távon kihat, befolyásolja az ember életét, az pedig egyértelmű, hogy a szülés minősége befolyásolja a nő életét.

Szatmárnémetitől Brassóig, Nagyváradtól Csíkszeredáig kértük az erdélyi édesanyákat, írják le nekünk a szülésélményüket. Ha pozitív volt, azért, ha negatív, azért. Felhívásunkat a Facebookon tettük közzé két, zárt anyacsoportban. A kéréstől szó szerint felrobbant a közösségi háló. A szülés az, ami hihetetlen indulatokat tud kiváltani a nőkből, és nemcsak. A körből az apákat sem zárhatjuk ki, ráadásul a szülészet-nőgyógyászat az a szakma, amit nagyrészt férfiak uralnak. Érzékeny téma, nagyon érzékeny. De hogy is ne lenne az, amikor a szülés, születés a nők, családok egyik legfontosabb életeseménye? Ugyanakkor a nőgyógyászok azt mondják: „A szülészet az orvostudománynak az a szakága, ahol bármi megtörténhet, és sokszor meg is történik.”

Régen és ma

Régen az asszonyok otthon hozták világra gyermeküket, ám a szülés helyszíne, körülményei, de még az ideje, tempója is hatalmas változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Egyrészt a szülés bekerült a kórházakba. Másrészt régen bába segítette az asszonyt, ma különböző szakterületű orvosokból és szülésznőkből álló csapat. De valóban csak az lenne a kérdés, hogy kórházban vagy a saját otthonukban szülnek a nők? Mi változott meg a hely, a segítők, a tempó és az idő változásával? Ma az otthon szülés miért tűnik merész, modern, kivételes tettnek, hiszen nagyanyáink idejében még természetes volt? Milyen kapaszkodók, segítségek tűntek el a vajúdó nők életéből az intézményesített szüléssel, és mit nyertek általa? A téma nagyon összetett, és számos szempont van, ami meghatározza.

Két történet, kétféle történet

„A vajúdás alatt hagyták, hogy szabadon mozogjak, sétálhattam, használhattam az illóolajam, a fülhallgatómban a kedvenc zeném szólt. A férjem végig velem lehetett, egy darabig beszélgettünk, később, amikor már elment a kedvem a csevegéstől, akkor is mellettem volt, és sokat jelentett a jelenléte. Nem siettettek, kivárták, amíg a magam tempójában kitágulok. Az orvosom minden kérdésre válaszolt, biztatott. Amikor úgy éreztem, az erőm végére értem, elhitette velem, hogy menni fog. És ment! Ahogy megszületett a gyerekem, a hasamra tették, hagyták, hogy pulzáljon a köldökzsinór, nem vágták el rögtön. Azt éreztem, ha ezt megcsináltam, bármire képes vagyok!” –osztja meg velünk szülésélményétÉva.

Márta pedig így élte meg gyermeke világra jöttét:„Elment a magzatvizem, és egyujjnyi tágulással érkeztem a kórházba. Nagy izgalom volt bennem, és szó szerint csodavárás, hogy most, kilenc hónap után megtörténik: mindjárt a kezemben tarthatom a kisbabámat. Szinte óránként vizsgáltak a szakemberek, és csóválták a fejüket, hogy nem lesz ebből szülés. Nem is lett. Nem tudtam magammal foglalkozni, koncentrálni, úgy éreztem magam, mint egy kísérleti nyúl, akit tesztelnek, hogy na, tágul vagy nem, tegye meg mindenki a tétjét! S úgy éreztem, a kórházi személyzet mindegyike arra tett, hogy nekem ez nem jön össze. Versenyt futottam az idővel, szorongtam, féltem, azt sem tudtam, mi történik velem. Összesen háromujjnyira tágultam, pedig oxitocint is kaptam. Császáros anyuka lettem. A csodát elvették tőlem.”

Erdély ugyanazon városa, ugyanazon városának ugyanazon kórháza. Csak éppen két különböző időpont, két különböző műszak személyzete, különböző szemlélettel. Ugye, mennyit számít?

 

Az a lényeg, hogy van egy egészséges gyereked, más nem számít!

„Más is kibírta már!” „Ja, kérem, a szülés nem sétagalopp!” A környezet részéről sokszor ez a reakció, ha valaki elmeséli, milyen negatív élmények érték a szülészeten, mit nem tud feldolgozni azóta sem. Elbagatellizálják a történteket, vagy egyszerűen nem hisznek a kismamának, arra hivatkozva, hogy úgy sincs egészen magánál olyankor az ember. A köztudatban úgy él a szülés, mint amin túl kell esni, ami rettenetesen fájdalmas, ami borzasztó élmény, de a végén ott van a jutalom, a baba. A szülést mindenki másképp éli meg, mindenkinek más a fájdalomküszöbe, ugyanakkor már magát a várandósságot is másállapotnak hívják, és ez fokozottan igaz a vajúdásra meg a szülésre.

Életünk egyik legfontosabb eseménye nemcsak fizikai munka, hanem komoly lelki utazás is, amely befelé fordulást igényel. Ha ezt a lelki munkát zavarják meg óránként egy vizsgálattal, egy-egy negatív, odabökött mondattal, bizony elvesztheti az asszony a fonalat, aminek az a vége, hogy például nem tud kitágulni. Akkor jönnek a különböző beavatkozások, persze nyilván segítő szándékkal, de sokszor pont ezek vezetnek császármetszéshez.

Mi köze Iulius Caesarnak a császármetszéshez?

Valószínűleg semmi. Ám a mai napig tartja magát az a hiedelem, hogy Iulius Caesar császármetszéssel született, és innen az elnevezés, pedig a szülészeti beavatkozás neve feltételezhetően a latin caedo/caesus, vagyis metszeni, vágni szóból származik, tudhatjuk meg dr. Szabó András kolozsvári származású szülész-nőgyógyász A császármetszés kultúrtörténete című könyvéből. A császármetszés alapvetően egy életmentő műtét, viszont aránya az egész világon növekedik, számos szakember ezt a tendenciát azzal magyarázza, hogy a nők egyre később vállalnak gyereket, és egy 35–40 éves szervezet nem úgy reagál a várandósságra, mint például egy 25 éves, ugyanakkor a műhibaperek is egyre szaporodnak, ami az orvosokat visszaveti a kockázatvállalástól.

A császáros anyák kontra hüvelyi úton szülők komoly csatározásokat vívnak az internet különböző fórumain, mintha meghatározná, hogy jó anyák vagyunk vagy sem, az, hogyan hoztuk világra gyermekünket.

Nyilvánvalóan nem attól lesz valaki jó anya, hogy hüvelyi úton szült, de az indulatok azt bizonyítják, hogy ha valaki nem akart császármetszést, és mégis műtéttel fejeződik be a várandóssága, sok esetben hosszú, kemény munka ezt feldolgozni. Ugyanakkor a nőgyógyászok azt mondják, egyre több nő kéri a programozott császárt. Olyanok is, akiknél semmi egészségi probléma nem indokolja ezt. Manapság sok kismama nem átélni akarja a szülést, hanem átesni rajta, sőt, ha lehet, megúszni.

Egy 1996-os kutatásban több mint száz magyar kismamának tették fel a kérdést, hogyan látja, a szülés alatt kire számíthat, ki segít neki, illetve kire kell majd figyelnie. A válaszokban első helyen az orvos szerepelt, majd a szülésznő, harmadik helyen az apa, és végül önmaguk. A baba, aki nem passzív elszenvedője a történetnek, hiszen ő maga is igyekszik kibújni, teljesen kimaradt a felsorolásból, és a nők önmaguk is az utolsó helyre szorultak. Az anyák, akik a főszereplői a szülésnek! Pedig kiderült, azok a kismamák, akik a saját kompetenciájuk mértékét nagyobbnak érezték, kevesebbet szorongtak, kisebb fájdalmat éreztek, és kevesebb sebészi beavatkozásra volt szükség náluk.

Úgy tűnik, a nők egy része ma már nem bízik az ősi tudásban, a testében, abban, hogy ő tud szülni.

Régen a nagy családokban, ahol több generáció élt együtt, természetes volt, hogy a kislányok láttak várandóságot, szülést, kisbabát. Ma ott van az internet, és számos könyv is a rendelkezésünkre áll, ha tájékozódni akarunk a témában, sőt még igazi szülést is láthatunk a videocsatornákon. De ez mind csak információgyűjtés, a pszichológusok pedig azt mondják, hiába a felgyorsult élettempó, a megváltozott világ, a szülésre nem lehet „csak úgy beesni”, a sikeres szülésre lelkileg is készülni kell.

A nőgyógyász szemszöge

Szerettünk volna több orvost is megkérdezni, de jó páran nemmel reagáltak az interjúfelkérésünkre. Ez is mutatja, milyen kényes a téma, pedig ahhoz, hogy megértsük, mi zajlik a szülészeteken, fontos a nőgyógyászok szempontjait is meghallgatni. Dr. Toma Áron szülész a megkeresésünkre igent mondott, vele beszélgettünk a manapság kialakult helyzetről. Tapasztalata más országokból is van, ugyanis a rezidensképzés nagy részét Marosvásárhelyen végezte, de tanult az Egyesült Királyságban is. Dolgozott Írországban, és most hazaköltözött Erdélybe. Azt mondja,

a nyugati országokban óriási hangsúlyt fektetnek a hüvelyi szülésre, ennek népszerűsítésére nagyszabású felvilágosító kampányok is indulnak. Ám rendkívül fontos, hogy a hüvelyi szülésnek meg is vannak a feltételei az állami kórházakban.
Hirdetés

„A leglényegesebb különbség, amit kiemelnék, hozzátéve, hogy a romániai kórházakat is biztonságosnak tartom, hogy tőlünk nyugatabbra más az egészségügy anyagi háttere, a műtők felszereltsége, a személyzet létszáma. Nálunk az a legfontosabb, hogy az újszülött és az anya is egészséges legyen, de az anya komfortérzetére, illetve a szülés élményére nem fektetnek elég hangsúlyt. Ezen dolgozni kell, és dolgozunk is, de ehhez valóban komoly feltételek szükségesek. Külföldön, az én munkahelyeimen egy vajúdó anyukára egy bábaasszony, vagyis szülésznő jutott, ezt törvény szabályozza. Romániában általában egy vagy két szülésznő van ügyeletben, és ahány vajúdó asszony érkezik, mindegyiket ennek az egy vagy két szakembernek kell ellátnia. Nyilvánvaló, hogy ilyen körülmények között nem lesz ugyanaz a szülésélmény a kismama számára” – osztja meg tapasztalatait a szülészorvos. Ugyanakkor az egészségügy törvényi hátterében is fontos különbségek vannak.

„Romániában kialakult egy bűnöskereső kultúra, amit a média nagymértékben felerősít. Ha valami baj történik szülés közben, valakinek mindenképpen hibásnak kell lennie, és általában ez a személy az orvos. A média addig élteti a témát a köztudatban, és a perek addig folynak, amíg találnak egy bűnbakot, egy nőgyógyászt, és az a nőgyógyász keményen megfizet. Románia az egyetlen ország tudtommal, ahol ha valamilyen problémája van a betegnek, akkor az orvost pereli, és nem a kórházat” – fejti ki Toma Áron. Nem mindegy, hogy az állam mint az intézmény fenntartója felel a történtekért, vagy maga az orvos. Úgy véli, ennek óriási jelentősége van, mert egy ilyen bűnöskereső hangulatban, ha bármi történik, arra a szülész egész életének munkája rámehet, és ezért vállalnak kevesebb kockázatot a romániai orvosok, főleg olyan kórházi körülmények között, amilyenek az országban uralkodnak.

 

A mindenható protokoll

A kórházi protokoll nem veszi figyelembe, hogy minden nő más, minden test másképp működik, így nincs két egyforma szülés. Onnantól, hogy belépünk a kórház kapuján, ketyeg az óra, bele kell férni egy tól–ig időintervallumba, és ha úgy tűnik, ebből kicsúszunk, jönnek a beavatkozások. Nincs idő a lelki oldalra, a futószalag-szülések alatt nincs tere az egyéni kívánságoknak. Az egészségügyi személyzet sincs könnyű helyzetben, gyakorlatilag a kismama és a protokoll között kell lavíroznia.

Az EMMA Egyesület 2016-ban elindított egy felmérést Szakemberként a szülészeti ellátásban címmel. Ez elsősorban a magyarországi szülészeteket vizsgálja, de a romániai helyzet is nagyon hasonló. Ebből kiderül, mi az, ami az egészségügyben hiányzik: idő, szakmai munka, pihenés, motiváció, pénz, fejlődés, megbecsülés, kollegiális viszony. Ugyanakkor van túlterheltség, sok adminisztráció, elidegenedés, beszűkülés, elszemélytelenedés, elszigeteltség. Persze ez nem jogosít fel egy egészségügyben dolgozót sem arra, hogy ne partnerként kezelje a kismamát.

Erikát, ahogy beért a kórházba, azonnal megvizsgálták, és kiderült, vérzik. Nagyon megijedt, nem tudta, hogy mi fog következni, és csak az járt az eszében, nehogy meghaljon a babája. „Nagyon féltem, és ami a legrosszabb volt, hogy nem mondtak semmit, csak mindenki rohangált körülöttem, de hozzám senki nem szólt. Annyit hallottam, hogy valaki elkiáltja magát, készítsék a műtőt, majd percek alatt megcsászároztak. Utána mondta el a doktornő, hogy levált a méhlepényem, percei voltak hátra a babának, és én is veszélyben voltam! Nagyon durva érzés volt, soha el nem felejtem azt a rettegést.

Az volt a legborzasztóbb, hogy nem tájékoztattak, miért kell hirtelen műtsenek, mi van a babámmal, miért vérzek. Csak végezték a dolgukat, mintha én ott se lettem volna, vagy mintha egy tárgy lennék”

– meséli szomorúan Erika.

Az EMMA Egyesület munkájának előterében a nők szülészeti ellátásban szerzett tapasztalatai állnak. A szervezet 2015. szeptember 1-én indította el telefonon és e-mailben elérhető anonim segélyvonalát, az EMMA Vonalat, ahová a nők a gyermekvállalással kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal, tapasztalataikkal, gondolataikkal fordulhatnak.

A változást a nők generálhatják

Az egyesület vezetője, Fazakas Pálma azt mondja, mindig arra bátorítják az anyákat, írásban jelezzenek vissza a kórháznak, milyen problémát tapasztaltak a szülészeti ellátás alatt. „A változást elsősorban maguk a nők generálhatják azáltal, hogy elmondják a szakembereknek és a döntéshozóknak, mi az, ami nem jó, amit másképpen szeretnének – mondja Pálma, majd hozzáteszi: – A legnépszerűbb mindig a traumatikus szülésműhelyünk, sajnos…”

Az egyesület önkéntes alapon, képzett segítőkkel egy segélyvonalat is működtet, az EMMA Vonalat, ezt bárki felhívhatja, ha úgy érzi, beszélnie kell valakivel a várandósságáról, a szüléséről vagy a gyermekágyról. Hogy egy nő mitől traumatizálódhat a kórházban? A szülés körülményeitől, a szülés közben elszenvedett sérülésektől, a kontrollvesztés érzésétől, még akkor is, ha érti a mögöttes okokat, vagy a lekezelő, megalázó bánásmódtól, attól, hogy nem vonják be a döntésekbe, amelyek őt és a kisbabáját érintik. Ha elveszítette a babáját szülés előtt, közben vagy után, ha a babája a születése közben valamilyen sérülést szenvedett, ha koraszülött, és távol van az anyától, ha beteg vagy speciális szükségletei vannak – olvasható az egyesület honlapján.

„Mi az EMMA Vonalon meghallgatjuk a történeteidet, információt, tájékoztatást nyújtunk, lehetőséget biztosítunk arra, hogy szükség esetén TE magad megtaláld a számodra legmegfelelőbb egészségügyi, pszichológiai, gyakorlati vagy akár jogi támogatást.” Ha valaki nem szeretne telefonálni, e-mailben is kérhet segítséget az egyesülettől.

A következő részben többek közt a kismamák törvényileg szavatolt lehetőségeiről, szüléséltörténetekről lesz szó. 

Kiemelt kép: Shutterstock