Áprilisi fűszeres bárányhús – eltérhetünk a jól bevállt receptektől ARCHÍV

Ha húsvét, akkor bárány – ez a leginkább becsben tartott ünnepi ételünk ebben az időszakban. Igen ám, de a töltött bárányon és a bárányfejlevesen kívül is van élet, étel, vagyis nyugodtan eltérhetünk a jól bevált receptektől is néha. Bátran lehet ízlésünknek megfelelően különböző fűszerekkel párosítani. A rozmaring például kifejezetten jól párosítható a bárányhússal. Íme néhány különlegesség. (Cikkünk a 2021-es Nőileg magazin áprilisi számában jelent meg.)

Citromos bárányleves

Hozzávalók: 50 dkg kicsontozott báránycomb vagy lapocka, 1 fej hagyma, 3–4 cikk fokhagyma, 1 pirospaprika, 2–2 sárgarépa és petrezselyemgyökér, 4–5 barna csiperkegomba, 1 csípős zöldpaprika, 1 teáskanál kakukkfű, kevés olaj, 1 kis citrom leve, só.

Elkészítése: A húst lehártyázzuk, 1 centis kockákra vágjuk. Egy edényben olajat hevítünk, belerakjuk a húst és megpirítjuk. Közben a hagymákat megpucoljuk, és apróra vágjuk. A paprikákat megmossuk, felaprózzuk. A hagymákat és a paprikákat a húsra dobjuk, majd összeforgatjuk, kicsit pároljuk, felöntjük 1,5 liter vízzel, megsózzuk, hozzáadjuk a kakukkfüvet, majd lefödve, kis lángon kb. 1 óra alatt puhára főzzük. A főzés vége felé hozzáadjuk a cikkekre vágott gombát is. Végül citromlével ízesítjük.

Zöldfűszeres báránycomb gránátalma szósszal

Hozzávalók: 1 báránycomb, zöldfűszerek: 1 marék friss menta, 1 marék friss bazsalikom, 3–4 szál friss korianderzöld, kakukkfű, 2 fej fokhagyma, só, bors, 1,5 dl olívaolaj, 1 zöld citrom, 5 dkg vaj;

Mártáshoz: 1 gránátalma, 2–3 evőkanál méz, 1 evőkanál citromlé, 1 evőkanál étkezési keményítő.

Elkészítése: Először elkészítjük a páclevet. A zöldfűszereket  és az egyik fokhagyma cikkeit apróra vágjuk, majd az olívaolajjal és a citromlével összekeverjük. A báránycombot megmossuk, majd szárazra töröljük, sózzuk és borsozzuk. Lekenjük a fűszeres páccal, letakarjuk és hűtőben két órát pihentetjük. Ezután egy tepsibe morzsoljuk a vajat, a másik fej fokhagymát négy darabba vágjuk, mellé tesszük a kifacsart citromot, és ráhelyezzük a bárányt. Előmelegített sütőben alufóliával lefedve készre sütjük. A mártáshoz a gránátalma magjait és a levét egy kis edénybe rakjuk, hozzáadjuk a mézet és fél deci vizet, valamit a citromlevet ráöntjük. Összefőzzük, addig főzzük, amíg kissé besűrűsödik, a végén hozzákeverjük a keményítőt. Párolt rizzsel tálaljuk.

Bárányragu édesburgonyával és aszalt barackkal

Hozzávalók: 1 kg bárányhús, kevés olívaolaj, 4 teáskanál római kömény, 4 teáskanál koriandermag, 1 nagy fej hagyma, 5 cikk fokhagyma, só, bors, 1 chili paprika, 20 dkg aszalt barack, 2 szál korianderzöld, 40 dkg hámozott paradicsom konzerv, 30 dkg édesburgonya, 1,5 joghurt.

Elkészítése: A hagymát apróra vágjuk, és az olívaolajon üvegesre pároljuk, majd hozzáadjuk a felaprított húst, és átpirítjuk. Közben hozzákeverjük a mozsárban megtört köményt, a koriandert, a fokhagymát, a chilit, majd felöntjük vízzel. Lassú tűzön főzzük. Megpucoljuk az édesburgonyát és kockára vágjuk, az aszalt barackot szintén, mindkettőt hozzáadjuk a raguhoz.  Beleöntjük a hámozott paradicsom konzervet is, és fedő alatt puhára pároljuk, végén a joghurtot hozzákeverjük. Tálaláskor a ragut friss korianderrel megszórjuk.

Báránycomb medvehagymás paplanban

Hozzávalók: 1 báránycomb (kb. 1,5 kg), 7 dkg vaj, 2 tojás, 1 kötés medvehagyma,  2 ág rozmaring, 3 szelet szikkadt kenyér, 1 evőkanál mustár, só, bors, 2 evőkanál zsemlemorzsa, kevés olaj.

Elkészítése: A húst lehártyázzuk, megmossuk. Bedörzsöljük sóval és borssal. A kenyérszeleteket vízbe áztatjuk, majd kicsavarjuk és villával összetörjük.  A vajat megolvasztjuk, hozzákavarjuk a mustárt, az apróra vágott zöld fűszereket, a kenyeret, a zsemlemorzsát, a felvert tojásokat, majd sóval ízesítjük. A masszát rátapasztjuk minden helyen a báránycombra, majd egy kiolajozott hőálló tálba fektetjük. Öntünk alá kevés vizet, lefedjük, előmelegített sütőben 190–200 fokon 50–60 percig sütjük.

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock / Fotók: György Ottilia

korábban írtuk

Zöld ételek – Tavaszi megújulás az étrendben
Zöld ételek – Tavaszi megújulás az étrendben

Mindennap érdemes valamilyen zöld ételt enni, nyersen leginkább, de párolva vagy főzve is jó. Igyekezzünk az étkezések mellé zöldet is enni, a húsok mellé friss zöldséget fogyasztani. Ezzel együtt a keményítőtartalmú zöldségeket, mint például a krumpli, szintén zöldséggel fogyasszuk, és ne húsételek társaságában! Ám nem könnyű minden évszakban egyformán teljesíteni mindezt. Nézzük, mit (t)ehetünk. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin márciusi számában jelent meg.)