Asszonylét. Imádkozás.

– Kell lennie egy rendnek. A mindenek Teremtője szabta a rendet. Rendre tanítja az embert. A rendben gyönyörűségnek is kell lennie, nem lehet a rend csak fegyelem, kín, megfelelési kényszer, szenvedés. Kell lennie egy rendnek, és egy szent felismerésnek, mely elkísér egy életen át. Ha saját erődből semmire sem vagy képes már, imádkozzál. Ilyen lelki pakkal indította útra tizennyolc éves leányát az anya nyolcvan évvel ezelőtt egy apró székely falucskából a hétágra ragyogó fővárosba.

Ha saját erődből már semmire sem vagy képes, imádkozzál. Vigyáz reád a Fönnvaló. Hogy ez a Fönnvaló milyen formában nyilvánulhat meg, azt ezerféleképpen el tudta mondani a lány, de soha nem bocsátkozott magyarázatokba, ha valaki teológiai vagy logikai okfejtésekkel próbálta őt összezavarni. 

Sajnállak, hogy nem tudsz hinni, mondta ilyenkor a kötözködőnek. Isten jó, Isten hatalmas. Útjai kifürkészhetetlenek, de mindig jelen van. Nemcsak azok számára, akik hozzá fohászkodnak, hanem azok számára is, akik időnként felejtik Őt, vagy tagadják létezését. A segítő szándékban, a jó szóban, az együttérzésben, a megbocsátásban, az irgalmas elengedésben, az el nem apadó szeretetben, az érthetetlennek és lehetetlennek tűnő újrakezdésben.

Mindenhol jelen van, mert mindez az ő akaratából van. De nincs jelen az ártó szándékban, nincs jelen a bosszúban, nincs jelen a gyűlöletben, és nincs jelen a lemondásban. 

És mint oly sokan abban az időben, ez a lány is kis batyujával begyalogolt a székely anyaváros vonatállomására, ott felült a székely gőzösre, aztán Segesváron felült a nagy vonatra, ami egészen a fővárosig repítette. Rövid kérdezősködés után megtalálta azt a házat, ahol az Erdélyből érkezőknek egyházi alapon szállást biztosítottak, és segítettek munkát találni. Hamarosan elhelyezkedett, megtalálta szolgálati helyét, felkereste a hite szerinti templomot, barátságot kötött a vele együtt élőkkel. És minden nap imádkozott. Legfőképp azokért, akik távol voltak tőle, szüleiért, rokonságáért, jó barátaiért és az apróka szülőfaluért. 

De eljött a bombázás napja, amikor hangosbemondón kiáltották, hogy mindenki meneküljön, szőnyegbombázásra számítanak. A lány együtt szeretett volna maradni a családdal, akinél szolgált, de ők azt mondták, váljanak szét. Azért, hogy a bombázás után legyen lehetőségük egymást keresni. A lány átment a szomszédos óvóhelyre, és amíg tartott a bombázás, imádkozott. 

– Mindannyiunkat segíts meg, Istenem. Nemcsak minket, hanem mindenkit, aki a föld alatt és a föld felett menedéket keres. 

– Itt már nincs miért imádkozni, mind így szóltak hozzá.

– De pont hogy most kell imádkozni. Az édesanyám mondta: kell lennie egy rendnek, és pont akkor kell imádkozni, amikor már semmire sem vagy képes, amikor látod, érzed határaidat, amikor nem tőled függ a sorsod, amikor nem tudod befolyásolni. 

– Itt már nincs, amiért imádkozni, erősködtek a többiek.

Hirdetés

– Pont most jó imádkozni, válaszolt a lány. 

A bombázásnak vége lett. A pusztítás óriási volt. De előbújva az óvóhelyekről, hamarosan egymás nyakába borultak. 

– Kell lennie egy rendnek, s hogy ez a rend ne csak fegyelmet, de gyönyörűséget is adjon, te imádkozzál. Amikor a legreménytelenebb a helyzet, te akkor is imádkozzál. 

Hosszú évtizedeken keresztül szólt az imája. Esküvő előtt, szülés előtt és közben, szülei temetésekor és utána, jóízű, de fáradságos munka után, kudarcok után, kisemmizések után, gúnyolódások közben.

Férje temetésekor és az unokák születésekor. Imádkozott valahányszor megszólalt az évszázados harang az évszázados toronyban, az pedig minden egyes nap háromszor történt meg. 

Pajzsa volt az imádkozás. Nemcsak a háború idején sorozatosan ismétlődő szőnyegbombázások alkalmával, hanem a mindennapok lelki szőnyegbombázása idején is. Kommentálták, kritizálták, egyesek gúnyos megjegyzéseket fűztek hozzá többnyire a háta mögött, és többnyire azzal az üzenettel, hogy fölösleges ez a rendszeres imádkozás. 

Egyszer azt mondta nekem: tudja az imádkozás nekem olyan, mint a sebfőző víz az elgennyesedett sebre. Megtisztít, lemarja rólam a rosszat. Amikor imádkozom, hátam mögé vetem a rosszat, és készen állok arra, hogy Isten valami jót kezdjen velem. 

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

Friss lapszámunkat alább kérheted: